Hírek

Az összetett sorozatot és a Yardstick I. osztályt a Falco nyerte, a Yardstick II.-ben az Ónix, a III.-ban pedig a Vagány végzett az első helyen.
Ugyan mi lehetne hitelesebb megoldás két hajó összehasonlítására, mint felkérni két igazi nagyágyút (esetünkben: Litkey Farkas örökös bajnokot és Petrányi Zoltán idei Kékszalag-győztest), hogy egyszerre fussanak ki velük? Mi pontosan ezt tettük a most bemutatott Antila 30-assal és a Hanse jól bevált alaphajójával, a 315-össel.
Két magyar egység is dobogós helyen fejezte be az idei Asso Európa Kupát, a Petrányi Zoltán által vezetett PeecAsso a második, míg Vadnai Tamás csapata a TomAssóval a harmadik helyen végzett.
A címvédő új-zélandi és az American Magic csapata után az olasz Luna Rossa is vízre tette a kész és már üzemképes AC75-ösét, amellyel a 36. Amerika Kupáért versenyeznek majd.
Mindenféle repülő eszköz balatoni „lovasai” találkoztak a hétvégén a balatonföldvári Spartacus Vitorlás Egylet telepén az első Foiling Balaton rendezvényen. A vitorlázás leglátványosabb szakágai mutatkoztak be.
Az utolsó 2019-es OP ranglistaversenyen Balatonfűzfőn változatos szélviszonyok közepette 4 selejtezőfutamot és 2 döntőt teljesített a nemzetközi mezőny. A Szpari versenyzői dominálták a versenyt, elvitték az első három helyet.
Az összes tervezett futamot sikerült megtartani a dragon és folkboat bajnokságon Tihanyban. Az idei bajnok a Nyári Mikulás, illetve a Natalie lett.
Nagyobb, mégis könnyebb és elméletileg sokkal gyorsabb elődjénél a Sodebo Ultim 3 trimarán, amellyel Thomas Coville saját Földkerülő-rekordjának megdöntésére készül.