ILCA 6 junior EB: Bravó, magyarok!

Thesszalonikiben Nagy Bendegúz 19., Sigmond Soma 26. lett 283 induló közül, Vida Róza 35. lett a 106 lány között.

Tehát mindannyian az arany csoportban végeztek, ráadásul mindenkinek volt néhány kiemelkedő futameredménye – jelezve, hogy a győzelem képessége ott van a kezükben, ezt amúgy már jónéhány nemzetközi versenyen bizonyították is. Az ILCA 6 kontinensbajnokságát június 29. és július 6. között rendezték gyenge-közepes, 6-14 csomó közötti szelekben, mind a hat válogató-, illetve a hat döntő futamot sikerült megrendezni.

Nagy Bendegúz egy ötödik és három harmadik hellyel szerepel a listán, ráadásul az egyik harmadik helyét már az arany csoportban, a döntő küzdelmek során szerezte. Sigmond Soma a válogatók során futamot tudott nyerni, az egyik döntőben pedig ötödikként futott be. Vida Róza is villantott az egyik válogatófutamban, negyedik lett.

A jól kezelhető szélerő ellenére nehéz verseny volt ez az Európa-bajnokság, elsősorban a gyakran forgolódó szél és a nagy mezőnyökben a pályajeleknél kialakuló „húsdaráló” miatt. Legalábbis a bójavételekről készült fotók erről tanúskodnak. Az eredményekből pedig arra lehet következtetni, hogy a füredi BYC-ben van, akinek átadják tapasztalataikat a Vadnai testvérek.

Fiú eredmények

Lány eredmények

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.