Magyar e-hajó a tengeren

Megtette első tengeri útját egy magyar gyártású elektromos hajó. Gond nélkül kelt át a napokban az Adrián a balatonfűzfői Wia elektromos hajógyár 435-ös sorozatának egyik modellje, hogy elfoglalja állomáshelyét az olaszországi Gradoban.

Mi sem jelzi jobban, hogy az elektromos hajóké a jövő, mint az, hogy immár nemcsak tavi, hanem tengeri körlényekre is alkalmasak ezek a yachtok. Ezt bizonyítja, hogy megtörtént az első tengeri átkelés egy e-hajóval a napokban: a Wia csúcsmodelljével, egy 435-össel hajózott át a gyár képviselője Koperből az olaszországi Grado kikötőjébe – derül ki a cég sajtóközleményéből.

A Caretta nevű 435-ös Hard Top, vagyis zárt felépítményű modell egy osztrák házaspár rendelésére készült, de a zöld sávokon vonuló fehér teknősökkel díszített dizájnján kívül semmiben sem tér el tavi használatra gyártott társaitól. A vevő és a gyártó ugyanis egyaránt úgy ítélte meg, hogy a nagykapacitású akkumulátorcsomaggal, a tengeri hullámoknak is ellenálló magas orr-vonallal, és a cég saját fejlesztésű, az oldalcsúszást (sodródást) csökkentő különleges testkialakításával a 435-ös a nyílt vízen is megállja a helyét. Ezt igazolták a hajó leszállítása során végzett első tengeri próbaút tapasztalatai is.

„Amikor a jelenlegi zászlóshajónkat, a 435-öst terveztük, olyan magas orr-részt rajzoltunk a terveken, amilyet csak mertünk, mert titokban mindig abban reménykedtünk, hogy egy szép napon tengerre is kerül majd a hajóból. Ez július végén végre megtörtént, hiszen a cég fennállása óta először kifejezetten tengeri használatra értékesítettünk egy 435-ös modellt. Egy álom vált ezzel valóra” – mondta el Viszkei András, a tisztán elektromos hajtással készülő Wia hajókat tervező és gyártó Aqwia Kft. alapítója.

A Cabrio és Hard Top modellekből álló 12 személyes 435-ös a balatonfűzfői gyár legnagyobb, egyben legnépszerűbb modellje is. Az igény esetén akár légkondicionálóval is felszerelt zárt kivitel minden időjárási körlények közötti használhatóságot, már-már egy nyaraló komfortját kínálja a vízen; a Cabrio változat pedig egy úszó stég szabadságérzetét nyújtja használóinak. Mindkét kivitel három külön hálószobával, szeparált mellékhelyiséggel és fürdőszobával rendelkezik, és a rendkívül gazdag felszereltségi lista akár olyan extrákkal is bővíthető, mint például a motorosan vezérelhető, a vízbe vezető lépcsővé alakuló fürdőplatform.

A 13,66 méter hosszú, 10 tonnás hajót két 15 kW-os motor hajtja a nagyteljesítményű akkumulátorcsomagnak köszönhetően akár 12 órán keresztül is.

A Wia jelenleg négy modellcsaládot gyárt. A belépő kategóriás 230-ast, a már túrázásra is alkalmas 330-ast, a családi használatra ideális 365-öst, és a luxuskategóriát képviselő 435-öst. 2020-ban egy új modell érkezik, a 2019-es Balaton Boat Show alkalmával bemutatott 230 CC-t, amely teljesen a vevő igényeire szabott műszaki tartalommal, funkcionális és variálható fedélzeti kialakítással, és meglepően kedvező árral kerül forgalomba 2020 őszén. Az új típus akár vezetői engedély nélkül is használható lesz.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.