Hivatalos: csak virtuális Budapest Boat Show lesz az idén

Nem is lesz meg lesz is Budapest Boat Show az idén – nagyjából így foglalható össze röviden a rendező Hungexpo Zrt. bejelentése, amelynek értelmében fizikailag nem kerül sor az idén a szokásos évnyitó seregszemlére, de virtuális kiállítást azért rendeznek.

A Kormány január 28-i tájékoztatása szerint a járványhelyzet miatt bevezetett korlátozások március 1-ig meghosszabbításra kerültek. A Hungexpo Zrt. a hivatalos sajtótájékoztató után most írásban is tájékoztatja partnereit, hogy a Budapest Boat Show kiállítás a fizikai térben, a hagyományos keretek között nem kerül megrendezésre, kizárólag az online térben, virtuális kiállítás formájában valósul meg. Minderről sajtóközleményben és online sajtótájékoztató keretében számolt be a Hungexpo Zrt.

A Hungexpo Zrt., a korábbi évek közös munkájának szellemében, minden partnerével személyesen egyeztet a 2021-es Budapest Boat Show-t érintő együttműködésről – szögei le a társaság a közleményben.

A Hungexpo Zrt. hosszú ideje dolgozik rendezvényeinek digitális megvalósításán. A jelenlegi rendkívüli körülmények között, az innovatív megoldásnak köszönhetően Magyarország legnagyobb szárazföldi kikötőjének, a hajózás és vízi sportok szezonnyitó nagyrendezvényének, vagyis a Budapest Boat Show-nak a virtuális megvalósítását, így a jelenlegi helyzetben, az innovatív megoldásnak köszönhetően a rendezvény továbbra is a hajókat, hajózáshoz kapcsolódó termékeket forgalmazók és vásárlók találkozó helye lesz, idén először a virtuális térben.

Az online kiállítás díjmentesen lesz látogatható.

A Hungexpo azt kéri, hogy a minél szélesebb kiállítói kínálat érdekében értesítettük minden törzskiállítónkat és potenciális partnerünket a lehetőségről, számos ajánlatot küldve nekik, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez és válasszák ki a nekik megfelelő megjelenést.

A virtuális kiállításról itt tudhatnak meg többet: weboldal!

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.