Barátkozás a vitorlázással

A vitorlázást és a sportolni vágyó gyerekeket összekötő GO BOATING nap 2018-ban is folytatódik: az esemény idén június 7-én lesz. Ezen a napon országszerte 20 helyen próbálhatják ki a fiatalok a vitorlázást - közölte az eseményt évek óta szervező Magyar Vitorlás Szövetség (MVSz).

A vitorlázást és a sportolni vágyó gyerekeket összekötő GO BOATING nap 2018-ban is folytatódik: az esemény idén június 7-én lesz. Ezen a napon országszerte 20 helyen próbálhatják ki a fiatalok a vitorlázást – közölte az eseményt évek óta szervező Magyar Vitorlás Szövetség (MVSz).

Folytatódik a vitorlázást az iskoláskorú gyermekekkel, szervezett körülmények között megismertető, többéves múltra visszatekintő GO BOATING nap. A Magyar Vitorlás Szövetség által szervezett és az Emberi Erőforrás Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága és a Magyar Olimpiai Bizottság támogatásával megvalósuló eseményre 2018-ban június 7-én, csütörtökön kerül sor.

„Ezen a napon a Magyar Vitorlás Szövetség Vitorlás Suli Programjához csatlakozott vitorlásiskolák, valamint az utánpótlás-nevelő egyesületek a környék iskoláiból meghívják a vitorlázás iránt érdeklődő 9-18 éves fiúkat és lányokat, hogy bemutassák nekik sportágat” – mondta Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára.

A Go Boating nap keretében, az egész országban összesen 20 vitorlás klubban ismerkedhetnek meg a diákok a vitorlázással, a hajókkal és a kikötői hangulattal vitorlázó élsportolók és olimpikonok vezetésével. A Balaton mellett a Budapesten a Kopaszi-gáton, illetve a Velencei-tónál, a Fertő tónál, az Orfűi-tónál és a Tisza-tónál is várják a Go Boating házigazdák a gyerekeket.

Sikerprogram
A kezdeményezés sikerét mutatja, hogy 2017-ben már 18 vitorlásklub szervezésében, összesen 38 oktatási intézmény 1629 tanulója vett részt a GO BOATING napon. Az idén a Magyar Vitorlás Szövetség és az érintett vitorlásiskolák még nagyobb érdeklődésre számítanak.

Ennek érdekében a Vitorlás Suli Programot támogató Decathlon sportáruház-lánc budaörsi, székesfehérvári és veszprémi egységében az érdeklődők már májusban megismerkedhettek a fiatal vitorlázók által használt hajókkal és a sporttal egy roadshow keretében.

Utánpótlás a főszerepben
Holczhauser András azt is elmondta, hogy az GO BOATING nap egy kaput jelent ahhoz, hogy a gyerekek megkedvelhessék a vitorlázást.

Az MVSz emellett komoly erőforrásokat fordít a megfelelő utánpótlás-nevelésre és -képzésre. Az utóbbi években komoly sikerekről lehet beszámolni a főtitkár szerint. Az ifjúsági vitorlásversenyzők létszáma tavaly már megközelítette az 500 főt, ami látványos emelkedést jelent 2013-hoz képest, akkor ugyanis 280-an voltak. Az utánpótlás-nevelés egyik alappillére a Magyar Vitorlás Szövetség által működtetett Vitorlás Suli Program, amely a színvonalas hazai képzési helyeket fogja össze. A programban szereplő képzési helyek a Magyar Vitorlás Szövetség minőségbiztosítási rendszere alapján működnek, ez garantálja a szakmai színvonalat.

A Vitorlás Suli Programot a globális vitorlásszervezettel, a World Sailinggel együttműködésben indította el még 2013-ban a szövetség. A program célja a fiatal tehetségek felkutatása és a versenysportba történő bevezetése. A kezdeményezés nem csak az élsportra fókuszál, hanem a szabadidős vitorlázásra is, ennek keretében a vitorlázás mint sportág népszerűsítése is kiemelt cél.

Holczhauser András, az MVSz főtitkára közölte, hogy a program azért is kiemelten fontos, mert az olyan technikai sportágak esetében, mint a vitorlázás az edzők képzése során sajnos kevés a gyakorlati órakeret, sok esetben problémát okoz, hogy az elméleti oktatási módszereket nem lehet hatékonyan a gyakorlatba átültetni. A legfontosabb, hogy a programban szereplő iskolák nemzetközi szinten is elismertté válhatnak és a gyakorlatban is helytálló módszerekkel oktassák, képezzék az edzőket és a fiatal sportolókat.

A 2018. június 7-i GO BOATING napon az alábbi Vitorlás Sulik és képzőhelyek várják az érdeklődő fiatalokat:

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink