Hajóbemutatók

Egyre fontosabb eseménnyé kezdi kinőni magát a hagyományos karibi évadnyitónak számító St. Barths Bucket Regatta. A versenyre ugyanis egyre több, százlábasnál is nagyobb hajó gyűlik össze. idén nyolc J-osztályos hajó is felvonult, így szinte természetes, hogy a karibi sziget adott otthont a világ leghatalmasabb vitorlásait is felvonultató különleges regattának is. Cikkünk a Vitorlázás Magazin 2017/3-as számában jelent meg.
Nem hagynak lefedetlen rést a Volvo Ocean Race szervezői: most bemutatott víziójuk szerint a következő generációs hajóik full IMOCA60-kompatibilisek lesznek (emelőszárnyakkal), de nyitnak a repülő katamaránok felé is. Méghozzá egyszerre! Íme a VOR kombinált jövőképe!
Sikerrel zárta kapuit az először megrendezésre kerülő Balatonfüred Boat Show, amely a Balaton legújabb nyárindító hajó és vízi sport kiállítása. A Balatonfüredi Hajógyári Kikötőben megrendezett rendezvényen mintegy negyven kiállító több tucat hajót és hajózási kiegészítőt mutatott be a több mint 1.500 érdeklődőknek.
A Hanse 455 dizájnját a versenyvitorlázásban jól ismert – és elismert – Judel/Vrolijk Co készítette. E tényből pedig szinte magától értetődően következik, hogy sportos, jól vitorlázó tulajdonságokkal rendelkező hajó született abban a mérettartományban, ahol hihetetlenül nagy a kínálat.
Az új Dehler 34 nem töri meg a néhány évvel ezelőtt elindult trendet. Mint arról már a Vitorlázás Magazin korábbi számaiban is olvashattak, az új generációs hajók méretosztálytól függetlenül egységesen az úgynevezett „performance cruiser” irányzatot képviselik.
Nem tudom, mások hogy vannak vele, de számomra a klasszikus hajó prototípusa továbbra is a hosszú, kecses, gyönyörűen karbantartott és természetesen minden ízében fa cirkáló, na meg persze a száztizenöt éves Kishamis. Ugyanakkor úgy tűnik: már nincs messze az az idő, amikor a műanyag hajók is kiérdemlik a klasszikus címet – legalábbis tőlünk nyugatabbra…
Ne gondoljuk, hogy csak azért, mert a vitorlázás nem a motoros és elektronikus szerkezetekről szól, még ne lehetne high-tech segítségünk a hajózásban! A mindenki zsebében ott lapuló okostelefon, vagy a kabinban magunkkal vitt táblagép olyan applikációkkal segítheti a vitorlázást, amelyekről korábban nem is álmodtunk. Cikkünkben a balatoni hajózást megkönnyítő alkalmazásokat mutatjuk be.
A National Geographic projektjének keretében mutatkozik be a sajtónak május 3-án az a 29 lábas tengeri túravitorlás, amelyet egy nyílttengeri expedícióhoz fognak hamarosan használni. Az E9 nevű típust Policsányi István formatervező és Déry Attila hajótervező mérnök alkotta meg, és mint az első közzétett képről látható: igencsak szépre sikerült. A hivatalos bemutató után beszámolunk a részletekről.