Hajóbemutató: Hanse 345 A nagyobb testvér

Amikor a Vitorlázás Magazin 2016/1-es számában a Hanse 315-ösről írtunk, a forgalmazó jelezte, hogy az év folyamán lehetőségünk lesz a hajó nagyobb testvérét, a 345-öst balatoni körülmények között kipróbálni.

Amikor a Vitorlázás Magazin 2016/1-es számában a Hanse 315-ösről írtunk, a forgalmazó jelezte, hogy az év folyamán lehetőségünk lesz a hajó nagyobb testvérét, a 345-öst balatoni körülmények között kipróbálni.

Hanse_345_20

Vártuk az alkalmat, amely augusztusban érkezett el, és ha csak egy napra is, de sikerült jó szélviszonyokban megnézni mit tud a Hanse 345-ös, amely e sorok írója szerint méreteit tekintve a Balatonon használható felső határon áll. Tudom: egyre nagyobb hajók érkeznek a tóra, sokaknak ez nem ésszerűségi kérdés, ám vitorlázóként mégis az a véleményem, hogy a 33-35 lábas méretosztály a lehető legideálisabb a tó adottságaihoz.
E kategóriában jelentős a nagy gyártók kínálata, így ha valaki piaci babérokra tör, akkor a szokványostól valamilyen irányba bizony el kell térnie. Amikor hajónk 4-5 Beaufortos északi szélben kifutott Balatonfüredről akkor első sorban erre voltunk kíváncsiak. A belső kialakítás elveiben és dizájnjában lényegét tekintve a korábban bemutatott 315-ösre hajaz: trendi, világos terek, sok-sok tiszta felület, kicsit minimál, ám mégis a szokásosnál több melegség. Funkcionálisan végiggondolt, már az első pillanatban jól használhatónak tűnik.
De ezúttal mi a hajózhatóságot szerettük volna vizsgálni. Erre a kicsit borongós, ám szeles idő jó lehetőséget kínált. Remek félszeles menetbe álltunk, amely Csopak magasságában kissé krajcosra váltott. Ami azonnal feltűnt, hogy a hajó rendkívül semlegesen viselkedik. A kormányerő csekély, sőt mondhatni nulla a remek áttételezésnek köszönhetően. Sok információt nem ad, ám cserébe könnyű a vezethetőség. Egy hajó megítélésében fontos – és jól mutatja egy konstrukció végiggondoltságát – hogy milyen benyomások érik az embert, ha beáll, vagy beül a kormány mellé. Erről csak jót lehet mondani: kiemelkedően jó a kokpit elrendezése, e vitorlás esetében abszolút igaz, hogy akár egy ember irányíthatja a kormányállásból. Minden kezelőszerv kézre esik és jól méretezett. Nincs gond a felhasznált szerelvények minőségével sem – márkás holmi valamennyi az árboctól a csörlőkig. Ejtettebb menetben, az északi part kevéssé hullámos vizén repül a hajó, minden erőlködés nélkül eléri a 8-9 csomós sebességet. Jól cirkál, fordulékony, az oldalcsúszás alig érzékelhető.
Menet közben – hárman voltunk a hajón – kiderült, hogy a kokpit rendkívül kényelmes: úgy tudtunk tevékenykedni, hogy egyetlen pillanatra sem zavartuk egymás munkáját. Ez a tulajdonság nyilván akkor is fontos, ha a hajót túracélokra használjuk, és hatan-nyolcan vagyunk a fedélzeten.
Alsóörs magasságában az új kikötő mólóját felhasználva megnéztük kívülről is a Hanse 345-öt. Kifejezetten jól fekszik a vízen, jók az arányai – a látvány több mint esztétikus. Nem kérdés, hogy ez a vitorlás méretosztályának legsikerültebb darabjai közé tartozik és jó szívvel ajánlható a Balatonra

Hanse_345_02

Szöveg: Dénes D.István

Képgaléria:

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink