Dee Caffari Budapesten járt. A Volvo Ocean Race-en versenyzett női csapat főtámogatója, a svéd SCA cég magyarországi vállalatának 30 éves születésnapját ünneplő fogadásra érkezett, dr. Ágoston Attila (egykori MVSZ-elnök) révén készíthettünk vele riportot. A világ jelenlegi legtapasztaltabb óceáni vitorlázónőjével beszélgettem.

 

 

Sok ilyen szponzori kötelességet kell teljesítened, mint a mai este?
– Különös, mert az efféle események miatt úgy érzem, a verseny réges-rég véget ért, pedig az csak júliusban volt. De jó érzés, hogy a szponzor ilyen jól fel tudja használni a versenyt, hogy megfelelünk az elvárásainak.
– Folytatja az SCA a csapat támogatását a következő versenyre?
– Szomorú, de nem, részükről vége. Reméljük, a sikeres kampány ráébreszt másokat, milyen jó egy ilyen csapatot támogatni.
– Szívesen rajtolnál újra legközelebb is?
– Imádnám! Biztos vagyok abban, hogy másodszorra sokkal jobban mennénk.
– Hogy tanultál vitorlázni? Dingikkel?
– Nem, csak egyetemista koromban kezdtem el vitorlázni. Szerettem tanítani, de vágytam a kalandokra, utazásra. Édesapám halála előtt, az egyik utolsó beszélgetésünk során mondtam neki, hogy télen síelni kell, nyáron vitorlázni. Mire ő nagy meglepetésemre azt mondta, hogy ne csak beszéljek róla, hanem csináljam! Úgyhogy ötévnyi tanárkodás után belevágtam a hajóséletbe. A mamámat persze azzal nyugtattam, hogy bármikor újrakezdhetem a tanítást…
– A Global Challange volt az első földkerülésed, amatőr csapattal. Vagyis ott is tanítani kellett, csak éppen a vízen.
– Az egy bolond út volt. Én legalább annyit tanultam, mint a „diákjaim”. Vitorlás gyakorlatnak indult, teljes őrület lett belőle.
– Utána vágtál neki a nonstop szóló földkerülésnek, ráadásul keletről nyugat felé…
– Chad Blythe, aki a világon először tette meg ezt az utat, látta bennem a lehetőséget és elkezdett győzködni, hogy legyek én az első földkerülő nő, aki nonstop a nehéz irányban célt ér. Kezdetben nem fûlt hozzá
a fogam. De aztán a Global Challange-en – ahol szakaszonként is változott a legénység – Fokvárostól Buenos Airesig olyan csapatom akadt, akik mindenen húzták a szájukat, megkérdőjelezték a döntéseimet és nagyon „okosak” voltak. Amúgy nagyon jóban vagyunk azóta is, amikor a Volvón indultunk, testületileg kijöttek a kikötőbe elbúcsúzni tőlem. De a velük való menet után azt mondtam, oké, jöhet a szólóvitorlázás!
– Két évvel később már a Vendée Globe-on versenyeztél. Becsültek a nehéz irányú földkerülés miatt a versenyzőtársaid?
– Amikor az első hónapban dél felé haladva az Atlantin elértük a Jóreménység-fok vonalát, egyszer csak e-mailt kaptam Michel Desjoyeaux-től. Nagyon meg voltam hatódva, hogy a nagy Mitch ír nekem, és izgatottan olvastam a levél tartalmát. De az csak két szó volt: „Balra fordulj!”
– A Volvo Ocean Race-en fizikailag voltatok hátrányban a férficsapatokhoz képest vagy inkább másban?
– Szerintem a tapasztalatlanságunk okozta a hátrányunkat. Ez a Csendes-óceánon vált nyilvánvalóvá a számomra, az első nagy borulásunk után. Akkor két napjába került a csapatunknak, mire összeszedtük magunkat annyira, hogy újra igazán versenyezzünk. A fiúkra az ilyesmi szinte semmi hatással nincs. Álljunk fel, aztán jól van, megyünk tovább, hajrá! Nekik ez ennyi. De aztán rengeteget fejlődtünk ebben is, és azt jó volt látni. Ha legközelebb odakerülünk, a lányok már sokkal tapasztaltabbak lesznek, és már élvezni fogják az ottani kemény körülményeket.
– A hibák sokfélék voltak?
– Néha rossz vitorlát választottunk, vagy nem jól használtuk. Hoztunk téves taktikai döntéseket, rossz felé mentünk, és effélék. Az egyik utolsó szakasz viszont elég rövid volt ahhoz, hogy ne hibázzuk el…
– és meg is nyertétek a 8. szakaszt. Ott is erős szél fújt! Egy nagyszerû taktikai döntéssel kezdtetek.
– A mezőny meglehetősen szoros volt, de azon a szakaszon nem hibáztunk. Előtte minden egyes szakaszon elkövettünk egy vagy két nagy hibát, most nem. És megvertük a fiúkat!
– A kikötői futamok segítettek abban, hogy jó maradjon a hangulat, legyen hitetek?
– Kétségtelenül. Sokakat meglepett, amikor győztünk. Mi egy férfiak irányította női csapat voltunk. Az edzők, a parti csapat java mind férfi volt, akik nem igazán hittek abban, hogy mi nyerhetünk. A kikötői futamok kapcsán avval próbálták oldani bennünk a feszültséget, hogy azok nem számítanak bele az összetett versenybe. Ezek után különösen igyekeztünk, hogy bizonyítsunk nekik, tisztán, hiba nélkül hajtsuk végre a manővereket, és jól taktikázzunk. Nagyon jólesett, amikor sikerült. A legjobb érzés Új-Zélandon volt. Az ott egy notóriusan férfi-vitorlásvilág. Volt egy kiváló kiwi edzőnk – Brad Jackson –, akin nagyon jó volt látni, milyen büszkévé tette a győzelmünk. Öt Volvo Ocean Race-en vett részt, többször volt győztes, és a saját vizein, ami a vitorlázás Mekkája, megnyertük neki a futamot… Nagyon peckesen ment be aznap este a klubjába!

Mi volt a feladatod a hajóban?
– Nekem kellett gondoskodni a legénység biztonságáról, illetve hozzám tartoztak az orvosi kérdések és az élelmezés. Hozzám jöttek a bajaikkal. Mivel én voltam a decken a legtapasztaltabb is, egy kicsit olyan voltam, mint egy anyuka. Sokan először jártak a déli óceánon. Ha kemény időben azt látták, hogy én nyugodt vagyok, az biztonságérzetet adott nekik. Emellett a kemény versenydöntésekben is sokszor az én szavam bizonyult döntőnek.
– A Volvón a hajón a napi munkában, az őrségek beosztásában a tapasztalataid és tudásod alapján te amolyan mindenhol bevethető Jolly Joker voltál?
– Igyekeztünk minden pozícióba a lehető legjobb embereket tenni. A többiek jobbak voltak a különféle körülmények között. Alapvetően a cockpitben dolgoztam a manőverek közben, és sokat kormányoztam kemény időkben.
– Versenyeztek egymással az őrségek?
– Ez egy egészséges versengés. Mindenki hajtani akarja a hajót. Ráadásul mi tizenegyen voltunk, nem mehetett mindenki minden szakaszon. Így a hajón mindenki bizonyítani akart, hogy a következő szakaszon is a csapatban lehessen.
– A legemlékezetesebb momentum?
– A győzelem Lorient-ben, mert ez történelmi tett volt, egy női csapat valaha is elért első szakaszgyőzelme, amit mindenki megjegyzett és megsüvegelt. De nekem, aki a legtöbb lánynál tapasztaltabb voltam, nagy élmény volt látnom az ötödik szakaszon a fejlődést. Az első spontán halzolástól a Csendes-óceánon a Horn-fok utáni nagy esésig. Hogy az első sokkjához képest a második esetből már milyen gyorsan felállt lelkileg is a csapat. Ez mutatta meg, hogy milyen úton haladunk csapatként, hogyan tanulunk a tapasztala-tainkból, és leszünk egyre jobbak.
– Menyire tudott konzisztens lenni a csapat?
– A vitorlázás legkülönfélébb ágai-ból jöttek a csapattagjaink. Érdekes volt figyelni őket. Az olimpikon kishajósok a pillanatnyi harcra, feladatra, a közvetlen ellenfélre koncentráltak, az óceáni versenyzők a következő időjárási rendszerre. És ebből remek kombináció jöhet ki. Ugyanakkor az egyes ember hatása a csapatra rengeteget rombolhat vagy építhet. Ki hogy jut túl az olykor elkerülhetetlen frusztráltságon. Ezen a téren olykor szenvedtünk. Egy fiú-csapat nekimegy a kockázatoknak, és megküzd vele, amolyan „Ugyan, mi történhetne?”-stílusban. A lányok is akarnak hajtani, de meglátva a kockázatot, hajlamosak kicsit visszahőkölni.
– Kicsit tanár is voltál?
– Bele kell érezni az egyének lelkivilágába. Észrevenni, hogy jó napja van, vagy rossz. Ebből áll a csapatformálás. Erre szükségük is volt. Na meg a hideg fejre izgalmas időkben.
– Érdekes lehetett neked a verseny útvonala, hiszen az északra kanyarodással olyan helyekre is elkerülhettél, ahová korábbi föld-kerüléseiden soha.
– Valóban. Olyan helyeken jártam, ahol korábban csak elhúztam a nyílt vízen. De talán éppen ezért a kedvenc szakaszom az ötödik volt. Az volt a legjobb, legélvezetesebb vitorlázás. A legextrémebb is, de a legjobb. Nem szeretek a Doldrumsban és hasonló helyeken vergődni, az frusztrál. De az kétségtelen, hogy a sok megálló kellemes változás a nonstop menetekhez képest.
– Milyenek voltak a hajók?
– Tényleg egyformák. Akadt ugyan minden szakaszon olyan hajó, amelyik gyorsabbnak tûnt a többinél, de bizonyára csak az adott körülmények feküdtek jobban az adott csapatnak, mert a következőn már egy másikat éreztünk gyorsabbnak.
– Gondolom, a Volvo 65-ösök nincsenek határra tervezve. Jól terhelhetők?
– Egyáltalán nem kiélezett hajók. Nem tudod túlzásba vinni a hajtást. Jobban terhelhetők, mint amire te képes vagy. Nagyon megbízhatóak, tudhatod, hogy mindig készen állnak a következő szakaszra. A jól vitorlázható hajókra azt mondják, amikor a kényelmes kényelmetlenné válik, akkor ideje vitorlát cserélni. Ez náluk nem mûködik, mindig kényelmetlenek.
dee caffari 09– Nagyon vizes az élet egy VOR 65-ösön? Ezek a modern hajók szinte a víz alatt mennek, csak hogy az árbóc hosszirányban ne billegjen, a vitorlákon az áramlás egyenletes legyen.
– Nagyon vizesek. De ez látványosan alátámasztja a verseny mottóját – „life at the extreme” –, vagyis „élet a végleteken”. Mert amikor az élet nem is olyan nehéz, kívülőől akkor is nagyon keménynek látszik.
– A régebbi Volvo 70-esekkel jobb vitorlázni?
– Sokkal jobb. A felkészülési időszakban volt egy 70-esünk a 65-ös mellett. A reggeli csapathirdetéseknél mindenki azért szorított, hogy a 70-essel menjen.
– Mit szeretsz jobban, szólóban vagy csapatban vitorlázni?
– Nem tudnék igazán választani. Jól elvagyok egyedül, de persze akkor hiányzik a társaság, a segítség. Amikor egyedül vagy, mindig egyensúlyt kell tartani, figyelni önmagadra, ezért igazán élveztem a Team SCA-nél, hogy ha lepihentem, valaki odakinn ugyanolyan keményen hajtotta a hajót. Ezt nagyon jó tudni, miközben alszol.
– Gondolsz még szólóvitorlázásra, vagy két földkerülés bőven elég volt?
– Most nyáron csatlakoztam Rich Wilsonhoz, aki a Vendée Globe-ra készül, és nagyszerû volt újra IMOCA 60-asba ülni. Élveztem a hajót, és arra is rájöttem, mennyivel többet tudok, mint amikor egyedül versenyeztem. Tudom, ha újra belevágnék, többre lennék képes, mint korábban. De egyelőre a csapatban vitorlázást is élvezem, és foglalkoztat, hogy újra induljunk a Volvo Ocean Race-en. Ezt sokkal könnyebb értékesíteni is, könnyebb pénzt szerezni rá, mint egy Vendée Globe-kampányra.
– Gondolom, másképp nézel a világra, mint egy hétköznapi ember. Mást jelent neked az a szó, hogy egyedüllét?
– Egyedül a vízen rengeteg erőt gyűjthetsz, és hitet magadban. Szerettem egyedül lenni, de most a hajóban is élvezem a társaságot. Fiatalabb koromban nem figyeltem erre, a parton nagyon elfoglalt voltam, rohantam és rohantam. Most megbecsülöm az időt, és különösen a magányos órákat. Például amikor a kutyámat sétáltatom, és egyedül lehetek a gondolataimmal. Nagyon fontos lenne, hogy mindenki megtalálja magának erre az időt. Mindennap! Felgyorsult életet élünk, és könnyű erről megfeledkezni. A magányos perceink egyre értékesebbek.

 

 

DEE CAFFARI NÉVJEGYE
Az egyetlen nő, aki egyedül és megállás nélkül vitorlázva mindkét irányba megkerülte a földet, a csapatokkal megtett útjait is számítva pedig ötszörös földkerülő. Eredeti foglalkozása tanárnő. Csak egyetemista korában kezdett vitorlázni, de könnyen magával ragadta ez a világ. Rövidesen letette a Yachtmaster-vizsgát, skipper, majd a Formula 1 Sailing Farr 65-ösökből álló flottájának menedzsere lett Nagy-Britanniában és a Karib-szigeteken. Első földkerülő versenye a 2004-ben amatőr legénységekkel rajtoló Global Challange. Az Imagine it Done nevű hajót irányította. 2005. november 20-án vágott neki első szóló földkerülő útjának, és rögtön a nehezebb irányba, keletről nyugat felé haladva. Az Aviva nevű hajóval 178 nap alatt ért vissza Európába. 2007 szeptemberében jelent meg Against the Flow (Áramlattal szemben) címû könyve. 2008 májusában a Plymouth–Boston közötti Artemis Transatot teljesítette, majd ősszel ott volt a Vendge Globe 30 hajót számláló mezőnyében. 2009 februárjában 6. helyen ért célba a világ legkeményebb szólóvitorlás-versenyén. 2011-ben a harmadik megállás nélküli földkerülését hajtotta végre a Barcelona World Race-en vitorlázva. 14 hajó közül, a spanyol Anna Corbelával vitorlázva a 6. helyen futott célba. 2014-ben tisztán női legénységgel rekordot javított a Brit-szigeteket megkerülő távon, majd a Team SCA tagjaként a Volvo Ocean Race keretében kerülte meg újra vitorlással a földet. És még messze nincs elege ezekből az élményekből!

 

 

Képgaléria: