címke: közforgalmi hajózás

11 hónapja
Nagyszombaton elindult a BAHART idei első járata, ezzel hivatalosan is kezdetét vette a 2023-as hajózási szezon. A vállalat az idén is folytatja a tavaly elindított dinamikus modernizációt, és a hajóflotta megújulása mellett a frissen végzett hajós munkaerő is „fedélzetre lép” tavasszal. Folytatódnak a rév- és a személyhajó-kikötők tervezései, valamint a frissen megnyitott, új arculattal ellátott vitorláskikötők felkészítése a szezonra.
2 éve
Az idei szezonban már nem kell sorban állnunk a balatoni személyhajó kikötők pénztárainál. Úgy vásárolhatunk majd otthonról online jegyet a balatoni menetrendi, séta- vagy programhajókra mint például a MÁV esetében. Tihanyba pedig közvetlen hajójáratok is indulnak a főszezonban.
2 éve
Azt mondják, minden kezdet nehéz. Nos, a balatoni hajózásra ez minden szempontból igaz volt, mégis közel két évszázada élvezhetjük a tavon suhanó hajókat a személy- és teherforgalomban egyaránt. Visszatekintés a 175 éves balatoni hajózás történetére.
2 éve
Olyan kivételes eseményt láthatunk a balatonfüredi Tagore sétányról, amelyet legközelebb csak 25 év múlva rendeznek meg. A BAHART és más személyhajózási társaságok hajóinak nagyszabású együttállása és felvonulása az őszi Balaton egyik legérdekesebb látványosságának ígérkezik.
2 éve
Az év első nyolc hónapja remekül sikerült utasforgalom szempontjából a balatoni hajózási vállalatnak, hiszen bő 75 ezerrel több, csak a főidényben mintegy 360 ezer utast szállítottak.