Meglepetés-győzelem az Ezüst szalagon

Hosszú ideig úgy tűnt: az RSM2 simán bezsebeli az idei Ezüst szalagot is, de végül a papíron kevésbé esélyes IRF Ventilo 28-as (Diószegi Zoltán Székely András, Hunfalvy Csaba, Antal Gábor) nyerte az éjszakai versenyt. Az MKB-Prospex Team pedig versenyen kívül száguldozott a mezőny élén. Összefoglaltuk a versenyt az SVE tudósítása alapján.

A rajt után nem sokkal elsőfokú viharjelzést tettek ki a déli parton, és valóban, Szántód és Boglár fölött is megjelentek a zivatarfelhők. A szántódi feloszlott, de délnyugatra megmaradt a frissülés lehetősége. A nagy katamaránok egymásra fordulgatva cirkáltak a könnyű délnyugatiban, ugyancsak a délies irányt választotta az RC44-es, a Trentasette és a két egymással csatázó 70-es, a Pannónia és a Capella is – derült ki a szervező Spartacus Vitorlás Egylet élő közvetítéséből.

Fotó: Böröczky Bulcsú

A déli part felé tart az RSM2 ádáz taktikai csatában volt az adminisztratív okok miatt versenyen kívül induló MKB-Prospex teammel, Kaiser Kristóf a kormánynál. Az IRF, amelyet Diószegi Zoltán irányított, húzott a kezdeti délies takkok után egy merész csapást északra, ám azután ők is a déli partra szavaztak. Várható volt a nagy katamaránok fölénye, pillanatnyilag 5-8 csomó közt változik a cirkáló sebességük, a szél a déli parthoz közelebb kedvezőbb, mint vízközépen.

Fotó: Novák Mária

Az élen nem is igazán változott a verseny képe: az MKB-Prospex, az RSM2 és Diószegiék csapattak mindvégig. Érdekesen alakult a helyzet a vezető nagy katamaránok mögött. A támadók között ott volt a No1 nevű RC44-es, magyar gyártású versenyhajó, Paulovits Dénes műhelyében készült Kápolnásnyéken. Az északi part felől vízközépre ért ugyancsak jó helyen a Tantál nevű Open 8 méteres hajó, a kormánynál Fazekas Gáborral, az ő csapatát a tokiói olimpiára készülő Gyapjas Balázs erősítette. Ugyancsak jó tempóban zárkózott fel Fantomasso nevű Asso99-es a repülő hollandi világbajnok Majthényi Szabolcs irányításával, és ha már repülő hollandi, előkelő helyen jött a Capella nevű 70-es cirkáló a repülő hollandi Európa-bajnok Pomucz Tamással. Jó volt látni a “kishajós” menők sikereit a nagyhajós osztályokban…

Ahogy beköszöntött a sötétség a tó fölött, úgy tűnt el a kezdeti szél. A kezdeti délnyugati helyett gyenge keleti szellő fújdogált az élmezőnynél, ami az egytestűek, leginkább a No1 RC44 esélyeit látszott növelni. A katamaránok ugyanis nem igazán jók tiszta hátszélben, a nagyon gyenge szélben “le is ül” a két test. Míg a magas vitorlázattal, hátszélvitorlával rendelkező RC44, a 70-es cirkálók és az ezeknél valamivel nehezebb Lillafüred csökkenthetik a hátrányukat.

Fotó: MKB-Prospex Team

A nagy katamaránok – sebességük tudatában – próbáltak tengelyben maradni, de ahogy Majthényi Szabolcs beszámolójából is hallhattuk, a déli partról frissült a szél, így az RC44 bekerült a közvetlen élmezőnybe. A versenyen kívül induló MKB is előrébb került, időben nyitottak dél felé.

A györöki bójánál az MKB-Prospex (versenyen kívül) fordult először, majd az RSM2 és az IRF Ventilo. Negyedikként a No1 RC44-es került, az ötödik-hatodik abszolút pozícióért a déli parton, Fenyves előtt a Fantomasso és az Orpheus, vízközépen, északabbra pedig a Tantál és a Schatz csatázott. “Mi itt egy jó kis parti szélben, félszélben hasítunk a bójára” – mondta telefonon a Fantomasso kormányosa, Majthényi Szabolcs az SVE tudósítójának. “Északabbra gyenge és keleties lett a szél, vízközépen lemaradtak a többiek.”

Hajnali derengésben és nagyon gyenge szélben került sor a befutóra. 04:27:53-kor az IRF Ventilo 28-as katamarán elsőként szelte át a cél vonalat, ezzel megnyerve a 2020-as Ezüst szalagot. Szorosan mögötte, második helyen ért célba az RSM2. Bár a 28 lábas hajó esélyei általában rosszabbak a hosszabb (az RSM2 45-ös) többtestűeknél, de a hajó könnyű súlya és a verseny alatt látott eredményes, bátor taktikai húzásaik vezettek a győzelemhez.

Szépfy Zsombor kormányos vezetésével 3. helyen érkezett a célba a NO1. hajó, és legénysége. Hosszas küzdelmek árán sikerült megtartani 3. helyüket a verseny végére is. Az RC44-es karbonhajó az első célba futott egytestű, és az első hazai gyártású vitorlás Paulovits Dénesnek műhelyéből. A negyedik helyen a Trentasette (Lacsny Gergely Soponyai Géza, Soponyai Hunor, BalajthyDóra Ágnes, Dr. Honti Béla, Lempel Balázs) futott be, nagy csatában a végül abszolút ötödikként végző Tantállal (a nyílt 8m osztályú hajót ketten vitték: Fazekas Gábor és Gyapjas Balázs). Hatodik lett a szintén végig az élbolyban vitorlázó Schatz (Schatz Árpád és csapata – ezzel a népes Nau 370 Run osztály elsőségét is megszerezték), hetedikként a Sleepwalker (ugyancsak Nau 370 Run, Temesfői Zénóval a kormánynál) jött be. Nyolcadik az Orpheus, ezzel ez a hajó nyerte a 70-es cirkálók osztályküzdelmét.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.