Jön a Szilveszteri Regatta

A Szilveszteri Regattával folytatódik a téli vitorlásverseny-sorozat a Balatonlellén, a BL Yachtclub szervezésében. A pályaverseny rajtja: december 31-én, délelőtt 10 órakor. Két futamban küzdenek egymással a versenyzők. Ahogyan a sorozat előző állomásán, a Mikulás Regattán, ezúttal is Open kategóriában indulhatnak a regattán. A Szilveszteri Regatta díjait ezúttal is a Magyar Vitorlás Szövetség biztosítja.

Immáron hetedik éve rendezik meg a Szilveszteri Regattát, mely a téli vitorlásverseny-sorozat megrendezésének ötletét adó verseny volt – mondta el a hunsail.hu-nak Tóth Balázs ötletgazda. A BL Yachtclub vezetője emlékeztetett: az idei évadban már One Design helyett OPEN kategóriában indulhatnak a hajók. „Az előző, december elején rendezett verseny bebizonyította, hogy a változtatás helyénvaló volt, mert már annyira erős a téli vitorlázás, hogy meg lehet tölteni a mezőnyt saját hajóval induló versenyzőkkel, legutóbb 22 egység állt rajthoz”- mondta Tóth Balázs. A szervezők remélik, hogy legalább ennyien vagy még többen indulnak az év utolsó hazai regattáján – adta hírül a hunsail.hu.

A főszervező elárulta, ezúttal is számítanak arra, hogy teljesen amatőr versenyzők is rajthoz állnak. „A Mikulás Regattán profi és amatőr egység állt egymás mellett a dobogón, tehát egy téli versenyen minden előfordulhat”- emlékezett a főszervező.

Tóth Balázs beszélt arról is, hogy a meteorológiai előrejelzések szerint biztosra vehető, hogy a „tó csobogni fog”, és körülbelül 4-5 fokos hőmérsékletben 20km/h-s szélre lehet számítani.

Felhívta a figyelmet arra, hogy elengedhetetlen a meleg ruházat, valamint a hajó síkosságmentesítése, a mentőmellény használata pedig kötelező, kizárólag alapvitorlázattal futhat a mezőny, semmiféle könnyűszeles vitorlát nem használhatnak a versenyzők. A pályát a szél irányának és sebességének megfelelően tűzi ki a versenybíró. Halasztásra pedig akkor kell számítani, ha az időjárás nem engedi biztonságosan, vagy élvezhetően megrendezni az adott futamot.

A versenyt ezúttal is a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata biztosítja.

A versenykiírása az alábbi linken érhető el:

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink