A VG hősei: Thomas Ruyant (LinkedOut)

Csak két dolog közös a november 8-án startoló Vendée Globe résztvevőiben: mind bátrak és remekül vitorláznak. A 33 induló mind-mind érdekes karakter, be is mutatunk közülük jó néhányat. Először is ismerjük meg a francia Thomas Ruyant!

Ruyant nem az a fajta, aki sokáig tud ülni a fenekén. Néhány héttel azután, hogy a hajója gyakorlatilag kettétört egy jégheggyel (vagy egy bálnával – ez máig tisztázatlan) történt kellemetlen találkozás után a 2016-os Vendée Globe-on, rögtön elhatározta, hogy új hajót épít, amivel ott lesz a VG következő felvonásán. Pedig akkor még szponzora sem volt! A 39 éves dunkerque-i hajós régi barátját, Guillaume Verdier-t kérte fel, hogy tervezzen neki egy vadonatúj IMOCA 60-ast, és ne fukarkodjon az eredeti megoldásokkal. (Annak idején Verdier építette azt a 40-es vitorlást is, amellyel Thomas megnyerte a Rum-utat 2010-ben.) Ez a hozzáállás különbözteti meg a győzteseket a „futottak még” kategóriában mozgóktól.
Érdekes, hogy mindezek ellenére a Vendée Globe-os célba érés egyelőre hiányzik Ruyant sikerlistájáról. 2009-ben a Mini-Transat megnyerésével kotnyeleskedett bele először a „nagyok” levesébe, majd a következő évben megismételte sikerét a Route du Rhumon (Rum-út). Amikor aztán a Transat AG2R (Figaro) világbajnokság után is az ő nyakába akasztották az aranyérmet 2018-ban, ő lett az első, aki mind a három jelentős tansz-atlanti vitorlás verseny elsőségét begyűjtötte. A földkerülésre a júliusi Vendée Actique viadallal készült, amelyen tizedik lett, de elmondása szerint sok hasznos tapasztalatot szerzett új hajója, a LinkedOut működéséről. A francia vitorlázó titka az, hogy nincs igazán titka. Sikereinek alapja a tehetségen alapuló önbizalom és kitartás, továbbá, hogy olyan emberekkel veszi körül magát, akik segítik a fejlődését.

A Vendée Globe további arcait a Vitorlázás Magazin 2020/6-os számában mutatjuk be részletesen!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.