„Versenyző alkat vagyok, ezért mindig nyerni akarok, sosem leszek elégedett egy második vagy harmadik helyezéssel” – mondta a hivatalos hajóbemutató program után Kaiser Kristóf csillogó szemekkel. Ez a mentalitás (vagy már-már megszállottság?) nem csak rá jellemző, hanem az egész csapatra is. És pontosan ez magyarázza meg, hogy miért volt szükségük 6 év leforgása alatt immár a negyedik hajóra is. (Kristóf és csapata 2015-ben egy Extreme 40-essel kezdett, majd egy AC45-ösre váltottak, amelyet először a foilerekkel aztán azok nélkül használtak, majd egy D35-öst szereztek be.)

„A D35-ös nagyon jó általános teljesítményre képes, ezt bizonyítja, hogy az elmúlt években milyen sokszor nyertek vele. De úgy vágtunk neki 2022-nek, hogy éreztük, hogy ez a hajó már kevés, hogy az élet egy kicsit elment mellettünk” – indokolta az újabb fejlesztést a csapatvezető, aki az elmúlt két évben diadalmaskodó, rengeteget fejlesztett RSM-et és a szintén sok módosításon átesett Fifty-Fiftyt tartja a mezőny két legütőképesebb hajójának, de ide sorolható szerinte még Litkey Farkas magasabb árbóccal szerelt D35-öse is.

„Az a tavalyi Kékszalag után világos volt, hogy azzal a technikával, amivel rendelkeztünk, nem tudunk a győzelemért harcolni, így egyből a verseny után, a Seiko által szervezett Győztesek Vacsoráján fel is vetettem Lichtenberger Attilának (a hajó tulajdonosának és lényegében a csapat szárazföldi ügyeit koordináló vezetőjének), hogy meg kellene vizsgálnunk, hogyan léphetünk előbbre” – emlékszik vissza Kristóf. (E beszélgetésnek egyébként tanúja voltam, és láttam, mint sápad el Attila arca a felvetésére. Kishíján félrenyelte az üdítőjét…)

„Az első pillanatban eléggé mellbe vágott az ötlet, hogy két évad után máris dobjuk a D35-öst, és megint egy újabb hajót vásároljunk. De ahogy a dolgok leülepedtek bennem, számomra is világos lett, hogy technikai fejlesztés nélkül nem tudunk előrébb lépni, szóval beadtam a derekamat. És ma már nagyon örülök, hogy hagytam magam rábeszélni” – mondta immár büszkén mosolyogva Attila az új hajó mellett állva.

Nem RSM 2.2

„Találtunk egy jó állapotban lévő AC45-ös platformot, és sikerült megszereznünk” – folytatta a történetet Kristóf. És hogy miért éppen (ismét) egy AC45-ös mellett döntöttek? A csapatvezető szerint azért, mert az a legkorszerűbb anyagokból és eljárásokkal készült, és persze azért is, mert az RSM elmúlt két évnyi sikere igazolja, milyen hatékony lehet ez a platform.

A cél azonban nem egy „RSM 2.2” megalkotása volt.

„A test ugyanaz, de minden más különbözik, ez egy AC45-ös alapokra épített, de teljesen egyedi koncepciót megtestesítő hajó. Az elejétől kezdve nagyjából tudtuk, hogy körülbelül mit és hogyan szeretnénk átalakítani, fejleszteni – de persze menet közben is sok minden alakult” – fejtette ki a csapatvezető.

Az elmúlt években levezényelt sok hajóváltás (és az azzal járó újra- és újratanulási folyamat) rengeteg tapasztalatot hozott. A csapat igyekezett tervekbe szintetizálni az egyes hajók előnyös tulajdonságait vagy praktikus részleteit, és ezekből kiindulva, az alapoktól kezdték felépíteni a saját, személyre szabott versenygépüket.

„Az persze nyilvánvaló volt, hogy gyenge- illetve közepes szélre kell optimalizálni mindent, így például mi is egy magasabb árbócra szavaztunk. (Amelyet egyébként a pécsi repülőgépgyárban maguk ”sütöttek„ ki két darabból – a szerk.) Ugyanakkor megtartottuk annak a lehetőségét is, hogy nagyobb szélben foilereket is használhassunk, vagyis nem rendeltünk alá mindent a gyengeszeles optimalizációnak” – avatott be a részletekbe Kaiser Kristóf.

Maguk tervezték és fejlesztették

A testen kívül minden mást maguk terveztek vagy kutattak fel és építettek be a hajóba. Minden változtatás egy másik változtatást vont maga után, sok zsákutcával és rengeteg újratervezéssel.

„Több konkurensünktől azt hallottuk vissza, amikor értesültek arról, hogy mire készülünk, hogy nem izgulnak a fejlesztésünk miatt, mivel ezt úgysem lehet már időben megcsinálni. Elképesztő munka volt, és az is nagyon kellett hozzá, hogy a csapatból többen is fél évre leköltözzenek Pécsre, és itt dolgoztak a Magnus gyárban a hajón heti 7 napon 12 órában. A covid miatt a beszállítói láncok szétesése is nehezítette a helyzetet. Több mint 40 beszállítóval voltunk kapcsolatban, jellemzően külföldi cégekkel, rengeteg éjszakai online meeting árán” – mesélte Lichtenberger Attila, aki saját bevallása szerint is többször érezte úgy, hogy tényleg túlvállalták magukat.

Bár egy hónappal lemaradtak az eredetileg tervezett ütemtervhez képest, de májusra így is vízen lesz a hajó. És ez az eredmény igazolni látszik a rengeteg befektetett munkát és erőfeszítést. Sőt, még profitálhatnak is belőle: „Egy olyan egyedülálló csillagállásban vagyunk, hogy azok a versenyzők, akik a hajón vannak, egyben a fejlesztő- és az építő csapat tagjai is. Így a mérnöki asztalon született tervek és azok alkalmazása között közvetlen kapcsolat van, ami alighanem megkönnyítheti, hogy a csapat hamar megértse és kitanulja a hajót” – emelte ki a csapatmenedzser.

Erre persze szükség is lesz, hiszen az új hajó bevetésével ha nem is megy a kukába az a sok gigabájtnyi adat, amit az előző évben (és az azt megelőző években) gyűjtöttek, de lényegében újra kell kezdeni a hajó kitanulását. Méghozzá nagyon rövid idő alatt.

„Az biztos, hogy ez komoly kihívás lesz, hiszen eleinte ez egy kicsit vakrepülés lesz, de bízom abban, hogy csapatként nagyon sokat fejlődtünk: a hajón való mozgásunk, az egyes manőverek végrehajtása nagyon olajozottan működik, szóval azért nem a nulláról indulunk. Azt viszont egyelőre nehéz megmondani, hogy vajon mire lesz elég a rövid felkészülési idő. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy biztosan lesz esélyünk már rögtön az első évben nyerni ezzel a hajóval, de bevallom, természetesen reménykedem benne. Hiszen versenyző alkat vagyok, ezért sosem a második helyről álmodom” – kanyarodott vissza az esélylatolgatással cikkünk nyitógondolatához Kristóf.