Katalógus: Hanse 460

A 2022-es modellév egyik legújabb hajója a Hanse új arculatát is felvillantó 460-as, amely hatalmas sikerrel debütált a barcelonai szakvásáron. A francia Berret-Raceupeau stúdió által tervezett új zászlóshajó franciásan elegáns és németesen racionális lett.

A 460-as tervezésével a Berret-Racoupeau stúdiót bízta meg a Hanse, azzal, hogy a márka korábbi alapértékei (a jó variálhatóság, a sok fény, az egyszerű kezelhetőség és a nagy sebesség-potenciál) megtartása mellett rajzoljanak valami újat. A letisztult, a terekkel jól gazdálkodó vonalvezetés egyszerre elegáns és dinamikus külsőt kölcsönöz a hajónak. A legfeltűnőbb változás a hajó előre nyilazott orrkialakítása, amely nemcsak divatos manapság, hanem két nagy előnye is van: egyrészt csökkenti az előre-hátra bólogatást hullámos vízen, másrészt a vízvonal fölötti törés elvezeti a vízpermetet, szárazon tartva az orrfedélzetet. A Hanse prospektusa szerint az újonnan fejlesztett, hidrodinamikailag optimalizált hajótest ügyesen egyensúlyoz a keskeny vízvonal (nagyobb sebesség) és a széles vízvonal feletti rész (nagyobb kényelem) határán. Erre azért van szükség, mert az első harmad után kiszélesedő, és a tatig még egy kicsit tovább terebélyesedő testkialakítás nagy életteret kínál ugyan, de alapesetben csökkentené a hajó sebesség-potenciált.

A 46 lábas méretosztály eleve magas szintű komfortot sejtet, de a 4,8 méteres szélesség nagyjából 20 centivel több is annál, amit ebben a méretkategóriában kínálni szoktak. Ez különösen a kokpitban és a két hátsó kabinban érezteti jótékony hatását, ezek mérete egy osztállyal feljebb is elfogadható lenne. Az orrkabin is roppant tágas, amit jól jelez, hogy még az osztott kivitel esetében is elfér egy-egy mosdó mindkettőben.

A kokpitban néhány ügyes megoldással igyekeztek maximalizálni az amúgy sem kicsi térérztet – ilyen például a két L-alakú ülőgarnitúrához kapcsolódó két különálló asztal, amelyek között kényelemes a közlekedés. A komfortot számos további kiegészítő is szolgálja, ilyen az elektromosan billenthető a lépcsővel ellátott fürdőplatform, a mosogatóval és grillsütővel felszerelt külső konyha, a fedélzetbe süllyeszthető teleszkópos daru a taton és a merev tető (fix spreyhooddal és napelemekkel).

Az új 460-as számos részletében magában hordozza a márka alapértékeit – így például az egyszerű kezelhetőséget garantáló Easy Sailing rendszert és az önváltó fockkot. A lehető legjobb vitorlásteljesítmény érdekében magas (22 méteres) árbocot és nagy méretű alapvitorlázatot kapott a hajó, a maximális (génakkerrel) 234 négyzetméteres vászonmennyiség a kategória legjobbjai között van. Tőkesúlyból többfélét is kínálnak 1,75-2,35 méteres merülés között – a Balatonon várhatóan a legkisebb merülést biztosító, rövid, de hosszú keel lesz a nyerő.

Összesen nem kevesebb, mint 48 hajóbelső-verzió közül választhat a leendő tulajdonos, egyéni ízlése szerint formálva a hajót. A kínálat a három kabinos tulajdonosi kiviteltől a tíz fekvőhelyes, 3 kabinos kialakításig terjed. Ugyanígy alakítható a konyha, akár olyan tételekkel kiegészítve, mint a borhűtő, a mosogatógép, a sütővel bővített három rózsás tűzhely, a hosszanti vagy U alakú elrendezés. Az opciós lista egyik különlegessége az előre néző székkel kiegészített, teljes értékű navigációs asztal, ami páratlan a méretkategóriában. A kínálati lista csúcsát jelentő Flagship csomagban szereplő tételek teszik teljessé a luxust: mosógép a raktárhelyiségben, sík képernyős televízió a Master kabinban és a szalonban, exkluzív kárpitok és a szalon ülőgarnitúrájának háttámlájában elrejtett bárszekrény.

Hanse 460

Műszaki adatok:

Teljes hossz: 14,60 m

Vízvonalhossz: 13,07 m

Szélesség: 4,79 m

Merülés: 1,75-22,5 m

Üres tömeg: 12,60 t

Vitorlafelület max: 234 nm

További 174 hajó bemutatójáért keresd a Vitorlázás Magazin Hajókatalógus Extra különszámát a Rely/Inmedio újságárusoknál, vagy rendeld meg itt!

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.