Nem véletlen, hogy minden évben a legrégebbi balatoni hajóról, a Kishamisról koszorúzzák meg a tavat. A gesztus többek között azt jelzi, milyen komoly itthoni vitorlázótradícióink vannak. Ennek a hagyományrendszernek pedig alighanem a cirkálók (scharenkreuzerek) az úszó emlékművei. Ha bármikor megpillantunk egy-egy ilyen régi facsodát, mindig felkapjuk a fejünket, és illő hódolattal bámuljuk őket. Hát még ha a 40-es osztályból tűnik fel egy-egy szép példány a vízen! Hiszen ezek elég ritkák, olyannyira, hogy egyetlen cikkben is megkísérelhetjük bemutatni valamennyit.
VM Kisokos: A 40-es cirkálók sokat küzdöttek az önállóságért, de csak 25 évvel az első egység megjelenése után lett önálló bajnokságuk – egyszerűen azért, mert kevesen voltak. Saját hajóosztályt csak 1994-ben, más hajók befogadásával (és persze egyéb feltételek teljesítésével) sikerült alakítaniuk.
40-es cirkálóból mindössze hét van ma a Balatonon. Ebből négy még a világháború előtt épült, az ötödik építését is elkezdték Záborszky Rezső megrendelésére, de ez sosem készült el, sőt, 1946-ban szétbontották és eltüzelték. Aztán 1987-ben a Taburól levett minta alapján két műanyag hajótestet készítettek, 2005-ben pedig Németországból egy 1922-ben készült 40-es érkezett az országba – derül ki Dulin Jenő korábbi, magazinunkban megjelent cikkéből. Ezeknek a hajóknak néztünk kicsit utána.
Egy kis „cirkálógia”
A klasszikus cirkáló versenyhajóosztály (angolul Square Metre Yacht vagy Skerry Cruiser, németül Scharenkreuzer vagy Schärenkreuzer) Svédországból származik, és leginkább a Balti-tengeren volt elterjedt, bár néhány osztályát Európa többi részén és az Egyesült Államokban is kedvelték. A klasszikus cirkálók különböző osztályai nem egy pontosan meghatározott terv alapján készülnek, azaz az azonos osztályba tartozó hajók nem egyformák, de az azonos szabályoknak való megfelelés miatt mind méretben, mind teljesítményben összehasonlíthatóak. A legtöbb klasszikus cirkáló hosszú, keskeny, alacsony fedélzetű, magas vitorlázattal rendelkező hajó.
A dicsőséges első
Az első 40-es, a Glória egyben az első cirkáló is volt a Balatonon. Ez 1925-ben készült Adam Harms tervei szerint a Balatoni Yachtépítő Rt.-nél. Akkoriban olyan nagy durranásnak számított a kor legmagasabb technikai színvonalát képző hajó építése (amire a magyar ipar méltán volt büszke), hogy a német Die Yacht című folyóirat 1925/35-ös számában vázlatrajzzal és fényképpel is illusztrált cikk jelent meg róla.
A hajó megrendelője és első tulajdonosa Kandó Kálmán volt, aki 1931-ben bekövetkezett haláláig használta a Glóriát. Új tulajdonosa Bodonyi László lett, majd 1934-től Reményi Schneller Lajos birtokolta 1938-ig. Ezt követően pár évig zavaros a sorsa, a következő biztos pont a hajó tulajdonosi körében az, hogy Báthory György 1951-ben eladta Gerlóczy Pálnak, majd az ő fia, Péter örökölte, aki a ’70-es években Szabadi Tiborral felújíttatta. A hajó ezt követően csak keveset vitorlázott, és Gerlózcy 2006-ban eladta Juhász Miklósnak, aki Cittel Lajos műhelyében helyreállította az addigra újra igencsak megviselt állapotú hajót.
A Nemere
A második 40-es cirkáló a Nemere, amelyet Moldoványi Jenő építtetett (szintén Adam Harms tervei alapján) a Balatoni Yachtépítőnél. Ez 1926-ban került vízre, és 1935-ig első tulajdonosa használta, majd Márkus Antalhoz került, aki 1942-ben egy 75-ös cirkálót rendelt Benacsek Jenőtől. Ekkor eladta hajóját dr. Berzsenyi Zoltánnak.
A hajó háború utáni évei ellentmondásosak. Dulin szerint azonban annyi biztos, hogy 1954-től a Budapesti Építők Egyesületéhez került, ahol sokan vitorláztak vele. 1973-ban Benedek Attila vásárolta meg, 1978-ban egy versenyen az előmerevítőnél a deck kiszakadt, ezután a hajó több évig parton állt. 1985 és 1990 között felújították, 1991. július 13-án került újra vízre.
A névváltó hármas
A harmadik hazai cirkáló az Addio III, amelyet 1941-42 között építtetett Horváth Boldizsár Benacsek Jenő tervei alapján a Balatonfüredi Hajógyárban. Horváthnak ez volt a harmadik cirkálója egy 22-es és egy 30-as után. Az Addio III 1943-ban került vízre, és tulajdonosa 1968-ban bekövetkezett haláláig használta. Horváth Boldizsár kormányzásával, illetve Irma nevű lánya vezetésével 8 bajnokságot és egy Kékszalagot nyert a hajó. 1969-ben dr. Kiss László vette meg 110 ezer forintért, majd újabb 100 ezerért felújította a víz alatti részeket. 1991-ben dr. Benda Ferenc és Vásárhelyi Ervin vette meg, ők 1994-ben újabb alapos felújításnak vetették alá a hajót. 2004-ben Vásárhelyi tulajdonába került a hajó, ekkor Bugspritet is szereltek rá, és a nevét is megváltoztatták Il Gattopardóra – amire mindenki felkapta a fejét akkoriban.
Tabu, a mintadarab
A negyedik 40-es cirkáló a Tabu, amely 1944-ben készült el a Balatonfüredi Hajógyárban Benacsek Jenő tervei szerint, dr. Gáll Endre részére, akit 1948- ban koholt vádakkal elítéltek, majd szabadulása után elhagyta az országot. A hajót testvére, dr. Gáll Imre örökölte, és három bajnokságot nyert vele. Tőle vette meg jelenlegi tulajdonosa, dr. Kollár Lajos 1980 végén, aki diagonál palánkozással gyönyörűen felújította a Tabut.
Két műanyag remake
A Taburól vették le 1987-ben azt a sablont, amely alapján két műanyag hajótestet készítettek. Ezek közül előbb a fehérre festett Vita készült el Perjés István részére, 1988-ban. A hatodik, szintén a Tabu sablonjáról gyártott műanyag cirkáló eredetileg zöld festést kapott, és szintén 1988- ban, csak éppen nem Füreden, hanem Budapesten készült el, dr. Kulcsár Tamás rendelésére, és Domino névre keresztelték el.
VM Kisokos: A cirkáló osztályok a Svéd Vitorlás Szövetségnek köszönhetik létrejöttüket, amely megalkotta a Négyzetméter Szabályt. A hajókat vitorlafelületeik alapján sorolták be, és minimumértéket határoztak meg a súlyt és a kabint illetően. Eredetileg 22-es, 30-as, 45-ös és 55- ös osztályokat alkottak, később született a 38-as és a 45-ös. Ezek összevonásával jött létre aztán a 40-es osztály, amelynek kódja 40 négyzetmétert jelent.
Szinbád messziről jött
A hetedik 40-es cirkáló mind közül a legrégebbi, mégis ez került utoljára a Balatonra. Ez az egység még 1922-ben épült, Németországban, még a régi osztályelőírás alapján. Eredeti neve Seeschwalbe volt, a Szinbád nevet 1973-ban kapta. Német tulajdonosa a Chiemsee-n tartotta 2001-ig, tőle vette meg 2005-ben Horváth László, aki Cittel Lajossal újíttatta fel 2006-ban – és még abban az évben rögtön első helyet ért el a magyar bajnokságon az osztályában.
Stefánia a kakukktojás
Bár cikkünk témája eredetileg csak a 40-es cirkálók bemutatása volt, bónuszként ide kívánkozik még egy egység, egy 55-ös cirkáló, a Stefánia is. Azért, mert ebből nincs is több a tavon.
A hajó Knud Reimers Bijou 30-as tervei alapján készült Zentai Árpád elképzelései szerint, aki feleségével, Baráth Stefániával együtt építette, és róla is nevezte el. A hajó 1999-ben került vízre, teljes hossza 16,70 méter, szélessége 2,80 m, súlya 8 tonna, faárbóca markóni típusú. Mint egyedi hajó, ez is az összevont cirkálóosztályban versenyez, és erős szélben néha a 75-ös cirkálókkal is lépést tud tartani.
