Nem csak a katamaránok küzdenek a Top10-es helyezésekért a Kékszalagon, rengeteg induló jóval hátrébb, de nem kevésbé keményen versenyez, közülük sokan csak ezen a versenyen állnak rajthoz. Elsősorban nekik címezve foglalta össze tapasztalatait munkatársunk, aki maga is a mezőnyben küzd a csapatával. Ízelítő a Vitorlázás Magazin 2019/4-es számából.
Fókusz - portré
Remek szezont futottak a Scholtz 22-esek a 2018-as szezon során, elmondható, hogy az osztály utóbbi pár éveinek a legaktívabb szezonja volt. Ranglistaversenyeiken egy kivételével mindegyiken legalább 8 induló hajóval részt vettek, MVSZ rendezésű ranglistaversenyeiken pedig jellemzően több mint 10 egység állt rajthoz.
A 2018-as szezonban az osztály újra aktív státuszban versenyezhetett a szövetség versenyein, ami új lendültet adott a 33-asoknak. A régi jól összeszokott csapatok mellett korábban nem versenyző egységek is felbukkantak az osztály által választott ranglistaversenyeken - derül ki a szövetség beszámolójából.
Elég öltönyben parádézni és veszélyes kaszkadőrmutatványokat előadni egy vitorlás hajón ahhoz, hogy valaki híres legyen? Alex Thomson kétség kívül ezeknek a szponzori szerződésekkel alátámasztott showelemeknek köszönheti hírnevét – de a szerződéseket eredményeinek köszönheti. Legfrissebb lapszámunkban bemutatjuk a világ egyik leghíresebb, egyszersmind leginkább megosztó vitorlázóját.
Kövess minket a Facebookon!

- Horgászat újratöltve: már a legjobb etetőhajók hódítják meg a magyar vizeket
- Hűs nyári esték a Balatonnál – így teremthet igazi otthoni komfortot a nyaralójában is
- Hatékonyság vagy trend? Influencer kampányok a gyakorlatban
- 5 titok a jobb emésztésért
- Olimpia Splendid Dolceclima 12 Wi-Fi: Kompakt légkondicionálás a tökéletes kényelemért
- Készülj a balatoni nyárra! Ne feledkezz meg a bőrödről sem!
- Fedezd fel a Balaton-felvidék csendes arcát tavasszal!
- Nyári szezon új szabályokkal – Így oldhatod meg a munkaerő-kérdést az EFO változások után