Kékszalag: Így csinálhatjuk végig a versenyt

Nem csak a katamaránok küzdenek a Top10-es helyezésekért a Kékszalagon, rengeteg induló jóval hátrébb, de nem kevésbé keményen versenyez, közülük sokan csak ezen a versenyen állnak rajthoz. Elsősorban nekik címezve foglalta össze tapasztalatait munkatársunk, aki maga is a mezőnyben küzd a csapatával. Ízelítő a Vitorlázás Magazin 2019/4-es számából.

Szöveg: Mandl Ádám, Kép: Kóczián Rita

A Kékszalag minden évben különleges verseny. Egyszerre ennyi hajóval együtt rajtolni, látni, ahogy tömörülnek a rajtvonal felé, hogy elinduljanak a tókerülésre, már önmagában is meghatározó élmény. Lehet benne szenvedés, küzdelem, örömvitorlázás, veszélyhelyzetek megoldása, rossz vagy jó döntés, de aki teljesíti a távot, már mindenképpen egy sportteljesítmény büszkeségét élheti át.
Csapatunk a Nautic osztályban versenyez egész évben. Maga az osztály nem túl népes, de stabil, és jó vitorlázókból álló közösség, így minden nagyobb versenyen a saját osztályunkkal versenyezhetünk, ami remekül megmutatja, hol tartunk.

Ellenőrzött technika

A tavalyi évben kezdtünk ebben a hajóosztályban, és idénre a csapat is jelentősen átalakult. Viszont a lehető legkomolyabban vesszük az évadot, így már a felkészülésre is sok energiát fordítottunk. Teljesen átnéztük a hajót, minden hibát kijavítottunk, kötélzetet, vitorlákat cseréltünk.
Amellett, hogy a nagyobb versenyeken indulunk, a kisebbekre is benevezünk. Ezek komoly tét nélkül jó gyakorlásra adnak lehetőséget. Versenykörülmények között próbálhatunk ki új beállításokat, hasonlíthatunk össze vitorlákat, cserélhetünk pozíciókat a mancsaftok között.

Erőbeosztás

Alapvetően a versenyeken mindenki a kialakult helyén szolgál a hajón. Ez a Kékszalagon viszont nem ilyen egyszerű. Szükség van pihenőkre, és akkor sem állhatunk meg. Ezért lényeges, hogy egy-egy posztra több ember legyen képezve, begyakoroltatva. A legjobbat akkor tesszük, ha nem várjuk meg, amíg teljesen elfárad valaki, előre meghatározott időnként be kell iktatni a pihenőket.

A Kékszalag távjára nehéz felkészülni. A legtöbb hajónak jó szélben is jelentős időbe kerül a tókerülés. Minél hosszabban megyünk, vagy minél hosszabb időn keresztül tépázza a szél a technikát, annál inkább találkozhatunk valamilyen problémával. A versenynek több vitorlaszettel vágunk neki, egyrészt a szélhez alkalmazkodva, másrészt készülve a nem várt helyzetek megoldására. Persze sok hajón nincsenek pótvitorlák.

VM-tipp: mindenképpen legyenek terveink arra az esetre, ha nem várt nehézségünk lenne, legalább fejben legyünk rá felkészülve.

Étkezés

A versenyen hosszú időt kell eltölteni a hajón. Ezért jól fel kell készülni élelemmel és vízzel. Mi a várható szélviszonyok szerint kalkulált útidő másfélszeresére tervezünk az étellel és az itallal. Tartalmas, tápláló ételeket, kiegészítőket viszünk magunkkal és sok-sok vizet. A rajt előtt előre tervezett reggelivel kezd az egész csapat. A tavalyi évben grillezett csirkével és tükörtojással szendvicsre esett a választás. A cél, hogy az első három órában ne kelljen az evéssel foglalkozni. A koffein és alkohol tartalmú ital nem a legjobb választás, mivel vízhajtó hatásuk előidézheti a kiszáradást, amellett hogy az ittas állapot veszélyes is lehet. A szendvicsek mellé magas energia tartalmú gyümölcsöt, energia és müzliszeleteket, energia shot-okat, izotóniás italokat viszünk. Az éjszakai fáradtság leküzdésében a keserű csoki segíthet. Az egész verseny alatt figyelünk a folyamatos energia-bevitelre. Enni mindenki a saját igényszintjének megfelelően eszik, de az ásványi anyag és energiapótlás valamilyen szinten egységesen történik. A lényeg, hogy a legjobb koncentráció érdekében nem szabad „eléheznünk” és dehidratálódnunk.

VM-tipp: Készüljünk fel minden időjárásra, vigyünk több szett ruhát! A kötelező egészségügyi elemeken túl alapvető gyógyszerekkel is egészítsük ki a készleteinket.

Rajt a 2. legjobb helyről

A rajtnál mindig nagy a keveredés. Az osztályok, a top hajók a legjobb eredményért küzdenek, ezért a rajtnál komoly helyezkedés folyik. Ha nincs nagy rutinja valakinek, talán jobb nem belekeveredni. Viszont azt javaslom, mégiscsak próbáljunk meg jól rajtolni, hiszen aki elől megy, általában annak jön meg a szél hamarabb, vagy el tud még menni az elfogyó széllel. Ők azok akiknek „mindig szerencséjük van”. Szóval érdemes megkeresni a második legjobb helyet. Nem kell tartani tőle, hogy valaki kitol, nekünk jön, nem tudunk kitérni és nem leszünk annyira takarásban, zavart szélben sem, ami akár még előnyt is jelenthet.

Kinek van útjoga?

Sokszor emlegetett téma, és mégis szinte minden versenyen van, hogy útjogos hajóként komoly manőverre kényszerülünk, mert valaki vagy nem ismeri megfelelően a szabályokat vagy, mint ahogy a közlekedésben nagyon sokszor, úgy gondolja „elfér még”. Érdemes tehát újra átfutni a szabályokat, hogy biztonságban tudhassuk egymást.

Éjszakai fények

Sajnos minden évben találkozni olyan hajókkal, amik nincsenek kivilágítva. Ez nemhogy teljesen szabálytalan, de borzasztóan balesetveszélyes is. Gondoljunk bele, hogy erősen felhős éjben, süvítő széllel megspékelve, kis híján nem látunk és nem hallunk semmit magunk körül. Egy kivilágítatlan hajó súlyos balesetet okozhat. Ellenőrizze mindenki a fényeket és ne felejtse el felkapcsolni!

Figyeljük az élmezőnyt!

Akinek még nincs kellő tapasztalata a Balaton szélviszonyairól minden medencében, annak érdemes figyelnie a mezőny elejét. A nyomkövetési rendszer miatt könnyen megfigyelhető, hogy ki merre tart. Láthatjuk a sebességüket, pozíciójukat, másokhoz elfoglalt helyzetüket és azok változásait. Aki jól következtet, értékes pozíciókat nyerhet.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.