Kishajók kicsit másképp

A Balaton Boat Show egyik új kiállítója az elektromos hajtáslánccal is rendelhető, változatos méretű modellek széles palettáját kínáló Atlantic Marine volt – meg is ismerkedtünk velük testközelből. Íme, mit kell tudni róluk és két figyelemreméltó hajójukról!

Az Atlantic Marine modellpalettája és a forgalmazó Dipol Kft. új a magyar piacon – de maguk a hajók nem azok, ahogy a gyártó cég sem. Ugyanakkor tegyük gyorsan helyre: ez nem azonos a hánytatott sorsú amerikai Atlantic Marine-nal. Ez egy lengyel gyártó, de ezen egyre kevesebben akadnak fent manapság az európai piacokon, tekintettel arra, hogy már a legnagyobb nyugati márkák is a lengyeleknél készíttetik a hajóikat. Az olasz piacon nagyon jól mennek a termékeik, nem kevés gondot okozva az ottani gyártóknak. És első benyomásaink alapján ezek a hajók könnyedén sikeresek lehetnek nálunk is. És nem csak azért, mert remek áron kínálják őket, hiszen tízmilliós nagyságrendnél nem feltétlenül számít már 10-20 százalék diszkont a vetélytársakhoz képest. Hanem azért, mert meglehetősen jó minőségű modelleket kínálnak 490-től 750-ig sok praktikus megoldással megspékelve és akár elektromos hajtáslánccal is.

A forgalmazó először lesz jelen az idén a kenesei Balaton Boat Show-n, legalább 2-3 típussal, de a budapesti vásáron már szinte a teljes palettát bemutatták a közönségnek. A Dipol Kft. vezetője, Tichy József elsősorban a két kisebb modelltől, a 670 Opentől és a 720 Day Cruisertől vár sokat, hiszen mindkettő rendelhető elektromos hajtáslánccal is, méghozzá elég baráti árcédulával.

A 670-as klasszikus Open modell, jól átjárható és kategóriájához mérten tágas fedélzeti élettérrel. Meggyőző, hogy ez a kishajó akár 10 főt is szállíthat – hasonló vetélytárs nem sok van a piacon. A középkonzolos kialakítás ellenére viszonylag kényelmes a közlekedés a hajón, így könnyen elérhető az orrban kiépített napozó, amely kétszemélyes fekhellyé alakítható. A kormányállás alatt egy mellékhelyiséget alakítottak ki, ahol sok poggyász is elfér. Maga a vezetői munkatér nem túlbonyolított, de áttekinthető és a kategóriájában még látványosnak is mondható. A kormányállásba 2/3 személyes pad vagy két különálló, forgatható komfortülés rendelhető. Hátul háromszemélyes, szintén fekhellyé alakítható pad határolja a kokpitot.

A 720 Day Cruiser nevével ellentétben már-már weekender inkább, hiszen hűtőtől sütőig, mellékhelyiségtől a zárt kabinig már mindent kínál, rendelésre méretes biminivel árnyékolt kokpittal. A hajó 4 jól elkülönülő, mégis összefüggő térre van osztva: az orrban kiépített kétszemélyes napozóra, a zárt és jólvédett kabinra, a középen kettéosztott vezetői munkatérre és a meglehetősen tágas hátsó fedélzetre. Ez utóbbi alighanem a hajó legfontosabb élettere, az U-alakú ülősarok és a kiemelhető asztal a társasági összejövetelek színtere. Van itt minden, amire szükségünk lehet: sok pakolóhely, hűtődobozok az ülések alatt, sőt, még egy tűzhely is.

A kormányosi állás látványos, minden kézre is esik, és a döntött plexi alighanem még komoly tempónál is kellő védelmet nyújt a felcsapódó vízpermet ellen. Ugyanakkor ennél a modellnél már kétség kívül strapásabb mutatvány előre jutni az orrnapozóhoz a kabinlejárat mellett található keskeny kis lépcsőn és a kinyitott „szélvédőn” keresztül.

A kabin viszonylag tágas, két ember számára meglehetősen komfortos, de rossz idő esetén négyen is elférnek itt (vagy két felnőtt és két gyerek), de csodát azért nem érdemes várni tőle.

Mindkét hajó esetében elmondható, hogy a kivitelezés minősége példás és a felhasznált anyagok is elég igényesek. És mindkettő rendelhető elektromos hajtásnálnccal is. Aki pedig többet kíván, mint amit a két belépő modell nyújt, az bátran körülnézhet a gyártó nagyobb modelljei között.

 

Műszaki adatok:

Open 670:

Teljes hossz: 6,65 m
Szélesség: 2,50 m
Merülés: 0,50 m
Üres tömeg: 980 kg
Kategória: C
Befogadóképesség: 10 fő

720 Day Cruiser:

Teljes hossz: 7,74 m
Szélesség: 2,45 m
Merülés: 0,50 m
Üres tömeg: 1200 kg
Kategória: C
Befogadóképesség: 8 fő

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink