címke: BAHART

5 éve
A balatoni turizmus újabb mérföldkövéhez érkezett azzal, hogy a Magyar Állam 6,6 milliárd forinttal megemeli a Balatoni Hajózási Zrt. törzstőkéjét. A cél, hogy a hajózás modernebb, kényelmesebb és biztonságosabb legyen. 2021 nyarára egy új zászlóshajó és új kompok is érkeznek a Balatonra.
5 éve
Csaknem minden balatoni vitorláskikötő építéséért meg kell vagy meg kellett küzdeniük a beruházóknak és a helyi önkormányzatoknak.
5 éve
Egymilliomodik utasát köszöntötte a Balatoni Hajózási Zrt. szerdán a Kossuth komp fedélzetén. Vass Dávid 100 ezer forint értékű utazási utalványt vehetett át a társaság vezérigazgatójától. A hagyományos utasköszöntés a tavalyi évhez képest két nappal korábban történt.
5 éve
Az idén 40. születésnapját ünneplő Badacsony katamarán fedélzetén egy véletlenszerűen kiválasztott utast köszöntött a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) abból az alkalomból, hogy a társaság személyhajózási forgalma meghaladta a félmilliót az idei hajózási szezonban.
5 éve
Legyen a vitorlázás mindenkié – akár ez is lehetett volna a mottója az idei, immár negyedik Nemzeti Regattának. A remek vízparti programokkal fűszerezett versenyfesztivál rengeteg embert mozgatott meg az idén – és jobb hangulatban telt, mint valaha.