263 nap a Föld körül – Kopár István a nagy versenyről

A Balatonnál tanult meg vitorlázni, a Golden Globe Racen 18 versenyző közül, 4. helyezettként ért célba. Az amerikai és magyar zászlóval fellobbogozott Puffin nevű hajójával 263 napig tartott magányos és emberfeletti utazása 2018-ban, amelyről magazinunkban már több alkalommal is beszámoltunk. Most a likebalaton.hu-n jelent meg egy interjú vele – íme!
– Hogyan lettél a vitorlázás szerelmese?

– Nem az én választásom volt, szó szerint beleszülettem. A családban szinte mindenki vitorlázott, télen pedig jégvitorlázott. 12-13 éves koromtól már versenyszerűen is űztem e sportot, de a hajó számomra mindig több volt egy sporteszköznél. Segített a világ felfedezésében és szabadságvágyam kielégítésében. A vitorlázás tanított meg a független önállóságra életvitelben, szemléletben, gondolkodásmódban. A vitorlázásnak köszönhetően ismertem fel az élet valós értékeit, csodáját. Így nemcsak szerelmese, de adósa is lettem.

– Mesélsz édesapádról, a balatoni hajózás doyenjéről?
– A mozdony füstje általa csapott meg, hiszen félévszázadon keresztül szolgálta a nemzeti hajózást, a monopolhelyzetben lévő nagyvállalat, a MAHART lobogója alatt. Mindenkor a feladattól függetlenül, a közösség javát szolgáló, alkotó munka megszállottjaként dolgozott. Legyen az az újpesti vagy tápéi hajójavítóban, a csepeli kikötőben, a Balatonon vagy a vezérigazgatóságon. A Balatoni Hajózás viszont szívügye is volt, talán éppen a vitorlázásnak köszönhetően. Munkahelye volt az otthona és dolgozói a családja, így az apaszerepre nem sok ideje jutott. Nála tisztességesebb, becsületesebb, önzetlenebb embert viszont nem ismertem, tehát példaképként nála jobbról nem is álmodozhattam.

 

– Amerikában is folytatódott a vitorlázás szeretete?
– A családom érdekeit előtérbe helyezve kivándoroltunk az USA-ba. Természetesen, bár keresetszerűen a hajózás más területein dolgoztam. Szabadidőmben azonban mindig a vitorlázás kapott elsőbbséget. A US Sailing, azaz az amerikai Vitorlás Szövetség oktató trénere lettem és sok száz oktatót képeztem, majd 2012-ben egy nagy múltú vitorlásklubnak lettem a vitorlás igazgatója. Ennek a munkának a 2018-as Golden Globe Földkerülő versenyben való részvételem vetett végett.

– Mi késztetett arra, hogy földkerülő versenyeken indulj?
– Világ életemben teljesítményorientált ember voltam, de sosem önző érdekekből, önmutogatásból. Mindig a közhasznú, kissé fellengzősen fogalmazva, a “világjobbító” vállalkozások vonzottak lehetőleg nemzeti vagy legalább regionális érdekek mentén. Egyéni sportrekordok felállításába vagy megdöntésébe önbecsülésem visszanyeréseként menekültem, amikor szárazföldi, közösséget szolgáló és együttműködést kívánó terveim úttörő jellegük és tőke hiányában meghiúsultak. 1990 és 1997 között Magyarország “tengeri nagyköveteként” és óceáni vitorlázóként (hivatalos akkreditáció nélkül és minimális anyagi kompenzációval) hajóztam a “Hét tengeren túl is”, magyar sporttörténeti rekordokat felállítva, de részben gyerekkori álmokat is megvalósítva. Célom a magyar imázs terjesztése mellett a magyar kurázsi ápolása volt, a kishitűek folyamatos mozgósítása a lehetetlennek tűnő akadályok leküzdésének példáit szolgáltatva.

– Hogyan képzeljünk el egy felkészülést, hogyan zajlik egy ilyen verseny?
– A legutóbbi Földkerülő verseny, a Golden Globe Race 2018 valóban különleges verseny volt, a sporttörténet leghosszabb, s talán legnehezebb megmérettetése. A versenyzőknek nemcsak egyedül és kikötés nélkül kellett körbe vitorlázniuk a Földet, de 50 évvel korábbi tervezésű és felszereltségű hajókkal (mint 1968-ban az első szóló, non stop Földkerülő versenyen). Tehát GPS, radar, robotkormány, vízkészítő stb. nélkül. Mindez nekem, a verseny 4. helyezettjeként 263 napig tartott. A versenyre való felkészülés esetemben 2015-ben kezdődött, tehát 3 évvel a rajt előtt. Ez a három év főleg a hajó felkészítésével telt el, de egy ilyen verseny sikeres teljesítéséhez valójában több évtizedes egyéni felkészülés (tudásban, tapasztalatban, készségek kifejlesztésében, fizikai és mentális képességek kialakításában) szükséges. Ennek bizonyítékaként a 13 nemzet 18 indulójából csak 5 fejezte be a versenyt, az idősebb, felkészültebb résztvevők vitték végig vállalásuk. A fiatalabb versenyzők többségét menteni kellett. Végeredményében csak hatan vagyunk a világon, akik a Golden Globe akadálypályáját végigfutották, beleértve az első verseny győztesét, Sir Robint, aki a 9 fős mezőnyből egyedül ért célba 1968-ban.

 

– Mi a különbség a tengeri és a balatoni vitorlázás között?
– A tavi és tengerparti vitorlázás (part menti) között mondjuk az Adria esetében a különbség nem jelentős, de más régiókban, például Angliában, az ár-apály, áramlatok, köd, hajóforgalom okán egészen más a helyzet. Az óceáni vitorlázás pedig merőben más, a legnagyobb feladat a problémák önálló megoldása külső segítség nélkül.

– Nagy terveid vannak a Balatonnál, a Sió csatornánál, melyek ezek?
– A Balaton nemcsak nekem, de minden magyar vitorlázónak a vitorlás bölcsője. A Magyar Tenger azonban nemcsak népünk szíve csücske, de a legkedveltebb nyaralóhely és ami ennél is fontosabb, az ország legnagyobb felszíni víztározója, “ivóvíz tartálya”. Nekem, mint tengerésznek, az ivóvíz értéke mesterségemnél is fogva, de a korábban említett 263 napos verseny ivóvíz korlátozása okán is kellően megbecsült. Ezért fontosnak tartom, hogy egyedülálló tavunk vizének mennyiségére és minőségére is nagyon vigyázzunk. A Balaton különlegessége ugyanis, hogy nagy felületéhez képest rendkívül sekély, így roppant sérülékeny. Az unikális élőhelynek nemcsak parti sávjára (pl. nádasok), de üledékére is ügyelni kell. Folyamatos kotrást igényel természetes feltöltődése okán is.

Édesapám, a Balatoni Hajózás 174 éves történetének legeredményesebb igazgatója, már az 1990-es évek végétől szorgalmazta a “Kopár-terv “, azaz az állandóan hajózható Sió megvalósítását a Balaton mentőcsónakjaként.

A folyamatos kotrás termékét, azaz a zagyot ugyanis gazdaságosan és a tópart egészségét megóvva csak egy hajózható Sión lehet elszállítani és azt más területeken hasznosítani A terveket nemcsak megörököltem, de korszerűsítettem is, melynek időszerűsége most a klímaváltozás és világjárványok idején különösen hangsúlyos. Ennek a projektnek vagyok most zászlóvivője.

– Hogy látod: ismerik a Balatont nemzetközi szinten is, mi a vélemény a magyar vitorlázókról?
– A Balaton kitűnő vitorlás-nevelő, mindig is voltak tehetséges versenyzőink, de most a sportág résztvevőinek gyarapodásával még több nemzetközileg is kiemelkedő vitorlázónk van. A sportág fejlesztésére persze mindenhol és mindenkor van lehetőség, és itthon ezúttal nem a pénz hiányzik. A pótolnivalót a sportág szakmai kezelésében látom. A vitorlázás alapjait egységesen képzett oktatóknak kell lefektetni, akiknek a munkájára, a versenyezni szándékozok esetében, majd építhetnek az edzők. Tudomásom szerint Magyarországon nincs ilyen oktató képzés.

– Készülsz újabb földkerülő útra?
– Bevallom, nem szeretem az “út” megnevezést, mert hallatán az utazásra asszociálunk. Az pedig többnyire kedvtelés célú tevékenység. A hajózható Sió megvalósításának ösztökélése érdekében vállalkozom egy valódi magyaros Földkerülésre. A Balatonról indulva és remélhetőleg oda visszaérkezve, a Dunán, Fekete tengeren át Nyugati irányba körbe vitorlázni a Földet. Ez persze nagyon nehéz, de talán a legnehezebb része a hajózható Sió megvalósítása. Van egy közhelyesen hangzó jelmondatom, de valóban eszerint igyekszem végig vinni terveim: „Amíg élek, remélek!”.

 

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon is.