ANNO
Az idei Kékszalag előtt nagy fába vágtuk a fejszét: rendhagyó módon a hajók oldaláról közelítve elevenítjük fel a nagy verseny történetét: sorra végigvettük, mikor milyen hajókkal nyerték meg Európa legrégebbi tókerülőjét. A több cikkből álló sorozat egyfajta különleges hajótabló, és nem mellesleg a technika fejlődésének ívét is szemléletesen mutatja be. Sorozatunk második részében a 8R hajókkal foglalkozunk, amelyek legismertebb egysége a Tramontana, amellyel az első és mindmáig egyetlen női győztes, Gordon Evelyn diadalmaskodott.
Az idén újra sportolásra alkalmas jég volt a Balatonon, így akár elő is vehettük volna a garázsból jégvitorlásunkat – már akinek még van ilyesmije, hiszen az utóbbi évek telei nem kényeztetnek hasonló időjárással. Közel száz évvel ezelőtt azonban jóformán nem volt olyan tél, amikor ne esett volna a hó és ne fagyott volna be a Balaton vize. Akkoriban a tó környékén hónapokig élvezték a síelés, szánkózás és korcsolyázás örömeit, sőt a téli motorverseny vagy jégvitorlázás is olyan program volt, amit szinte minden évben megrendeztek.
A dunai hajóbaleset sajnos nem előzmények nélküli a hazai hajózás történetében: a Balatonon is történt már hasonló eset. Huszonhárom halott, ötvenhat sérült – ez a mérlege a Pajtás nevű gőzös pártutasításra évtizedekig agyonhallgatott 1954. május 30-i tragédiájának. A hajó a balatonfüredi kikötőből futott ki 11 óra 15 perckor és három perc múlva már fel is borult.
Három generáción át készítették a világ talán legszebb vitorlásait a skót hajóépítők leghíresebb műhelyében. A Fife név a 19. század végén és a 20- század elején egyet jelentett az elegáns és gyors hajókkal – és ugyanazt jelenti mindmáig is. De kik is voltak ezek a zseniális mesterek? Ennek járt utána szerzőnk.
Kevés olyan hajótervező van, aki a legnagyobbak közé tudott emelkedni – méghozzá úgy, hogy tevékenységét nem egy szűk területre koncentrálta. George Lennox Watson ezen kivételes emberek egyike, aki nemcsak vitorláshajók, hanem gőzüzeműek és motoros jachtok terén is maradandót alkotott. És egyik hajója mindmáig vígan szeli a Balaton hullámait…
Az idei Kékszalag-felvezető lapszámunkban nagy fába vágtuk a fejszét: rendhagyó módon a hajók oldaláról közelítve elevenítjük fel a nagy verseny történetét: sorra végigvettük, mikor milyen hajókkal nyerték meg Európa legrégebbi tókerülőjét. A több cikkből álló sorozat egyfajta különleges hajótabló, és nem mellesleg a technika fejlődésének ívét is szemléletesen mutatja be. Sorozatunk hetedik, befejező részében a katamarán-korszak hajói következnek.
1
Kövess minket a Facebookon!

- Még mindig a strandolás a kedvenc nyári elfoglaltság!
- 6 izgalmas balatoni program az adrenalin szerelmeseinek
- Bőr női szandál – kényelem és tartósság a hosszú sétákhoz
- Modern ötletek egy praktikus fürdőszoba kialakításához
- Hogyan használják a márkák az ügyfél-visszajelzéseket termékeik és szolgáltatásaik fejlesztésére
- Hogyan válasszunk kényelmes kanapét?
- Wellness és termálfürdők a Balaton közelében
- A röplabda, mint a mozgásszegény életmód leküzdésének egyik módja