Nem kímélt bennünket az időjárás az idei nyáron: szinte minden hétre jutott egy-egy kiadósabb vihar. Éppen elég kellemetlen egy kikötőbe szorulva várni a rossz idő elmúltát, de ennél is sokkal jobban el tudja rontani az ember napját, ha a vízen éri a vihar. Éppen ezért nagyon fontos, hogy időben felismerjük, mit hoznak a kialakuló felhők. Ezért ismételjük át a legfontosabb tudnivalókat Pártai Lúcia meteorológus korábbi írása segítségével.

Szöveg: Vitorlázás Magazin, fotó: Shuttersctock

A vitorlázóknál kevesen ismerik jobban a felhőket, de nekik aztán szükségük is van rá. A felhők fajtájából, formájából, elhelyezkedéséből és mozgásából nagyon fontos információkat nyerhetünk az időjárás és a szél várható alakulásáról. Rossz hír, hogy a vitorlázók számára fontos, földfelszín közeli szél iránya és ereje azért ritkán jósolható meg nagyon pontosan pusztán a felhőzet milyenségéből. Jó hír viszont, hogy minél több időt töltünk egy adott területen, és minél pontosabban figyelünk, annál nagyobb az esélyünk arra, hogy a felhőzet megfigyeléséből hatékony szél-előrejelzőkké váljunk.

Nem annyira egyszerű a képlet

Azért a dolog nem annyira egyszerű, mint az „ahol a felhő, onnan a szél” képlet, amit sokan megtanulnak első vitorlásedzéseik alkalmával. Arról nem is beszélve, hogy nyári napokon szerencsére olyankor is fúj a szél a vízen, amikor semmilyen felhőzet nem látható. Azt azért leszögezhetjük, hogy a parányi vízcseppeknek vagy jégrészecskéknek, sok esetben ezek együttesének látható halmaza, vagyis a felhő, jó támpontot jelenthet, jön-e már végre a várva várt szél is.

A felhők magasságuk, alakjuk, anyaguk szerint is besorolhatók. Magasságuk szerint négy csoportba csoportosíthatjuk őket, a magas, a középmagas, az alacsony szintű, valamint a függőlegesen magas felépítésű felhők kategóriájába. Ez utóbbiak felhőalapja átlag 500 méter magasan található, a tetejük pedig kupolaszerűen tornyosulva átlagosan 6000 méterig is felér.

A magas felhő jeges, az alacsony vizes

A felhők magassága és anyaga között szoros a kapcsolat. A magas szintű felhők jégkristályokból állnak, a középszinten megjelenők jégkristályokból és túlhűlt vízcseppekből vegyesen, az alacsonyszintűek – melyek a legközelebb vannak a talajfelszínhez – pedig túlnyomóan vízcseppekből.

A felhők alakjában három fő forma jellemző: az egyik a réteges jellegű felhő, ennek vízszintes kiterjedése a függőlegeshez képest nagy, a másik a gomolyos jellegű, ennek függőleges kiterjedése a vízszinteshez képest nagy, és a vastag rétegű, amelynek pedig mindkét kiterjedése nagy. A felhő alakja azoktól a fizikai folyamatoktól függ, amelyek létrehozzák.

Kampóvégű, üllőalakú és más cirrusok

A lassú lehűlés rétegfelhőket hoz létre. A hirtelen, gyors lehűlés viszont – amit a talajtól felhevült levegő gyors feláramlása, vagy erős vízszintes áramlásnak meredek hegyoldalon való felemelkedése, más esetben a hideg levegő betörése vált ki – gomolyfelhőket hoz létre. A kétféle folyamatnak nemcsak látható külső jelei, a felhők mutatnak eltérést, hanem belső tulajdonságaik is eltérőek. Lassú lehűlésnél a relatív nedvesség, illetve a túltelítettség foka kicsi, ezért a cseppek nagyok, de kisszámúak. Gyors lehűlésnél a relatív nedvesség nagy, a cseppek kicsik, de számuk nagy.

A felhőfajták közül a legmagasabb légrétegben az úgynevezett cirrusok találhatók. Ezek a felhők mindig jégkristályokból állnak, áttetszők, ha a napot takarják, azt alig gyengítik. Ha sűrűbb szerkezetűek, a napfényt, holdfényt szétszórják. Magasságuk erősen változik, a mérsékelt szélességeken kb. 10-12 kilométer, a sarkok közelében jóval alacsonyabb, a trópusokon nagyobb. Magas szintű felhő a fonalas szerkezetű cirrus, a Cirrus filosus, a kampóvégű cirrus, a Cirrus uncinus, a sűrű cirrus, vagyis a Cirrus densus, valamint az üllő alakú cirrus, a Cirrus nothus. Mindezek finom, rostos, fonalas szerkezetű, különálló felhők, nincs saját árnyékuk, általában fehérek, gyakran selymes fényűek.

Középszintű felhő a talajfelszín felett 2–7 kilométer magasságban képződik a mi földrajzi szélességünkön. Létezik középmagas gomolyfelhő, középmagas gomolyos rétegfelhő, valamint középmagas rétegfelhő, lepelfelhő. A szürkébe hajló színű, rendszerint árnyékot adó középmagas gomolyfelhő, az altocumulus, rövidítve Ac, más néven párnafelhő. Akkor képződik, amikor egy légtömeg közepes magasságba emelkedik fel, például egy frontrendszer közeledtekor vagy jelentősebb domborzat hatására. A gomolyos formát a levegő labilitása hozza létre. Vastag felhő esetén gyenge csapadék hullik belőle.

A „várkastélyok” a zivatar előjelei

Ugyancsak középszintű felhők például a 2–7 kilométer magasságban keletkező „tornyos gomolyfelhők”, ezek fejlett függőleges felépítésük miatt egy várkastély oromzatára hasonlítanak. Az égbolton kirajzolódó csipkézett kidudorodások miatt kapták nevüket: „altocumulus castellanus” (a latin „castellum” várkastélyt jelent). Ezek a felhők is a légkör labilitását mutatják, amikor megjelennek, gyakran egy közelgő zivatar előjelei. Kialakulásuk során a magasban egy hidegebb légáramlat halad keresztül vízszintesen a gomolyfelhők övezetén, ettől felerősödnek a függőleges légáramlatok is, tovább tornyosodnak a gomolyok.

„UFÓ” felhők

Szintén a közepes magasságban jön létre az elmosódott, kerek megjelenésű, mandulához vagy lencséhez hasonlító felhő, az „altocumulus lenticularis”. Jellegzetes formája alapján ezeket a felhőket sokszor ufónak nézik. Akkor jönnek létre, mikor a szél egy hegyvonulat felé fúj. Ekkor a hegyen átbukó levegő a széltől védett oldalon hullámokat képez. De amikor a levegőben sok a nedvesség, a hullámok tarajánál létrejönnek a jellegzetes lencsefelhők, majd ott oszlanak el, ahol legyengül a szél.

A hegyvonulatok fölött keletkező lencseformájú felhők – ha elég nagy a levegő nedvességtartalma – néha megvastagodnak, ilyenkor permetező esőt, fagypont alatt havazást okoznak. A földfelszínen is nagy széllel járnak, a hegyek felett pedig erős légörvények keletkeznek.