Vitorlacserére ment előre a kokpitból John Fisher, a VOR-on résztvevő Scallywag vitorlázója, amikor a tengerbe esett. Lényegében minden fontosabb részletet megtudhattunk a csapat tulajdonosának közleményéből.
Szöveg: Vitorlázás Magazin, Fotó: VOR
„Ez a legrosszabb dolog, ami megtörténhet az ember csapatával a tengeren” – fogalmazott az SHK/Scallywag csapat igazgatója, Tim Newton John Fisher elvesztését kommentálva a VOR honlapjának, miután részletesen konzultált a hajó legénységét vezető David Witt-tel és a navigátor Libby Greenhalgh-gal. „Őszintén együtt érzünk John családjával és barátaival, és Daviddel is, aki a legjobb barátját vesztette el.” A csapatvezető közleményéből kiderült, hogyan is következett be a tragédia.
A Scallywag Cape Horntól 1400 mérföldnyire nyugatra, a Déli óceán közepén, a versenyben az utolsó helyen haladt. A baleset minden lakott településtől távol következett be hétfőn, UTC szerint 13 óra után, helyi idő szerint napkeltekor. A Scallywag hajója a flotta többi tagjától jelentős (száz mérföldet meghaladó) lemaradásban, 35-40 csomós szélben, 4-5 méteres hullámok között haladt. A látótávolságot jelentősen csökkentette az erős szél által hordott vízpermet.
A Scallywag J2-es fockvitorlával és a grószon egyes reffel csapatott. John Fisher a kokpitban tartózkodott, de ki kellett kapcsolnia magát, hogy előre menjen begyűjteni az FR0 vitorlát, amikor a hajó egy méretes hullámról aláereszkedve egy következő törőhullámba ütközött. Ekkor az oldalra csapódó bumm leverte a fedélzetről Fishert, aki társai szerint eszméletét vesztve zuhant a tengerbe.
A legénység többi tagja azonnal reagált, rögzítették a helyszínt a GPS-ben, és két bóját (egy patkót és egy jelzőt) is azonnal kidobtak, illetve megkezdték a fordulás előkészítését. Hamarosan a Scallywag már vitorlák nélkül, motorral keringett a helyszínen, de még a bójákat sem látták.
Az esetről 13 óra 42 perckor küldtek e-mailt a Volvo Ocean Race versenyigazgatóságának, amely riasztotta a tengeri mentéseket koordináló Maritime Rescue Coordination Centert. Az MRCC nyomban megkezdte a közelben lévő hajók átirányítását a térségbe, de a legközelebbi egység is jó 400 mérföldnyire volt.
Bár Fisher teljes életmentő felszerelésben (mellénnyel, kesztyűben és sisakban) zuhant a vízbe, a 7-9 fokos közegben a legjobb esetben is csupán néhány óráig maradhatott volna életben – eszméletlen állapotban, mozdulatlanul azonban inkább csak fél óráig reménykedhettek benne a csapattársai, hogy segíthetnek rajta.
A VOR versenyigazgatóság nem irányította vissza a versenyen résztvevő másik hat hajót a helyszínre, mivel azok már olyan távol voltak a Scallywagtől, hogy semmiképpen sem érhettek volna időben oda.
Az eset külön szerencsétlensége, hogy éppen az utolsó helyen haladó hajón következett be. Az élboly mezőnye ugyanis meglehetősen szoros: az élen haladó Brunelt 51 mérföldnyi távolságból üldöző Dongfeng és a negyedik helyen hajózó MAPFRE között csupán 28 mérföld van – vagyis esetükben 3-4 hajó is részt tudott volna venni a kutatásban…
