Sport

Az idei rövidebb szezon és az előre jelzett szél miatt is lelkesen várták a vitorlázók az idei Őszi Regattát. A KMPVSE versenyén 57 hajó állt rajthoz. Rövid beszámoló a nyertesek listájával.
Alig pár órával a rajt után még eléggé együtt van a Rolex Middle Sea Race mezőnye, az élen a Maserati multi 70-es, de az egytestűek között jól áll Józsa Márton csapata, a Wild Joe is.
Hagyományosan a partvédő erőd ágyúlövése indítja el október utolsó előtti hétvégéjén a legnagyobb mediterrán jachtversenyt, a Rolex Middle Sea Race-t. Az indulók között az idén is ott a Wild Joe csapata, amely egyszerűen brillírozott a Földközi-tengeren. Ráadásul 2019-ben nem csak nekik szurkolhattunk, hanem még két másik hazai érdekeltségű csapatnak is. Visszatekintő a tavalyi versenyre.
A hét második felében indul a Gdanskban rendezett Laser Európa-bajnokság. A lengyelországi helyszínen Érdi Mária és a Vadnai-testvérek képviselik a magyar színeket és bár harmincnyolc nemzet vitorlázói neveztek a rangos eseményre, bízhatunk abban, hogy kiválóan szerepelnek majd. Érdi Mária már néhány hete a helyszínen készül, így a körülmények nem lesznek újak számára, ráadásul kiváló formában van és nagy tervei vannak.
Balatonfüreden, a Hungária Yacht Club (HYC) rendezésében kezdődik a két „északi” klasszikus hajóosztály, a Dragon és a Folkboat országos bajnoksága. A két osztály már tavaly is nagy sikerrel rendezett közös bajnokságot, egy betétbójával hidalva át a két hajó közötti sebességkülönbséget.
Új gyorsasági rekord született a Keszthely-Balatonkenese távon kiírt gyorsasági versenyben a Balatonon. Bors Máté szörfös a légvonalban közel 80 kilométeres távot 1 óra 36 perc alatt teljesítette.