A tavalyi győztes Suppy ismételt a hétvégén lezárult idei Dolphin bajnokságon.
Vasárnap ért véget a Dolfin hajóosztály Országos Bajnoksága. Az Atomerőmű Sportegyesület által szervezett versenyen az előnevezett 14 egységből végül 10 hajó jelent meg. Új résztvevő volt a 28-as típusú Orca nevű hajó, a kormányosa pedig a főként dragonosként ismert Nedbál Noel volt. Hiányzott viszont a többszörös bajnok Nagykovácsi Tibor és csapata – derül ki a hunsail.hu beszámolójából.
Az első versenynap biztatóan indult, friss délkeleti szélben, ám a jó rajt után a szél rohamosan csökkent, majd leállt. A mezőny az első cirkáló szakaszt sem tudta teljesíteni, a futamot érvényteleníteni kellett. A nap folyamán a későbbiekben már nem alakult ki számottevő és pályaverseny rendezésére alkalmas szél. Pénteken parti halasztással kezdték a napot a csapatok, később azért két gyengeszeles futamot teljesítettek. Szombaton korán kezdtek a versenyzők és négy remek futamot mentek az 5-11 csomós keleti, északkeleti szélben. Az előző napi gyengeszeles futamokon is már kialakultak párok, akik esetenként a célvonalig szoros csatákat, match race versenyekhez közeli pillanatokat idéztek. Nagy küzdelmet folytatott a bySoul – Orca, a Suppy – Orca vagy az Accenture – Rozália páros, de szombati napon futamról-futamra az erősebb szélben egyre jobban elment a mezőnytől a két rivális a címvédő Suppy és az újonc Orca, akik felváltva nyerték a futamokat illetve végeztek a második helyen. „Az élen annyira feszült volt a helyzet, hogy a szombati napon mindkét éllovas egy-egy futamban a rajtot követően jelentős hátrányba került, amit az üldözőik nem igazán tudtak kihasználni” – áll a klubtól kapott összefoglalóban. A szombat esti szél és az élen az igen szoros állás izgalmas vasárnapot ígért. Két nagy kérdés volt: mekkora szél és hány futam lesz vasárnap. Sajnos vasárnap délig sem az irányát sem az erejét tekintve nem alakult ki pályaverseny rendezéséhez alkalmas szél, így hat futam (egy kiejtő) alapján dőlt el a bajnoki cím sorsa.
Az összetett eredmények alapján megvédte címét a tavalyi bajnok, a Suppy. A győztes hajót a rendező klub, az ASE kalózosaiból összeállt csapat vitte. Seres Péter kormányos a Mészáros Miklós, Boromisza László, Nagy Róbert alkotta legénységgel vitorlázott a bajnokságon. Egy pont különbséggel szorult a második helyre az Orca (TVSK – Nedbál Noel kormányos, Balogh Imre, Dulin György, Varga István. A dobogó harmadik helyére az Accenture csapata állhatott fel (ASE – Száva György kormányos, Faragó Gábor, Magos Katalin, Nagy Szilvia, Szalai Gábor, Zsombók Imre).