Hírek

Az idei évben már hatodik alkalommal rajtol el a Balatonfüredi Yacht Club hagyományos emlékversenye, a Tolnay Kálmán László Emlékverseny. A hagyományos verseny a BYC örökös tagja, a kétszeres olimpikon Tolnay Kálmán László előtt tiszteleg, aki 1965-ben a Balaton Kékszalagját is elnyerte. A túraverseny május 06-án, szombaton rajtol: az útvonalat – a szokásos Balatonfüred előtti rajtot követően Paloznak, Siófok, Balatonfüred és Tihany érintésével ismét Balatonfüredet célba véve – kell teljesíteni.
Két hét múlva Balatonfüreden a Hajógyári Kikötőben várják a vitorlázás szerelmeseit és az életmódot is jelentő sport iránt érdeklődőket a szezonnyitó hajókiállításra, ahol több más eszköz mellett 25 vitorlást is ki lehet majd próbálni.
Harmadik helyen végzett Portorozban a Bakóczy Róbert vezette FGF Sailing Team a European Sailing Series vagyis a Melges 24 Európa Kupa sorozat első versenyén. 15 nemzet 33 hajója versenyzett szinte tökéletes szélviszonyok közepette, így természetesen sikerült mind a kilenc tervezett futamot lebonyolítani.
Korábban sosem látott nagyságrendű támogatás jut a vitorlázással kapcsolatos fejlesztésekre. A két és fél milliárd forint összértékű beruházásoknak köszönhetően eszköz és szolgáltatás fejlesztés, valamint Balatonfüred városával együttműködésben egy balatonfüredi megállópont fejlesztés kerül megvalósítására.
A Balatoni Nagyhajós Évadnyitó után szervezik meg a 8mod osztálytalálkozóját május 13-14 között. A találkozó helyszíne az Alsóörs Marina (új) kikötő. A szombat délutáni előadó Litkey Farkas lesz. Jelentkezni az alábbi linkre kattintva lehet: https://goo.gl/forms/BCaRiRvOKf0bKfL73
Győzelemmel nyitotta a szezont a Wossala csapat az Olaszországban rendezett Spring Trophyn, amelyen három ország versenyzői vettek részt.