Hírek

Nemrégiben összeállítást közöltünk a Vitorlázás Magazinban a világ legdrágább luxusjachtjairól. A TOP5-ös listán szerepelt az 51,6 méter hosszú, kilenc fős legénységgel üzemelő csodahajó is. Most egy videón csodálhatjuk meg, hogy is megy a Meteor az idei St. Barths Bucket Regattán.
A jövőben Litkey Farkas a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével idén márciusban kitüntetett, többszörös Európa-, világ-, és magyar bajnok, tizenháromszoros Kékszalag-győztes vitorlázó, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnökségi tagja képviseli az MVSZ-t a Magyar Olimpiai Bizottságban.
Egyelőre nyílegyenesen Dél felé sprintel a Volvo Ocean Race igencsak szoros mezőnye a hetedik, Aucklandből a brazíliai Itajaiba vezető, több mint 7000 mérföldes szakaszán. Íme a tegnapi események összefoglalója!
Nem lehet kétséges többé, hogy rohamléptekkel fejlődik a vitorlás hajók technikája az utóbbi időben. Ezt bizonyítja a Figaro Beneteau 3-as is, amely az első olyan sorozatgyártású hajó, amely már emelőszárnyakkal készül. El is nyerte a nemzetközi szakzsűri tetszését, hiszen ez lett az Év Jachtja különleges hajók kategóriában.
A gravitációt túlértékelik – ezzel a címmel tette közzé az Outside TV ezt a nagyon látványos hatperces videót, amelyben Jean-Baptiste Chandelier siklóernyővel körülrepüli a Földet – nem egy vízensiklást végrehajtva. Érdemes megnézni, hihetetlen tájakat láthatunk!
Elrajtolt a Volvo Ocean Race ismét hét hajósra duzzadt mezőnye Aucklandből Brazília felé. A 2017-18-as verseny leghosszabb etapja 6500 mérföld hosszú. A rajt visszanézhető ezen a 115 másodperces videón, a VOR eddigi eseményeiről pedig a Vitorlázás Magazin következő. április 11-én megjelenő számában olvashatnak részletes beszámolót.
A Balatonfüredi Yacht Club kapta az idén a rangos Balaton Díjat. A 150 éves fenállását idén ünneplő klub nem csak történelmi hagyományaival, hanem versenyzőinek eredményeivel, versenyrendezéseivel és sportdiplomáciai tevékenységével is kiérdemelte az elismerést.