Hírek

Két igazi csúcsragadozó is lesz az idei, jubileumi Kékszalag Erste Nagydíjon: Kaiser Kristófék és Vándor Roberték AC45-öse. Vajon mire lesznek képesek ezek az Amerika Kupás hight-tech csúcshajók? Ennek járunk utána magazinunk következő, július 16-án megjelenő számában.
Elindult az országos Magyar Szörf & SUP Bajnokság a Balaton körül, amelynek keretében nem csak profik, hanem amatőrök is kipróbálhatják magukat. Egy szerencsés pedig Hawaiion is deszkára pattanhat.
Bár az egykori nádas már nagyon összement Alsóörsön, a Nádas Kupa egyre nagyobb mezőnyt vonz. Az idén száz fiatal jött össze június közepén az év egyik legjobb hangulatú ifjúsági versenyére.
Immár harmadik alkalommal rendezte meg az idén június közepén a Fertő Tavi Vitorlás Szövetség az Esterházy Regattát. A tó túravitorlásai számára kiírt versenyen a rossz idő ellenére is szép mezőny gyűlt össze. A néha kissé viharos szélviszonyok közepette a Szigethi Botond-Csigó Viktor-Szórádi Ákos trió végzett az élen.
Beigazolódtak azok a számítógépes modellszámítások, amelyek egy órával korábban a Dongfeng sikerét jósolták a VOR 11-ik, döntő szakaszán. A kínai-francia csapat nyert, és ezzel a bajnoki trófea is az övék, mivel a MAPFRE csak a harmadik helyen ért célba.
Futamgyőzelemmel tért vissza az aktív versenyzésbe Berecz Zsombor a Kieler Wochén – hiszen első nekifutásra futamot sikerült nyernie. Akárcsak Vadnai Benjamin.