Megjelent a Vitorlázás Magazin idei első száma!

A Jaguártól a fekete tó hattyújáig, a nyolcvannapos földkerülés őrületétől a vitorlás világ legértékesebb bádogkupájáig – a holtszezon legérdekesebb témái egy lapszámban. Részletek kicsit lejjebb!

Roppant mozgalmas téli szüneten vagyunk túl, mindent összevetve talán sosem volt még ilyen jó kis telünk. Hiszen elrajtolt és már célba is ért a 9. Vendée Globe mezőnye, amelyről természetesen egy részletes összeállításban számolunk be, és lement a 36. Amerika Kupa egész elő-sorozata – erről szól Új-Zéland vs Olaszország című cikkünk. Már csak két nagy kérdés maradt nyitva: ki nyeri a döntőt, és mikor kezdődik végre a korlátozások nélküli, teljesértékű szezon?

Mert igen, a két nagy világverseny megrendezése mellett azért a koronavírusjárvány hatása rányomta a bélyegét a téli időszakra is. Ezt jelzi, hogy a verseny története során először fordult elő, hogy le kellett mondani az egész Sydney-Hobartot, és halasztásokkal, utóbb már nézők nélkül rendezték meg az Amerika Kupa előválogató versenyeit is a távoli Új-Zélandon. A Vendée Globe pedig csak azért úszta meg a dolgot, mert a minden lakott területtől sokezer mérföldre, magányosan hajózó vitorlázók nem is lehettek volna hatékonyabb karanténban, mint az IMOCA60-asaik fedélzetén… De lemondták a Budapest Boat Show-t és a Boot Düsseldorfot is, ami szintén példátlan mindkét hajókiállítás története során.

Persze, nemcsak a VG magányos hősei vészeltek át hosszabb-rövidebb időt egy-egy hajó fedélzetén, hanem számos sztár is, ami 8 szuper luxuskarantén című cikkünkből is kiderül. És a járvány közvetett hatásaival magyarázható az is, hogy nagyon megugrott a hajók iránti kereslet is az elmúlt időszakban. És ez nemcsak a vitorlásokra igaz, hanem az elektromosokra is, így mostani lapszámunk mellékletének Zöldhullám című cikkében igyekszünk alaposan bemutatni ezt a piacot is.

A vitorlásoknál egyre erősebben látszik, hogy a tágasabb, kényelmesebb, huzamosabb tartózkodást is lehetővé tevő hajók iránt élénkül leginkább a kereslet, így mind inkább előtérbe kerülnek a katamaránok. Ezt bizonyítja, hogy tavasszal teszik vízre az első Bali Catspace-t a Balatonon, amelynek nagyobb testvérét, a Bali 4.2-est mi is bemutatjuk. És a trend erősödését jelzi az is, hogy új szereplő is piacra lépett: immár hazai képviselettel is rendelkezik a francia Fountaine Pajot, amelynek újdonságáról, az Astréa 42-esről is olvashatnak hajóbemutatóink között. De írunk még a díjnyertes Bavaria C42-eséről és a Hanse 315-ösről is, amely attól különleges, hogy még lehet belőle rendelni az idei szezonra.

De nemcsak a járványhelyzet miatt volt rendhagyó ez a tél: az időjárás is hektikusabb volt a szokásosnál. Ezt a Balaton ismeretlen arcai című képriportunkban mutatjuk be Böröczky Bulcsú művészi képeinek segítségével – csak hogy képben legyünk miről maradtunk le, ha nem jártunk a tónál a tél folyamán…

A jó hír, hogy ha a járványnak még nincs is vége, a télnek már igen, így hát itt az ideje végigszaladni a vízretétel előtti csekklistán és elvégezni a tavaszi revíziót a hajón, ebben segít technika rovatunk cikke. Persze a hajófelújítás lehet jóval komoly művelet is, mint a szokásos tavaszi revízió – egy ilyen kalandról számol be magazinunk korábbi főszerkesztője, Dénes D. István Kis hajó nagy vízre című cikkében.

A fenti kínálat természetesen csupán ízelítő idei első lapszámunk tartalmából, ennél jóval szélesebb olvasmány-választékot kínálunk a hosszú téli szünet után – hát kellemes olvasgatást kívánunk addig is, amíg nem köszönt be az igazi szezon!

Lénárt Attila

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.