Hamarosan indul a versenyszezon – íme a menetrend

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége a 17/2023(03.10.) sz. határozatával elfogadta a 2023. évi versenynaptárat, amiben összesen 180 verseny található.

2023-as évre – hasonlóan a korábbi évekhez, – az MVSZ hat, saját rendezésű versenyt hirdetett meg. Az első regattára már nem kell sokat várni, ugyanis kicsit több mint egy hónap múlva 2023. május 13-án lesz a Balatoni Évadnyitó túraverseny. Ezzel az eseménnyel hivatalosan is megkezdődik a hajózási, valamint a balatoni idegenforgalmi szezon. A hagyományoknak megfelelően idén is sor kerül az ünnepélyes zászlófelvonásra és a Balaton megkoszorúzására, ami természetesen a Kishamis fedélzetélről valósul majd meg. A versenyzők mellett, az érdeklődő látogatókat is nagy örömmel várja a Magyar Vitorlás Szövetség az immáron 88 éves tradícióval rendelkező eseményre. A részletes programtervezet hamarosan olvasható, a Balatoni Évadnyitó Facebook-eseménye folyamatosan frissül: https://www.facebook.com/events/227613746587449

Július elején bonyolítják le az MVSZ rendezésű versenyek felét, ugyanis július 1-jén lesz a Fehér Szalag, 2-án a gyermekeknek szóló Kékpántlika és 6-án pedig kezdődik a magyar vitorlás szezon egyik legfontosabb momentuma az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj, ami Európa egyik leghosszabb tókerülő versenye.

Augusztus 3-án kezdődik Balatonfüreden a három napos Nagyhajós Országos Bajnokság és szeptember 16-án lesz a Félszigetkerülő regatta.

A 2023-as versenynaptár az alábbi cikkünkön keresztül érhető el:

https://hunsail.hu/hirek/versenynaptar-2023

Fotók: MVSZ

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink