A Golden Globe Race az igazi kalandorok versenye, a valaha volt első földkerülő vitorlás regatta utódja. A mai GGR-t az ausztrál szólóvitorlázó Don McIntyre alapította és szervezi. Immár második alkalommal. Tradicionális földkerülőnek is nevezik, mert csak olyan 33-36 láb közötti vitorlással lehet indulni, amelyet 1988 előtt terveztek és csak olyan eszközöket lehet igénybe venni, mint amilyenek ott lehettek már 1968-ban az eredeti, az első Golden Globe Race győztes hajón is. Vagyis a résztvevők elektromos segédeszközök és műszerek – navigáció és autopilot – nélkül, a mai szemmel lassú klasszikus óceáni túrahajókkal, bluewater cruiserekkel kerülik a Földet. Még magnót is csak kazettást vihetnek magukkal.

A földkerülő vitorlás versenyzés érdekes módon nem csapatok regattájával kezdődött, hanem egyszemélyes, sőt, kikötés nélküli versennyel indult. A brit Snuday Times hirdette meg 1968-ban a Golden Globe Race-t, amelyben 5000 fontos díjat ajánlottak az Angliából induló, a Jóreménység-, Leeuwin- és Horn-fokokat kerülve oda visszaérkező leggyorsabb szólóvitorlás földkerülőnek. Rajtolni azévben június 1. és október 31. között lehetett értelemszerűen a gyorsabb a keleti-nyugati útvonalon. Az egyetlen, aki akkor kilenc próbálkozó közül teljesítette a verseny nehéz feltételeit és célba ért, Robin Knox-Johnston volt, aki így Suhaili nevű hajójával egyben az első ember, aki megállás nélkül körülvitorlázta a Földet.

A 2018-ban rajtolt új, Don McIntyre szervezésű kikötés és külső segítség nélküli Golden Globe Race szóló földkerülőn18 indulóból öten értek célba, köztük 4. helyen Kopár István Puffin nevű hajójával. A most zajló Golden Globe Race-en pedig 2022 szeptember 4-én 16 hajós vágott neki a kalandnak. E sorok írásakor a rajt óta eltelt 170. napon már csak négyen vannak versenyben, plusz hárman vitorláznak az úgynevezett Chichester-osztályban, ahová azok tartoznak, akik valahol már kikötöttek vagy külső segítséget vettek igénybe.

Túl a 28800 tengeri mérföldes (53300 km) táv kétharmadán, túl a Csendes-óceánon és a Horn-fokon, már a déli atlanti vizeken vissza Európa felé vitorlázva a dél-afrikai Kirsten Neuschäfer vezeti a mezőnyt. Az első nő, aki egy szólóvitorlás földkerülő versenyen a mezőny élén kerülte a Horn-fokot.

Mögötte az indiai Abhilash Tomy, az osztrák Michael Guggenberger és a brit Ian Herbert Jones van még versenyben. Utóbbi éppen a Kopár-féle Puffinnal hajózik.

Kirsten egy 1988-ban épült Cape George 36 Cutterral vitorlázik, amelynek a neve „Minnehaha”. A név Henry Wadsworth Longfellow 1855-ös „Hiawatha dala” című epikus költeményéből származik. Minnehaha a vers főszereplőjének, Hiawathának a szeretője és a szó a sziú indánok nyelvén vízesést jelent.

Kirsten Neuschäfer – született kalandor

Kristen 40 éves. Gyerekkora óta vitorlázik, de 2006-ban lett hivatásává a hajózás. Előtte sem babázgatott, legalább is nehéz őt hétköznapi kislánynak elképzelni. Ha nem tévedek a barbizós lányok nem szoktak 22 évesen kerékpárra kapva Európából az egész afrikai kontinenst átszelve, egyedül, de rengeteg ismerőst szerezve, egy év alatt tizenötezer kilométert megtéve Fokvárosba hazabiciklizni…

Az első magányos vitorlázása során Dél-Afrikából hajózott Portugáliába egy igencsak karbantartás-igényes és szegényesen felszerelt vasbetontestű vitorlással. 2015-ben Skip Novaknak kezdett dolgozni az Antarktiszi-félszigetre, Patagóniába és a Falkland-szigetekre vezető nyílt tengeri expedíciókban. Számos filmes csapatot vitt errefelé és szerepelt így a National Geographics és a BBC különféle természetfilm sorozataiban.

A Golden Globe Race mezőnyébe viszont versenyzői tapasztalatok nélkül nevezett be, így természetesen nem őt tartották a legnagyobb esélyesnek. Pedig ő mondta, hogy győzni akar!

Amikor még a verseny elején a Kanári-szigeteknél ötödikként elvitorlázott a lanzarote-i médiapont mellett, elégedetlen volt a helyezésével. De a fokvárosihoz már másodikként érkezett, boldogan.

Az Indiai-óceánon aztán megmentette Tapio Lehtinent. A finn hajója váratlanul gyorsan elsüllyedt és Kirsten volt az, aki az útjáról kitérve megtalálta a mentőtutaján sodródó ellenfelét, majd átadta egy a mentésre érkező teherhajóra.

Amikor a Minnehaha fenekén algásodás kezdődött, Kirsten a hajó alá merülve megtisztította a fenekét. Több ellenfele ezt nem vállalta be a nyílt vízen és mire biztos öbölbe értek már nem boldogulhattak a hajófenéken elburjánzó élővilággal.

Január 31-én a Csendes-óceánon addig vezető Simon Curwen a Horn-fok előtt kényszerült kiállni előle és azóta Kirsten Neuschäfer vitorlázik az élen immár az Atlanti-óceánon észak, Európa, a cél felé.

A most versenyzők szerencséjére ezen a Golden Globe Race-en a négy évvel ezelőttihez képest békésebbek, kíméletesebbek a déli óceáni vizek. Köszönhetően annak, hogy a versenyt Don McIntyre a délvidéki nyárban két hónappal korábbanra ütemezte, de annak is, hogy idén a déli féltekén kedvezőbb az időjárás, mint 2018-ban volt. Ezúttal szokatlanul erős az antarktiszi sarki örvény, a polár vortex. Ennek következtében a negyvenes szélességi fokokon általában tapasztalható erős nyugati szelek („üvöltő negyvenesek”) a szokásosnál délebbre kerültek és a déli óceánokra kijelölt virtuális határokkal korlátozott vonalakon vitorlázó földkerülők a magas és az alacsonnyomású időjárási rendszereknek is általában a kedvező oldalára, de főleg a szokottnál békésebb körülmények közé kerültek.

Minnehaha – Cape George 36 Cutter

A Golden Globe Race hajói különösen tengerálló klasszikus formájú hosszúkíles túrahajók. A hagyományos hosszú tőkesúlynak nyilvánvalóan van egy természetes iránystabilitása, ami szólóvitorlázónak és hosszú úton nagyon fontos tulajdonság. Emellett a hajótest szerkezeti szilárdsága is nagy, ami boruláskor, hullámon való esetleges eszkimózáskor (körbefordulás) jelent nagy biztonságot.

A 16 versenyző tizenegy féle hajótípussal rajtolt. Közülük Kirsten Neuschäfer Cape George 36-osa talán a legjobb választás. Bár a 2018-19-es Golden Globe Race-en az első három helyen végezve Rustler 36-osok uralkodtak, Kirsten kuttere már a rajt előtt is nagyon tetszett Kopár Istvánnak.

„Szerintem egyértelmű, hogy a dél-afrikai lány, Kirsten hajója a Cape George 36 a leggyorsabb. Mindenben, vitorlafelületben, vízvonalhosszaban és minden adatában a legtöbbre hivatott az a hajó. Nagy híve vagyok a kutter vitorlázatnak, amiből délen a staysailt nagyszerűen lehet használni. Nekem egyértelműen a favorit az ő hajója.” – mondta István még a rajt előtt, miután Les Sables d’Olonne-ban a rajt előtt végiglátogatta a résztvevőket.

A Cape George 36-osnak ebben a mezőnyben egyszerre a legmagasabb az elméleti testsebessége (7,53 csomó) és az összsúly / vízvonalhossz mutatója (335,9) szerint a gyorsulása is. Ugyanakkor a legjobbak a borulási hajlandóság (1,5) és a komfort mutatói (45,8), amelyek viszont azt jelzik, hogy ideális nyílt tengeri, óceáni vitorlázásra való hajó.

Minnehaha mindezt be is bizonyította még mielőtt Kirsten az élre került volna. Már az Indiai-óceánon is a mezőny összes elért sebességi és menetrekordja az ő nevéhez fűződött.

A szokásos kuttervitorlázaton túl Kirsten egészen az egyik spibumjának töréséig hatékonyan használt a hátszeles bőszelekben egy BlueWater Runnert, amely egyetlen közös élkötélre varrt dupla, így kétfelé, pillangóba szétnyitható génuapár, yankee-módra magasra szabott sarkakkal. Két spibummal igen stabil, nagy hullámzásban is biztonságosan használható hátszélvitorla. Ez is fontos fegyvere volt a jó átlagsebességének fenntartásához.

Minnehaha 1988-ban a Washington államban fekvő Port Townsend tengerparti városban a Cape George Roadon lévő hajóépítő műhelyben született.

1974-ben itt alapította meg hajógyárát az Új-Zélandról származó Cecil Lange. Nagyrabecsülte Willam Atkin hajótervező munkáit, különösen egy 34 lábas Tally Ho Major nevű hajóját a harmincas évekből. Még a hajógyár megnyitása előtt Ed Monk tervező egyik utolsó munkája volt ennek a hajónak az üvegszálas adaptációja a Cape George 36-os.

Manapság megesik, hogy egy vitorlás hajót azzal reklámoznak, hogy a belső elrendezését valamelyik híres autógyár mérnökei tervezték. Vitorlás szemmel nézve ennek megfelelően belül szügyig is van rakva idétlen, ám egy városlakónak vonzó megoldásokkal, amelyekről mindig eszembe jut, hogy talán hasznosabb lenne, ha mindenki azzal foglalkozna, amihez ért!

A Cape George Cutter tervezője George Edwin William Monk (1894 – 1973) az Egyesült Államok északnyugati vizein az egyik legismertebb volt az 1920-as évektől. Miből tudta jól, hogy vajon miként lehet élni egy hajón?

Pályájának a kezdetén épített magának egy 50 lábast, és a családjával azon élt a Seattle Yacht Clubban. A tervezőirodája a kabinjának, szalonjának egyik sarkában volt. Hely a rajztáblájának, önmagának és egy ügyfélnek. Az életmódja tette Monkot ideálisan alkalmassá hosszú túrákra alkalmas motoros és vitorlás hajók tervezésére. Jó kabin elrendezés, ideálisan elhelyezett kabinablakok, amelyeken kényelmesen kilátni, jól felszerelt és kompakt méretű konyha, ötletesen kitalált szellőzés és főleg: sok tárolóhely. Ő mondta: „Hajón lakni boldogság. Nyáron horgonyozhat az ember távol a várostól és az ingázástól; télen pedig, az otthon összes kényelmével körülvetten a környezetbe olvadva élhet.”

Egy Golden Globe Race szólóvitorlás földkerülés a kitartás, kemény elszántság és tűrőképesség szélsőségesen nehéz, legalább kilenc hónapos próbája. A legtöbb embernek elborzasztóan hangzó veszélyes és kényelmetlen, puritán feladat.

A vízen mindig boldog Kirsten a Falkland-szigetek közelében úgy navigált, hogy február 18-án délután egészen közel vitorlázhasson el Port Stanley kikötője előtt. Ezt a vidéket még korábbi expedíciós meneteiből úgy ismeri, mint a tenyerét. Az ott élő embereket is. Rengeteg a barátja.

Közel ment Port Stanleyhez, és a haverok, ismerősök rohantak, hogy legalább egy integetéssel, némi harsány távoli vigyorgással köszönthessék. Megtehette, vagy ötszáz mérfölddel vezet a versenyben.

Aztán ő és Minnehaha mentek is tovább a dolgukra. Nem Superman forgatja a Földet…

Szöveg: Ruják István, Kép: Golden Globe