Kedden egy futammal indult a 470-es junior világbajnokság. Gyapjasék jól indították a versenyt, egy 5. hellyel nyitottak.
Az olaszországi Braccianoban a 470-es osztály junior világbajnokságán részt vevő magyar egység, a Gyapjas Balázs-Gyapjas Zsombor páros az első futamban az 5. helyen ért célba, ezzel a holtversenyes 9. helyen állnak. „Biztonsági kezdés, ebből még bármi lehet” – mondta a hunsail.hu-nak Majthényi Szabolcs, Gyapjasék edzője. A hosszas parti halasztást, majd a vizen másfél órás várakozást követően késő délután, 4-kor indult futamban a magyar hajó az első bóját vezető helyen vette, de aztán a folyamatosan gyengülő – a rajtnál még 10-13 csomós – délnyugati-nyugati szél egyre csíkosabbá és egyre kiszámíthatatlanabbá vált, ami nem jött be a magyar egységnek. A hátszélben többen is a nyakukra jöttek, kényszerhelyzetbe kerültek, a 10. körüli helyről kellett visszajönniük, ami az ötödikig sikerült.