Fagyos szezonnyitó verseny a Velencei tavon

Mintegy 132 hajó nevezett a Majthényi Emlékversenyen Agárdon a THE-Yka rendezésében., a legtöbben, 72-en az Optimistesek voltak , de a Laser 4.7-es mezőny is csaknem harminc hajóból állt.

Az első napon, pénteken még inkább több, mint kevesebb napsütésben futott a Majthényi Emlékverseny első három futama Agárdon, szombaton azonban már alig több mint 10 fokban, ám gyengébb szélben és végig esőben sikerült rendezni két menetet, majd vasárnap a helyenként 30 csomóban egyet sem. Majthényi Zsombor főrendező kimaxolta a pénteki körülményeket: a 9-12 csomós északnyugatiban három korrekt futamot teljesítettek a Laser 4.7, Radial és Standard, valamint az Optimist osztályok mezőnyei. A szél persze forgott, voltak benne itt-ott kihagyások, de a versenyzők és a rendezők sem panaszkodtak.

Szombaton rövid halasztás után szállt vízre a mezőny az északkeletről induló és fokozatosan keletre, sőt időnként délkeletre is lengő szélben és a hol erősebb, hol gyengébb esőben. A gyenge, időnként 5 csomó alá is eső szél két futamra volt elég, meg persze a 9-11 fokos hőmérséklet sem ösztökélte különösebben a rendezőséget az aznapi harmadik futam megrendezésére. Vasárnap pedig vízre sem szállta a mezőny a már reggel 9 tájban 23-26 csomóval dudáló szélben, amelyben 30 csomós nyomásokat is mértek a pályán tájékozódó rendezők. Így fél egykor a díjkiosztóval zárult az idén 5 futamos Majthényi Zsombor Emlékverseny.

Az öt futam alapján kialakult végeredmény szerint a Laser osztályokat a hazaiak uralták, mind a 4.7-ben (Bagonyi Bálint), mind a Radialban (ifj. Majthényi Zsombor) a THE-YKA versenyzője győzött, s a Radial dobogón pedig csak ők álltak. Az Optimist mezőny első két helyén Szparis versenyzők – Héder Benedek Barna és Tóth Attila – végeztek, a harmadik pedig Demjén Olivér, a BYC versenyzője lett.

Fotó: THE-YKA

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink