Ezüsttel kezdte az évet Németh Domonkos

A Finn Gold Cup-on, azaz a Finn dingi osztály világbajnokságán, Miamiban született meg a magyar vitorlássport első idei nemzetközi sikere.

Mintegy 16 nemzet 58 finnese csatázott a világbajnoki érmekért január 27-től öt napon át. Minden napra két futamot terveztek, a kezdeti friss szél az utolsó napra szép lassan elfogyott, így végül a tíz helyett nyolc futam alapján hirdettek végeredményt. Németh Doma (THE-YKA) a tavalyi világbajnokságon bronzérmes lett, egy helyet javított tehát. A még csak húsz éves Doma a magyar vitorlássport egyik legnagyobb tehetsége, kétszeres Silver Cup győztes, azaz Finn dingiben már két U23 világbajnoki arannyal büszkélkedhet. Ő az idei korosztályos világbajnokság nagy esélyese is, ezt a versenyt idén a Gold Cup-tól függetlenül, majd július 17-től rendezik meg az olaszországi Comói tavon. Németh Doma vitorlás tudása, alkata és fizikai képességei számára a Finn dingi az ideális hajóosztály. Az ő eredményeit, fejlődését látva sajnálhatjuk csak igazán, hogy a Finn kikerült az olimpia programjából.

Finn Gold Cup versenyt eddig ötször rendeztek az Egyesült Államokban, az utolsót 2010-ben a San Francisco öbölben. Érdekesség, hogy ugyanúgy mint most, akkor is a brit Ed Wright lett a világbajnok, ő az – a statisztikusok örömére – akinek a két világbajnoki aranyérme között a legtöbb idő telt el. A mostani világbajnokság első napján kiderült: a verseny Wright és Németh nagy csatáját hozza majd. A két nyitófutamban hűvös, 12-18 csomós északnyugati szél fújt, a brit mindkettőt megnyerte, Doma mindkettőben második lett, az egyikben 13 helyet tudott javítani a futam alatt… A második versenynapra még ráfújt a szél, 17-18 csomós alapot 20 csomó körüli lökések is tarkították, nagyobbak lettek a hullámok is. Wright egy második és egy első, Németh egy ötödik és egy második hellyel folytatta. A délelőtti ötödik hely a körülményekhez képest sikeresnek mondható, Doma ugyanis a hátszél végén, vezető helyen, a kapuban luvba borult, ezután nagyot mentve került vissza az élmezőnybe.

A harmadik napon kezdett gyengülni a szél, 13-14 csomóval indult a nap, aztán a hatodik futamra 8-9 csomóra csökkent, ebben a versenyben már nem engedélyezték a pumpálást. Az ötödik futamot Doma megnyerte, az utolsó hátszélben vágott az élre, ezzel közelebb került a vezető Wrighthez. A hatodik futam után így nyilatkozott a Finn Osztályszövetség sajtósának: „Nehéz volt, forgott a szél, nem lehetett pumpálni. Folyamatosan keresni kellett a szélcsíkokat. Végül negyedik lettem. A következő napokban gyenge szeleket várnak, ezek a körülmények nehezebbek lesznek a számomra.”

Így is lett, lukas lett, tovább gyengült a szél.. A negyedik versenynapon Wright tovább növelte az előnyét Németh Doma előtt, a bronzérmes helyen pedig bebiztosította a pozícióját az aktuális Európa-bajnok, a spanyol Miguel Fernando Vasco. Az utolsó nap szélhiány miatt már nem volt futam, így ez is maradt a 2023-as Finn Gold Cup végeredménye. Doma röviden nyilatkozott a verseny honlapján: „Gyönyörű hetünk volt Miamiban. Elégedett vagyok a világbajnoki ezüsttel. Szoknom kellett az új hajómat, különösen a gyengébb szelekben. Mindenképpen folytatni akarom a finnezést, húsz éves vagyok, van még bőven időm ebben a hajóosztályban. Kipróbáltam az iQFoilt (2024-ben olimpiai osztály lesz – a szerk.), és tagja vagyok a magyar SSL csapatnak, remélem végre létrejön a tavaly elmaradt döntő verseny. Ki tudja mit hoz még a jövő… Egy biztos: annyit szeretnék vitorlázni, amennyit csak tudok!”

Eredmények: https://yachtscoring.com/event_results_cumulative.cfm

Kép: Robert Deaves

visyla

Videó a zárónapról, benne interjú Domával:

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink