Ezek lettek a legjobb klubok 2019-ben

Két, egymástól független rangsor alakult ki az egyesületek között, tagjaik tavalyi eredményei alapján. 2019-ben a nemzeti osztályok alapján számított rangsorban a TVSK, a World Sailing osztályok eredményei alapján számított rangsorban pedig a BYC lett a legeredményesebb vitorlázó klub.

A Magyar Vitorlás Szövetség minden év végén a meghatározott hajóosztályokban meghatározott versenyeken elért eredmények alapján rangsorolja a Magyarországon bejegyzett vitorlázó klubokat, egyesületeket. Az egyik lista alapját a World Sailing (WS) osztályokban elért eredmények képezik, a másik lista alapját pedig a nemzeti osztályokban elért eredmények. A két listán összesen 50 egyesület szerzett legalább egy pontot, 15 egyesület pedig mindkét listára fel tudott iratkozni, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) honlapján 161 tagszervezetet sorolnak fel (plusz magát a szövetséget) – számolt be róla a szövetség honlapja.

A 2019-es szezonban a WS osztályokban eredmények alapján a Balatonfüredi Yacht Club (BYC) lett a legeredményesebb hazai klub. A BYC tavaly a számítások alapján 192,5 pontot ért el. A második helyen a Spartacus Vitorlás Egylet (SVE) végzett 167,75 ponttal, harmadikként pedig a Tihanyi Hajós Egylet (THE) zárta a szezont 140,5 ponttal. Ezen a listán 31 egyesületet rangsoroltak, több pozícióban (többes) holtverseny alakult ki.

A nemzeti osztályok versenyein elért eredmények alapján számított listán a Túravitorlás Sportklub végzett az élen 56,5 ponttal, a második ezen a listán is az SVE lett 32,5 ponttal, míg a harmadik pozíciót Vízügy Sportclub (VSC) szerezte meg. Ezt a rangsort összesen 34 egyesület alkotja, ugyancsak több helyen holtversenyes helyezésekkel.

A rangsor kiszámítása a 2019. évi országos bajnokságokon az indulók létszáma függvényében történik, az alábbi pontozás alapján:

  • 10 vagy több induló esetén a bajnokságok 1-6. helyezettjei
  • 8–9 induló esetén a bajnokságok 1-4. helyezettjei
  • 6–7 induló eseté a bajnokságok 1-3. helyezettjei kapnak pontot.

A WS osztályok eredményei szerint számított rangsor összeállítása során az olimpiai osztályokban elért eredmények kétszeres szorzóval számítanak a ranglista számításban. A támogatott ifjúsági osztályokban elért eredmények pedig másfélszeres szorzóval számítanak a ranglista számításban.

Az egyes osztályok bajnokságain az első helyezettek minden esetben 7 pontot, míg a 2-6. helyezettek 7 mínusz a helyezésnek megfelelő pontot kapnak. A rangsorok kialakítása során csak a versenyrendelkezések 6. pontjában meghatározott feltételeknek megfelelő bajnokságok eredményei értékelhetők.

Az országos bajnokságon elért helyezésen felül a nemzetközi eredményesség alapján is szerezhetők plusz pontok az alábbiak szerint:

  • A világbajnokságon elért 1-30. helyezettek esetében az első helyezettek 31, míg a további helyezettek 31 mínusz a helyezésük pontot kapnak.
  • Az Európa-bajnokságon elért 1-20. helyezettek további pontokat szerezhetnek az egyesületüknek. Az első helyezettek 21, míg a további helyezettek 21 mínusz a helyezésük pontot kapnak.
  • Világbajnokságon és Európa-bajnokságon csak a mezőny első 25 százalékában végző sportolók eredményei után jogosult az egyesület a fenti pontok megszerzésére.
  • Azokban az osztályokban/alosztályokban/kategóriákban/korcsoportokban, ahol magyar bajnoki címet nem adtak ki, csak a nemzetközi eredményekért járó plusz pontok érvényesíthetők.

Az egyesületi rangsor számításánál – amennyiben egy hajóban különböző egyesületek színeiben vitorlázó legénység versenyez – az eredményességi pont legfeljebb kétfelé osztható, de csak abban az esetben, ha a nevezésnél ezt kéri az érintett hajó.

A részletes rangsorokat a csatolt dokumentumokban lehet nézni, itt a WS osztályokon alapuló rangsort, itt pedig a nemzeti osztályok alapján készült listát.

Szöveg: Molnár Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség

Fotó: Szántó Áron / BYC, Török Brigi

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon is.