A Trentasette nyerte a négykezest

A Trentasette nyerte meg abszolút kategóriában a XV. Rudi Trans négykezes East vitorlásversenyt, amelyen közel ötven hajó versenyzett. Ez volt a Flaar 37-es harmadik diadala ezen a versenyen.
Ugyancsak felbolydult a balatonlellei BL YachtClub október második hétévégéjén, sorra érkeztek a vitorlázók, hogy benevezzenek a Rudi Trans 4kezes East versenyre. Természetesen volt, aki online jelezte részvételi szándékát, ők a vízen érkeztek a megméretésre. Mivel sokan éltek ezzel a lehetőséggel, így a szervezők online, élőben közvetítették a közösségi média felületükön a kormányosi eligazítást, ahol minden hasznos információt megkaphattak a résztvevők.

Az időjárás, ha nem is tökéletesen, de partnere volt a hajósoknak, ugyanis a felhők közül néha néha felsejlett némi napsütés, a szél azonban a verseny némely szakaszán hiánycikk volt. A rajtra közel ötven vitorlás sorakozott fel, majd elstartolt a mezőny.

Szeretnél mindent megtudni a balatoni vitorlázásról? Itt keresgélj.

Fotó: sonline.hu

 

A Trentasette már szinte az elején az élre állt és hatalmas tempót diktálva vezette fel a többieket. Az első fordulónál, mely a Sajkodi-öbölnél volt, elsőként fordultak Soponyaiék, a második helyen a Rego-Plast, a harmadikon pedig a Honfoglaló kerülte meg a bóját. Az élmezőnynek még szerencséje volt, hiszen meg tudta lovagolni a nem túl erős szelet, akik azonban utánuk jöttek már a nyugodt Balaton vizén araszoltak.

Fotó: sonline.hu

 

A következő bóját a Zánka előtti vízterületre tették ki, s ide is a Trentasette érkezett meg először, s kanyarodott rá a képzeletbeli célegyenesre, mely a BL YachtClubhoz vezetett. Közben, mivel szélcsend volt a magyar tenger északi partjánál, a szervezők úgy döntöttek, hogy a Bavaria 32 és a Yardstick 2 kategória versenyzőinek itt ért véget a tudáspróba, a többieknek azonban még el kellett jutniuk a célbójáig.

Fotó: sonline.hu

Végül a Soponyai Géza kormányos vezette Trentasette futott be elsőként, tetemes előnnyel, 13 óra körül, majd a Rego-Plast, utána pedig a Magnum érkezett. Érdekesség, hogy a júliusban rendezett West elnevezésű megméretést is a Trentasette nyerte meg, ráadásul mindegyiket háromszor, így mindkét vándorserleget hazavihette a csapat.

– Nagyon jól sikerült a verseny, az égiek is megkönyörültek rajtunk, bár kicsit erősebb is lehetett volna a szél, pláne Sajkodi-öböltől Zánkáig – mondta Karsai Gábor, aki a Bavaria 32-es hajóosztályban indult a Viapan csapatában, s végül a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel.

– Győzni szerettünk volna, hiszen már kétszer megnyertük a kategóriánkat, így egy harmadik diadallal már megtarthattuk volna a kupát. Északról akartunk rajtolni, s ez be is jött, utána pedig már nem kellett nagy taktika, hiszen szinte végig gyenge volt a szél, így nem kellett sokat forgolódni, az adott szelet kellett a legjobban kihasználni – fogalmazott Vida Péter, a Viapan kormányosa.

Vida Péter szerint nehezebb a négykezes verseny, mintha csapatban szelnék a habokat, hiszen ott mindenki csinálja a begyakorolt dolgát, itt viszont egymást kell segíteni.

A résztvevők szerint mindig jó hangulatban zajlik a tudáspróba, ezért is szeretnek eljönni

– Szenzációsan éreztük magunkat, gyönyörű volt az idő, kellemes kis kereskedelmi széllel, mely sajnos egyre laposabb lett. De még sikerült normálisan befutni, akik hátul voltak, ők nem voltak szerencsések, mert nekik küzdeni kellett a szélcsenddel, de a végére mindenki megoldotta – nyilatkozta a verseny után Soponyai Géza, a Trentasette kormányosa.

A taktika mindig menet közben alakul, ráadásul változó szelet ígérte a meteorológusok a megméretésre.

– Mindig rögtönözni kell egy kicsit, de tudtunk szépen haladni, egyszer sem kellett megállnunk, hol lassabban, hol gyorsabban, de mentünk – tette hozzá.

Két vándorserleget már begyűjtöttek, de tovább menetelnek

– Jövőre is eljövünk, mert nagyon szeretjük ezt a versenyt és a hely is kiváló. Az itt elindult hajók általában csapatra vannak felkészítve és egészen másként működnek, ha csak ketten kezelik. Ez nagy kihívást jelent, pláne, ha nagyobbacska hajóval megy az ember, mert nagyobbak a terek és teljesen másképp kell gondolkodni. Minden egyes mozzanatot, manővert alaposan át kell gondolni, szinte le kell játszani mindent előre, mert ha egy kicsi hiba is közbejön, abból pillanatok alatt nagy baj lehet, melyet nehéz kijavítani – hangsúlyozta.

Kedvet kaptál a balatoni vitorlázáshoz? Gyűjtőnkben mindent megtalálsz a témával kapcsolatban.

 

Forrás: sonline.hu
Nyitókép: Trentasette Facebook

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink