A legnagyobbak szemléje – Jön a 25. Balaton Boat Show

A járványhelyzet szürke bizonytalansága ellenére úgy tűnik: fényesen süt a nap a hajóiparra, hiszen rengeteg újdonság, köztük fél tucat 40 láb feletti vitorlás is felvonul a Kenese Marina Portban a szeptember 4-6 között rendezett Balaton Boat Show alkalmával. Egészségügyi óvintézkedések biztosan lesznek, a szervezők kockáztatnak, a résztvevők nem.  

E sorok írásakor biztosra vehetőnek tűnt, hogy az idén is megrendezik a hajóipar legnagyobb hazai vízi seregszemléjének számító Balaton Boat Show-t szeptember első hétvégéjén Keneseén. A járványügyi helyzet azonban az utolsó pillanatban még keresztülhúzhatja a szervezők számítását.

Csak a szervezők kockáztatnak

„Az egészségügyi helyzet nem könnyíti meg a munkánkat, de elkötelezettek vagyunk a kiállítás megrendezése mellett. Segíteni szeretnénk a hajóipar kilábalását az év elején kialakult gödörből, ezért úgy döntöttünk, hogy mindent elkövetünk a kiállítás megtartása érdekében, természetesen szigorú óvintézkedések mellett. A kiállítók kockázatát igyekeznek minimálisra csökkenteni, mindenki felé garantáltuk a területhasználati díj 100 százalékának visszatérítését abban az esetben, ha vis major következtében az utolsó pillanatban mégis le kellene fújni a rendezvényt” – fogalmazott lapunk érdeklődésére Rápolthy Edit, a Balaton Boat Show kiállítási igazgatója.

A biztonság mindenek felett

Tehát szinte biztosan lesz kiállítás, csak az idei év más rendezvényeihez hasonlóan, ez is kicsit más lesz, mint korábban. Kézfertőtlenítő lesz minden stand és hajó előtt, a mosdókat szinte folyamatosan takarítják majd, szélesebbek lesznek a sorok közötti közlekedők, és a látogatók csak maszkban mehetnek fel a hajók fedélzetre – hogy csak néhányat említsünk a sok biztonsági intézkedés közül. De talán ezeken kívül más jele nem lesz a világjárványnak Kenesén. Kiállítóból például várhatóan ugyanannyi lesz, mint tavaly. Vagyis az idén is megközelítőleg 70 kiállítóval találkozhatnak a látogatók. Természetesen ez a szám a kapcsolódó háttéripari partnerekkel együtt értendő, de a vízen és parton megtekinthető vitorlás- és elektromos hajók, csónakok száma sem várható, hogy jelentősen csökken az idén.

Óvatos piaci optimizmus

A partnereket (látszólag) nem nagyon bizonytalanította el a vírushelyzet, és a többség mérsékelten optimista a piaci kilátásokkal kapcsolatban. Legalábbis ezt támasztja alá, hogy valamennyi importőr, akivel a kiállítás előtt egy hónappal beszéltünk, mind arról számolt be, hogy remekül alakulnak az eladásaik. A képet azonban árnyalja, hogy az idén átadott hajók többségét még tavaly rendelték az ügyfelek – így a tavaszi vírushelyzet és annak utózöngéje csak a jövő évi tényleges értékesítési eredményeken érződik majd.

Éppen ezért nagyon fontos a kenesei kiállítás a hajóimportőröknek- és gyártóknak, hiszen az elmúlt évek tapasztalata az, hogy a legtöbb tényleges üzletkötéssé váló érdeklődés a balatoni hajókiállításon landol náluk. A szervezők éppen ennek tudatában igyekeztek mindent megtenni annak érdekében, hogy ne maradjon el a seregszemle.

Minden hely elkelt, de jegy van még

Ennek fényében különösen pozitív, hogy Rápolthy Edit tájékoztatása szerint egy hónappal a kiállítás előtt a vízen már minden hely elkelt. Az érdeklődés a kiállítók részéről a korábbi évekhez hasonló, ami nagy szó, hiszen a bizonytalan helyzet azért nem múlt el nyomtalanul. A kérdés csak az, hogy vajon látogatók is lesznek-e? A szervezők azonban emiatt sem aggódnak.

„Kétszer annyit költünk a kiállítás online marketingjére az idén, mint tavaly a látogatószám felpörgetése érdekében. Továbbá online jegyértékesítést vezettünk be, ami újdonság az idén” – tudtuk meg a kiállítás-igazgatótól.

A nagyok, a kicsik és az elektromosok

A felvonuló kínálatot szemlélve úgy tűnik, az idén sem változott a trend, továbbra is a nagyobb hajók és az elektromosok iránt nő a leginkább az érdeklődés. Idén minden korábbinál több, legalább tucatnyi 40 lábnál nagyobb modellt fognak látni az érdeklődők Kenesén. Paradox módon a járvány miatt kialakult válság egyik hatása, hogy még inkább a nagyobb hajók kerültek az értékesítések előterébe. „Egyszerűen azért, mert a luxuskategóriás hajók vásárlóit kevésbé érintette a visszaesés, mint másokat” – világított rá az okokra Láng Róbert, a Beneteau hazai forgalmazójának vezetője. Így nem csoda, hogy annyi nagyhajó gyűlik össze az idén a kenesei kikötőben, mint még talán sosem.

A Bavaria például hozza a C42-es és a C45-öst is – a belépőkategóriát pedig a 34-es képviseli náluk. „Az utóbbi időben a nagyhajók mellett a 34-es, mint belépő modell iránt is egyre nagyobb az érdeklődés, ezért visszük el azt is Kenesére” – mondta Lange Péter, a Bavaria hazai forgalmazójának vezetője, aki szerint a legnagyobb hajók mellett jellemzően a kisebbek iránt látszik erősödni az igény az idén.

Egy igazi gigász – a Bavaria C45-ös is látható lesz Kenesén

Ezt a lefelé (is) nyitó trendet igyekszik kihasználni az Antila forgalmazója is. Jordáki Gábor, az importőr vezetője elmondta: a Balaton Boat Show alkalmával debütál a legújabb modelljük, a mindössze 24 lábas, de nagyobb hajók komfortját idéző 24.4-es, amely alighanem nagy érdeklődésre tarthat számot a magyar piacon.

Az Antila 24.4-es képviseli a kisebb hajók vonalát – ezek iránt is egyre nő a kereslet. A hajó részletes bemutatóját lásd a Vitorlázás Magazin augusztus 23-án megjelenő, 2020/5-ös számában!

Persze, lesz több más premier is: Kenesén debütál például a Dehler 30 OD vitorlás- valamint a Cobra Futura 40-es elektromos hajó. És hogy a zöldek se mondjanak ellent az általános trendnek, a másik végletet a balatonfűzfői Wia legújabb, egyben legkisebb modellje képviseli majd. Feltéve, ha elkészül időben. Mert, mint Viszkei Andrástól, az Aqwia Kft. alapítójától megtudtuk, a tavaszi nehézségek utózöngéi miatt némileg megkéstek a fejlesztéssel, és éppen versenyt futnak az idővel, hogy bemutathassák a „jogosítvány” nélkül is vezethető újdonságukat. „De viszünk ki hajót bőven, a tervek szerint majdnem az egész modellpalettánk felvonul majd” – tette hozzá a piacvezető elektromos hajógyártó képviselője.

Az elektromos hajók népszerűségét jól jelzi, hogy a balatonfűzfői Wia jóformán az egész modellpalettáját felvonultatja Kenesén

A balatoni seregszemle tehát az idén is hatalmas kínálatot vonultat fel, és a tétje sem kicsi. Zárás után sokkal pontosabban lehet majd megítélni, mennyire súlyosan hatott a hazai hajópiacra a világjárvány: vajon megúszta egy megfázással, vagy tartósan ágynak dől?

„Kézfertőtlenítő lesz minden stand- és hajó előtt, a mosdókat folyamatosan takarítják, szélesebbek lesznek a közlekedők, és a látogatók csak maszkban mehetnek fel a hajókra”

Mi is ott leszünk!

Az előző évekhez hasonlóan idén is találkozhatnak a Vitorlázás Magazin stábjával a kenesei kiállításon. Nem csak különleges, kiállítási kedvezményekkel várjuk majd olvasóinkat és partnereinket, de velünk lesz magazinunk állandó jogi szakértője, dr. Csicsely Tamás is, aki minden ügyes-bajos szabályzási kérdéssel kapcsolatban várja kérdéseiket. A tavalyi kiállításhoz hasonlóan az idén is megrendezzük a Vitorlázás Magazin Facebook-csatornáján folytatott szavazást, amelynek keretében a látogatók lájkokkal voksolhatnak a seregszemle legszebb/legjobb/legérdekesebb hajójára, amelyet a következő lapszámban be is mutatunk majd.

További információk:

www.balatonboatshow.hu

www.facebook.com/balatonboatshow

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.