WIA 435 Cabrio: Elektromos zászlóshajó

Egy elektromos hajó, a Wia 435 Cabrio nyerte a Balaton Boat Show alkalmával meghirdetett közönségszavazásunkat a magazin Facebook-csatornáján. Ígéretünkhöz híven bemutatjuk a hazai gyártó zászlóshajóját.

Szöveg és kép: Vitorlázás Magazin

Elég volt végigsétálni a Balaton Boat Show helyszínén kikötött hajók sora előtt, hogy lássuk: a jövő elkezdődött, hiszen tízből csak hat hajón volt egyáltalán árbóc. Az elektromos hajók szemmel láthatóan feltartóztathatatlanul hódítanak nálunk. A kiállításon debütált a balatonfűzfői Wia újdonsága, a 435-ös cabrio is, amelyet közönségszavazásunk nyerteseként soron kívül bemutatunk.

Megelőzte korát a WIA, amikor tíz évvel ezelőtt, vagyis még jóval a mostani elektromoshajó-őrület kitörése előtt ilyen hajókat kezdett gyártani. Nagy merészség volt akkoriban belevágni ilyesmibe, hiszen Európában szinte csak a Balaton jelent felvevőpiacot az e-hajók számára – tengeren ezek korlátozott hatótávolságuk miatt sosem lesznek olyan népszerűek, mint nálunk. De az ötlet bejött, a Wia ma magabiztosan uralja az e-hajók piacát – a legnagyobb gondjuk az, hogy nem tudnak annyit gyártani, mint amennyit megvennének.

Az újdonság formaterve tökéletesen illeszkedik a márka többi hajójához. Elismerés illeti a tervezőket azért, mert a hatalmas hajó első ránézésre kisebbnek tűnik valós méreténél – leginkább egy kecses bálna jut róla eszünkbe. Ezt az utánérzést erősíti a hajó rendkívül tágas beltere is. A master kabin kifejezetten kényelmes, hatalmas franciaággyal, sok fénnyel, szekrénnyel és tévével… (A vendégeknek azért jóval szűkebb hellyel kell beérniük.)

A lényeg persze a hatalmas, vászontetővel fedhető kültér, amelyet képtelenek lennénk kokpitnak hívni, hiszen még terasznak is hatalmas, nem hogy munkatérnek! És különben is: ki dolgozna ebben a térben? A hajó kezeléséhez bőven elegendő egyetlen ember, aki a kormányállásnál áll – hiszen se vitorlák, sem kötelek nem „nehezítik” az életünket a fedélzeten. Itt minden a kényelemről szól. Félköríves, puha ülőgarnitúra csábítja ejtőzésre az embert, kezünkben a hatalmas hűtőszekrényből kivett hideg sörrel. Este pedig, amikor már nincs olyan meleg, akár táncra is perdülhetünk egy 25-30 fős buli keretében a hajón. De akár kocoghatunk is a fedélzeten, ha kedvünk tartja, hiszen a felépítmény mellett jóval szélesebb futófolyosó vezet az orrba, mint az edzőtermek padjai…

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.