Nagyon simának tűnt kvótaszerzés, az is volt?

Nagyon nehéz versenyre készültünk, tudtuk, hogy nagyon az elején kell menni, hiszen 15 erős ország hajtott reálisan a részvételi jogra, köztük szerencsére mi is. Arra számítottunk, hogy az első harmincnál nem végezhetünk hátrébb a kvalifikációhoz, végül a 22. guatemalai Juan Ignacio Maegli lett az utolsó kvótát nyerő versenyző itt a vébén.

Végig szoros volt a kvótások versenye, az utolsó napra én már szerencsére nagy előnnyel fordultam és „csak” a szlovén versenyzőt és Maeglit kellett néznem. Közel volt még az orosz Komissarov is, de őt hamar elengedtem, mert nagyon elől vitorlázott a végén. Végül látszólag könnyedén sikerült megszerezni a kvótát, de ez csak a látszat, mert nagyon nehéz verseny volt, megterhelő hét áll mögöttünk.

Milyenek voltak az időjárási körülmények?

Az sem könnyítette a helyzetet, hogy gyenge szélre készültünk, minden előrejelzés erre mutatott, aztán végül minden nap keményen lógnunk kellett, egész héten tépni kellett a hajót. A termik nagyon stabil volt, nem forgolódott, nem voltak benne nagy kihagyások, pedig őszintén szólva számítottunk arra is, hogy trükkös körülmények között is kell majd versenyezni. Ehhez képest a 10-12 csomós egyenletes szélben nagyon masszívan egyben volt a mezőny, ami ugyancsak megnehezítette a dolgunkat.

Milyen volt a sebességed a mezőnyben?

Nagyon jó volt. Erős szélben nem volt soha kiugró, de most nagyon mentem, krajcban is, hátszélben is, bőszélben volt, hogy 100 métereket tudtam jönni a mezőnyhöz képest. Tíz helyeket tudtam javítani, s ezzel futamokat is menteni. Nagyon fontos volt, hogy a döntőben, tehát a legerősebb ellenfelek között is tudtam tíz helyeket menteni.

Végig kvalifikációs helyen vitorláztál, nem is kerültél hullámvölgybe a verseny során?

Visszanézve az eredménylistát, valóban egyszer sem tűnt úgy, hogy veszélyben lett volna a szintfutás. Persze azért messze nem volt ilyen egyszerű (nevet). A döntőben, a nyolcadik futamban a 44. helyen futottam célba, ami egy komolyabb taktikai hiba „eredménye” volt, hiszen a futam elején komoly meccsben voltam az egyik ír versenyzővel, aki aztán elsőként ért fel a bójához, míg én a harmincadik hely körül. Az történt, hogy talán túlságosan is megnyugodtam, s miközben a krajc végén a pálya két szélén kellett feljönni, középen maradtam, ahol kevesebb szél fújt és nem nagyon lehetett kikeveredni. Pedig nagyon jól nyitottam, az a futam már „le volt rendezve”, simán be kellett volna futni. Ha nincs ez a taktikai hiba, abban a futamban az ötben, a vébén pedig az első tízben is végezhettem volna. Ez után kicsit meg is ijedtem, hogy most mit csinálok, össze kellett szednem magam.

Hogyan kezeltétek a tétet, a kvóta szerzésének súlyát?

Persze, eléggé megterhelő volt mentálisan, ezt tudtuk előre is, és tudatosan próbáltuk elkerülni, hogy folyamatosan ezzel foglalkozzunk. Alapból is azzal a céllal jöttünk – amit az edzővel is beszéltünk -, hogy nem a kvótaszerzést helyeztük a középpontba, hanem arra kell koncentrálni, hogy jól menjek, próbáljak az első húszban menni, érezzem jól magam, mutassam meg, hogy mit tudok, aztán majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég, hoz-e szintet vagy nem. Végig ez volt a hozzáállás, persze nehéz volt tartani, főleg a vége felé.

A verseny elején nem is nagyon számolgattunk, persze a listát nézve óhatatlanul is az ember eszébe jut a kvóták állása, de megpróbáltam nem arra koncentrálni. Valamelyest segített, hogy azért fogytak az ellenfelek, a legjobb olasz nem jutott az aranycsoportba, a trinidadi sem, aztán az első final napon is voltak, akik betliztek.

Ki megy az olimpiára?

Aki kettőnk közül a jobb, annak kell mennie. Ugyanúgy fog eldőlni, mint az előző olimpia előtt. Lesz egy válogató sorozat, amiben valószínű, hogy a 2020-as vébé benne lesz, meg még két erős verseny. A lényeg, hogy a legjobb menjen, Jonatán nagyon gyorsan fejlődik, felesleges lenne ráülni erre a szintre, hiába végeztem most ezen a versenyen előrébb, ha jövőre ő győz le minden versenyen, neki kell mennie.