címke: vitorlázás
2 éve
A vitorlázás élménye manapság bárki számára elérhető: részt vehetünk szervezett túrán, de bérelhetünk hajót kapitánnyal együtt, ha a kedvünk úgy tartja. Ha pedig kacérkodunk azzal a gondolattal, hogy kitanuljuk a vitorlázás minden csínját-bínját, itt a remek alkalom: néhány hét leforgása alatt megszerezhetjük a szükséges vezetői engedélyeket és akár már idén nyáron önállóan szelhetjük a habokat.
2 éve
Guinness rekord-versenyen, a világ legnépesebb mezőnyében, több mint 900 ifjúsági induló közül Bite Palkó (Balatoni YC) a 11. lett, ezzel megverte az optimistes mezőny több mint 98%-át. Jó teljesítményét mutatja, hogy az arany csoportban is tudott futamot nyerni, valamint egy 3. helyet is begyűjtött.
2 éve
Továbbra is drámai a helyzet a kikötőhelyeket illetően a Balatonon, de idén talán beindul némi mozgás. Hiába készül el nagyjából félezer új hely, ez biztosan nem lesz elég és a rohamos drágulási tendenciát sem töri meg. Az ínséget nemcsak az okozza, hogy mind több a hajó a Balatonon, hanem az is, hogy az újak egyre nagyobbak. Kikötői helyzetképünk következik.
Kövess minket a Facebookon!
- Rendőrség: nem történt vonatgázolás
- A bejgli balatoni művésze: Vadócz Jenő
- Különleges arcát mutatta a Balaton, csodás fotók készültek róla
- Félelmetes videó a Balatonföldváron a vasúti átjáróban
- Újra megnyit a balatonfüredi jégpálya
- Művészetek Völgye 2025 – az első fellépők és karácsonyi bérletakció
- Hibák, amiket kerülj el karikagyűrű vásárlásakor online