címke: kikötő

1 éve
A mostani kikötőnyitási hullám közepette sorra nyílnak a szebbnél szebb új létesítmények, amelyek különböző konstrukciókkal csábítják a bérlőket. Bár árverseny nem igazán indult be, azért találni olyan ajánlatokat, amelyek komoly anyagi előnyöket, éves szinten akár 1-1,4 millió forintos árelőnyt kínálnak.
2 éve
Véget ért a majdnem egy évtizedig tartó kikötőhely-válság a Balatonon: tavaly óta sorra nyílnak az újabb és újabb helyek, és vannak még épülőfélben lévők is. Vajon milyen új helyzetet teremt a keresletiről kínálatira forduló piac? Csökkennek az árak? Érezhető fluktuáció? És aki helyet keres, hol nézzen körül? Ezeknek a kérdéseknek jártunk utána.
2 éve
Trükkös az idei tavasz eddig: rekord meleghullámok és lehűlések váltják egymást gyakran erős szél kíséretében – és a folytatás sem ígérkezik sokkal jobbnak. Ebben az időszakban, amikor sok hajó már a vízen van, de még nem minden nap járnak le gazdáik a Balatonra, különösen fontos, hogy milyen jól vagy rosszul sikerült kikötni, hiszen a viharkárok megelőzése jórészt ezen múlik. Ezt tekintjük most át ebben az írásban.
2 éve
Nem kell feltétlenül puccos nagy kikötőben, drága pénzért helyet bérelni, hogy valaki vitorlázhasson. Létezik még kedvezőbb árfekvésű alternatíva: a csónakkikötő. Érdemes ilyen helyen hajót tartani? Ezt a kérdést segítünk eldönteni évek óta csónakkikötőben álló szerzőnk tapasztalatainak megosztásával.
2 éve
Épül a Balaton északi partjának egyik legnívósabb, legszebb yacht clubja, az Ypsilon, amely 300 hajóhellyel, gyönyörű környezetben emeli új szintre a kikötői szolgáltatások színvonalát. A 40 láb feletti hajókat is befogadó, katamaránoknak is ideális kikötő külön hellyel szolgál az elektromos hajóknak, és számtalan nívós szolgáltatással várja a hajótulajdonosokat és vendégeiket.