címke: BAHART

5 éve
Nem csak a vízen, hanem a kondérok mellett és a nagyszínpadon is küzd egymással az ország legkülönbözőbb tájairól érkező félszáz csapat kevesebb, mint két hét múlva a Nemzeti Regattán.
5 éve
Stílusosan a Siófok katamarán fedélzetén került sor a Nemzeti Regatta vitorlás- és sárkányhajófutamok sorsolására 23 résztvevő település képviselőinek jelenlétében.
5 éve
Az induló települések csapatai és a parti programok már megvannak, a jó hangulat pedig már-már hagyományos adottságnak tekinthető a BAHART által szervezett nyárindító vitorlás versenyfesztiválon.
5 éve
Kezdetét vette a balatoni hajózási idény, a hagyományok szerint nagyszombaton elindult az első hajó Siófokról Balatonfüredre. A Balatoni Hajózási Zrt. ezzel a 173. szezonját kezdte meg a tavon.