Cikkek
Jövő héten rajtol a legrégebbi és legnagyobb balatoni vitorlás verseny, a Kékszalag. Az esélyesek számba vétele még mindig kissé bizonytalan elmélkedés. Vannak ugyan tisztán látható, győzelemre vagy az élmezőnybe törekvő csapatok, de még tőlük is láthatunk majd meglepő dolgokat júliusban. A még rejtekezve készülőkről vagy az esetleg külföldről érkezőkről nem is szólva!
A 2016–2017-es Vendée Globe nemcsak az emberi kitartás újabb ékes bizonyítéka volt, hanem egyben az emberi szennyezésre is felhívta a figyelmet. Mint a versenyről írt háttércikkünkből kiderül: a legtöbb versenyző kiesését (az ÁRBÓCTÖRÉSEK mellett) a különböző úszó objektumokkal való ütközések okozták, így a világsajtó ismét élénken kezdett foglalkozni az óceánok elkeserítő állapotával.
Futamot nyert Virág Flóra és Jankovics Gábor kettőse az olimpiai vegyespáros katamarán osztály Nacra 16-ban Palma de Mallorcán. Összetettben ezzel is 24-ek, de egy ilyen, magyar katamaránosoktól még soha nem látott siker nagy lendületet adhat ahhoz, hogy folytassák fejlődésüket a nemzetközi mezőnyben.
Március 30-án tartja tisztújító közgyűlését a Magyar Vitorlás Szövetség. Az elnöki tisztségre az egyedüli jelölt dr. Kollár József. Az MVSZ jelenlegi elnökével magazinunk 2017/1-es számába készítettünk interjút. Ebből kiderül: sikeresnek ítéli az elmúlt három és fél évet, és jó alapokat raktak le, de tovább kell menni a megkezdett úton. Beszélgetésünkből kiderül, hogyan értékeli az elmúlt időszakot az MVSZ elnöke, ahogy az is, hogyan folytatná a munkát.
Kövess minket a Facebookon!

- Horgászat újratöltve: már a legjobb etetőhajók hódítják meg a magyar vizeket
- Hűs nyári esték a Balatonnál – így teremthet igazi otthoni komfortot a nyaralójában is
- Hatékonyság vagy trend? Influencer kampányok a gyakorlatban
- 5 titok a jobb emésztésért
- Olimpia Splendid Dolceclima 12 Wi-Fi: Kompakt légkondicionálás a tökéletes kényelemért
- Készülj a balatoni nyárra! Ne feledkezz meg a bőrödről sem!
- Fedezd fel a Balaton-felvidék csendes arcát tavasszal!
- Nyári szezon új szabályokkal – Így oldhatod meg a munkaerő-kérdést az EFO változások után