Pacific Panama

Géza és társa, Éva 2002-ben vásároltak egy elhanyagolt állapotú, de nyílt vízi vitorlázásra különösen alkalmas Amel Euros 41 típusú vitorlást, amelyet Rotornak kereszteltek el, mintegy jelezve, gazdáik lételeme az örök mozgás. Két év alatt a hajót kívül-belül saját kezűleg felújították, majd útnak indultak, hogy megvalósítsák álmukat, és szakaszonként megkerüljék a földgolyót. Sokan vágynak a vitorlázás világában erre a kalandra, ám kevesek jutnak el a megvalósításig. Nekik sikerült… Útjukba a Panama-csatorna csendes-óceáni felén kapcsolódunk be. Úgy tervezzük, hogy a Vitorlázás Magazin következő számaiban beszámolunk a Rotor teljes csendes-óceáni útvonaláról. Íme az első fejezet, amelynek címe az is lehetne: „Két óceán között.” (Ez volt egykor a két cseh világjáró, Hanzelka és Zikmund könyvének borítóján is, talán még vannak, akik emlékeznek erre…)

 

phoca_thumb_l_rotor_las_perlas_island_11

 

Panama-csatorna csendes-óceáni oldalán sok sziget található különböző kultúrákkal, ezért minket sokkal jobban érdekelt, hogy bepillantsunk ezekbe, mintsem sietve továbbkerüljük a földet. Kíváncsiak voltunk a helyi tradíciókra, hogy élnek itt az emberek, és milyen a természet a különböző szigeteken. A Csendes-óceánon megtalálhatók civilizáltabb, modernebb vagy mondhatjuk, turistás szigetek és teljesen elhagyatott részek is, ahol a történelem mai szemmel nézve megállt, és ellátogatva ide, azt láthatjuk, hogy a helyi lakosság mind a mai napig változatlanul a több száz éves szokásait gyakorolja. Elfeledettnek hitt kultúrák élnek és a 21. századi ember meghökkenve fedezi fel saját eredetét. Elgondolkodik, hogy miket tanulhatna újra, ha egyszer majd vissza akar térni a természethez, vagy akár csak közelebb akarja érezni a természetet önmagához. A hajó számunkra eszköz arra, hogy a saját álmainkat megvalósítsuk, kedvünkre kalandozzunk a különböző kultúrák között, és mint egy pillanatképet – rögzítsük ezeket a mi európai szemünkkel.

Panama igazi arca
Panama-csatorna atlanti-óceáni bejáratánál megismertük Colónt. Colónt, ahol a jachtklubon kívül csak taxival ajánlott közlekedni, ahol a rendőrök rémülten figyeltek minket, mikor a piactérre léptünk, ahol az utcán koszban és mocsokban munkanélküliek tengetik céltalan életüket. Azonban Colón nem mutatja az igazi Panama képét. A csatorna túloldalán található Panamaváros, egy modern, színes, fejlődő, lüktető, kozmopolita nagyváros felhőkarcolókkal, történelmi óvárossal, kertes házakkal. Ráadásul mi pont akkor érkeztünk meg a csatornaátkelésből, amikor a karnevál megkezdődött, ezért részesei lehettünk az utcai felvonulásoknak és táncoknak. Hajónkkal a város szabadidőközpontjához közel, a Flamenco-sziget mellett horgonyoztunk. A szigetet a szárazfölddel a Panama-csatorna építésekor kitermelt kőzettel kötötték össze. Hajnalban a töltés megtelik kocogó, kerékpározó panamaiakkal, este a városi fiatalság mulat valamelyik diszkóban. Az első napokban sok különbséget fedeztünk fel a karib-tengeri oldalhoz képest. A víz hidegebb, 19 fokos, a levegő viszont meleg. A hajó alsó rekeszeiben a hideg miatt a hajófenékre lecsapódott a nedvesség, megindult a penészedés. Az árapály-ingadozás néha meghaladta a 6 métert.

 

phoca_thumb_l_rotor_panama city_04

 

Készülődés
Körülbelül 50-60 különböző nemzetiségű hajó horgonyozott körülöttünk. A legtöbb hajó Francia Polinézia felé készült, de sok amerikai tartott északra, hazafelé. A hatalmas Csendes-óceánon a vitorlásoknak sok ezer mérföldet kell megtenniük úgy, hogy főleg csak önmagukra számíthatnak. A legtöbb helyen nincsenek marinák, nincsenek hajószervizek vagy hajósboltok. Panamaváros után az első hajósközpont Tahiti, de a lehetőségek ott is korlátozottak, az árakról nem is beszélve.
Panamában ezért mindenki próbálta kihasználni a normális árakat és választékot. Ez az utolsó alkalom beszerezni a térképeket, pilotkönyveket, tartalék alkatrészeket. Sokan csak itt kezdik forgatni a hajózási kézikönyveket, és jönnek rá, hogy van, amire még szükségük van. Például – a pilotkönyvek szerint – az alacsony Tuamotus-szigetek között csak radarral lehet biztonságosan hajózni, ezért sok hajó itt kapott radart.
Az élelmiszerárak is nagyon kedvezők, jóval a hazai árszínvonal alatt. Panamaváros nagybani piacán pedig már szinte nevetséges áron lehetett déligyümölcshöz és zöldséghez jutni.
Mi a Rotor hátsó kabinját átalakítottuk, a matracokat elcsomagoltuk, a fekhelyekre 11 rekeszt kötöztünk, és annyi élelmiszert vásároltunk, amennyi csak elfért. Elsősorban tészta, rizs, zabpehely, müzli, kukoricapehely, bab, lencse, szója, paradicsomszósz, tonhalkonzerv, tej, tejpor, kakaópor, szárított gyümölcs, keksz, nápolyi, krumpli, hagyma, grape-fruit, narancs, alma, yucca (nem a szobanövény, hanem ehető gyökér) került a hajó gyomrába és a rekeszekbe.
A hajó víztartályán kívül (470 liter) további 120 liter vizet táraztunk kannákba, illetve több száz liter palackos vizet vásároltunk. A 250 literes gázolajtartályon kívül még további 340 liternyit táraztunk be kannákban.
A hajó vízvonala több centit süllyedt. Mindent leellenőriztünk, megjavítottunk, csúcsformába hoztunk a hajón.

 

phoca_thumb_l_rotor_parara_07

 

Indiánok között
A készülődés mellett azért szakítottunk időt Panama megismerésére is. A lüktető nagyvároson kívül elkirándultunk Parara Puru faluhoz. Panamában a tengerparton élő kuna indiánok mellett még számtalan indián törzs él az esőerdőkben, gyakran ősi körülmények között. Pár éve több emberá (ez a nevük) indián törzs felkerekedett, hogy az esőerdőben új területet keressen magának. Panamavárostól nem messze egy természetvédelmi területen építették fel kunyhóikat, és folytatták volna évszázados, megszokott életüket. Azonban a védett területen tilos a vadászat-halászat, így nem kis fejtörést okoztak a hivataloknak. Végül valaki a kormányzatból azzal az ötlettel állt elő, hogy az indiánok fogadjanak turistákat, mutassák meg magukat, mutassák meg, hogyan élnek, és az így befolyó összegből tartsák fenn magukat.
Így lett Parara Puru Panama egyik legfrissebb látványossága. Ágyékkötős indián család fogadott minket egy folyó partján, és kenujukkal behatoltunk a sűrű dzsungelbe. A parton az indián törzs zenével és tánccal üdvözölt bennünket. A férfiak ágyékkötőt, a nők csak szoknyát hordtak gyöngyökkel vagy ezüst nyaklánccal.
A törzsfőnök mesélt a törzs történetéről, a vándorlásukról, az új életükről, és hogy milyen nehezen értették meg, hogy nem halászhatnak, vadászhatnak többé. Kezünkre – ősi szokás szerint – a jagua gyümölcs levével fekete mintát festettek, körbevezettek a faluban, majd pálmalevélen ebédet tálaltak nekünk. Persze valahol ez az egész egy színház volt, de mégis mindannyiunkban, akik indiántörténeteken nőttünk fel, él a vágy, hogy igazi indiánokkal találkozzunk…
Befejeztük a hajó feltöltését, felkészültünk az indulásra.

Virágok szigete
A 6 mérföldre fekvő Taboga, a virágok szigete volt az első megállónk. Horgonyzáskor figyelnünk kellett az apály-dagályra, nehogy elfogyjon alólunk a víz apálykor, vagy rövid legyen a horgonyláncunk dagálykor. Az öbölben nem messze egy nagy, elsüllyedt, vasbeton vitorlás feküdt. Azt hallottuk, sokan dagálykor a vitorlás mellé kötnek, és apálykor a szárazra került hajójuk alján kisebb javításokat végeznek el.
A sziget főleg a városiak kirándulóhelye. Késő délután, mire partot értünk, a kirándulóhajók már elmentek, kiürült a városka. A kövezett, tiszta utca mentén szép és kevésbé szép házacskák sorakoztak, és valóban sok virág vette őket körül; bougainvilleák, leanderek és sok más, rózsaszínű virágzatú fa, ezen-kívül több parkocska törte meg az utca egyhangúságát.

Madarak és gazdagok
Másnap a Las Perlas-szigetekre indultunk. Ez a szigetcsoport 30 mérföldre fekszik Panamavárostól. A legészakibb, Pacheca-sziget mellett akartunk horgonyt vetni, a sziget ugyanis híres a madárvilágáról. Közeledve tényleg rengeteg sirályt, barna pelikánt és egyéb ismeretlen madarat láttunk. Tervünkről azonban a szigetről áradó kibírhatatlan guanószag miatt gyorsan lemondtunk. Inkább továbbvitorláztunk az egyórányira levő Contadora-szigethez.
Contadora 1,3 km2 területű szigetecske, körülbelül 300 lakossal, a gazdagok lakóhelye. A sziget neve azt jelenti: számolóház. Ezen a szigeten gyűjtötték össze és számlálták meg az igazgyöngyöket, melyeket a környező szigeteken halásztak.
Védhetősége miatt itt szoktak állami és nemzetközi találkozókat lebonyolítani, és Reza Pahlavi (az utolsó perzsa koronaherceg) is ezt a szigetet választotta lakhelyül, amikor Khomeini elűzte Iránból.
Egy nagyon szép, homokos part előtt horgonyoztunk le. Gyönyörű villák, hatalmas üveghomlokzatok jelezték, hogy nem a legszegényebbek laknak errefelé. Megfigyeltük a lakók mozgását, reggel jött két repülő, mely elvitte őket Panamavárosba dolgozni, majd 4 óra felé tértek vissza. A messzi, déli viharokból jövő döghullámok, amelyeket az 5-8 méteres mélységű vízben észre sem lehet venni, haragos törőhullámként érik el a tengerpartot. Ráadásul a tenger felől nagyon nehéz felmérni, hogy mekkora a hullámzás. A biztonság kedvéért partraszállás előtt Rotorkában (a csónakunk neve) mindent vízhatlan tárolókba helyeztünk, és rögzítettünk. Hosszú köröket róttunk Rotorkával a parttal párhuzamosan, figyeltük, hogyan követik egymást a nagyobb és a kisebb hullámok, hány másodperc telik el közöttük. Hiába figyeltünk, kalkuláltunk, mégis sikerült pont akkor a veszélyes részhez érni, amikor egy nagyobb hullám megtört alattunk, majd a következő nekivágott a partnak és felborultunk, de szerencsére nem történt sérülés, és a dolgaink sem áztak vagy úsztak el.
Ezután partra húztuk Rotorkát, és elindultunk felfedezni a szigetet. Már az első épület megállásra kényszerített minket, ugyanis a Romantica hotel és étterem bejárata előtt a panamai és osztrák zászló mellett egy magyar lobogót is lengetett a szél. Hűha, ilyen kedves fogadtatás, biztos a tiszteletünkre húzták fel! – gondoltuk, ezért betértünk megköszönni. Mint kiderült, az osztrák tulajdonos az olasz vendégei tiszteletére húzott lobogót, csak éppen rossz zászló került a rúdra.
Körbejártuk az álmos szigetecskét. Kis repülőteret, szép szállodákat, golfpályát és gyönyörű villákat láttunk. A szigeten a leggyakoribb közlekedési eszköz a villanymeghajtású golfautó.

Ahol a gyöngy terem
Contadora után dél felé indultunk, felfedezni a szigetcsoport többi tagját. A Las Perlas-szigeteket kettőszáztíz kisebb-nagyobb sziget alkotja. A név gyöngyöt jelent, mert ez volt a gyöngyhalászat egyik központja. Itt találták azt a hatalmas gyöngyöt, amelyet spanyol, angol, francia uralkodók után Elisabeth Taylor birtokolt. Már az indiánok is gyűjtötték itt a gyöngyöket, amit a spanyol hódítók természetesen elvettek tőlük, sőt népüket is kiirtották, majd rabszolgákat hoztak helyettük. Egyes szigeteket lagúnák választanak el egymástól. Hajózás szempontjából veszélyes terület, sok zátony és egész alacsony vízmélység nehezíti az áthaladást. Figyelni kell az apály és dagály mozgására. A hivatalos térképek teljesen használhatatlanok, pontatlanok, a mélységek nagyon hiányosan vannak feltüntetve. Részletesebb térképeink voltak a hajózási kézikönyvben, persze ismétlődő, nagy felirattal: „Navigációra nem alkalmas!”, ezért sok helyen csak lépésben haladtunk előre.
Ez a táj teljesen eltért a már megszokott óceáni képtől. A hullámzás megszűnt, enyhén áramlott a sötétzöld színű víz. Megtaláltuk a kalózok régi búvóhelyét egy keskeny, zátonyokkal védett csatornában, Casayeta-sziget mellett. Mi is ide rejtőztünk. A parton a víz fölé hajló fák, zöld bokrok Duna-parti képet varázsoltak elénk. Itt nem voltak pálmafák, homokos partok, mégis meghitt hangulat ült a tájon. Távcsővel meg győződtünk róla, hogy krokodil nincs a környéken, és nagyot csobbantunk a simogató vízben. Napokon át magunkban hajóztunk, nem sokan járnak errefelé. Kicsónakáztunk Casayeta-szigetére. Ez az a sziget, ahol a világ legnagyobb, 31 karátos gyöngyét találták. Partra szálltunk. Már a kikötésnél gyanúsak voltak a körülmények. A part közelében pár rozoga halászbárka, a parton iszonyú bűz, romló hal szaga csapta meg orrunkat. Kikötésünket néhány helyi lakos figyelte az árnyékból. Nem úgy néztek ránk, mintha megszokott lenne a turistaforgalom. Kicsi, komfort nélküli kőházak sorakoztak az út két oldalán. Az emberek kint ültek a teraszon vagy függőágyban aludtak. Szegénység, piszok mindenütt. Pár mérföldre lakatlan sziget felfedezésére indultunk. Pálmafás, aranyhomokos part, sziklás, madarakkal zsúfolt partszakasz, és mindezek mögött egy hatalmas esőerdő.
rotor las perlas island 11Éjszaka a lakatlan Vivere-sziget mellé horgonyoztunk. Egyszer csak nagy robajjal egy kisrepülő szállt le felettünk a szigetre, majd egy terepjáró jött. Távcsővel figyeltük egymást. Reggel az első fénnyel továbbhajóztunk.
A szél mindennap hasonló volt. Reggel 1-2 csomó lengedezett északról, délután megerősödött 5-10 csomóra, este 15 csomó, majd éjféltől szélcsend. Mintha egy óramű irányította volna. Naponta csak 6-7 mérföldet vitorláztunk, nem siettünk, pár csomóval csordogáltunk erre-arra. Legközelebb a Don Pedro-sziget mellett horgonyoztunk le. Képeslapra illő, homokos tengerpart, pálmafákkal. A sziget csücskében kis cölöpökön álló házikó. Végül visszahajóztunk Contadora-szigetre. Épp hétvége volt, megtelt a környék, a part előtt rengeteg hajó horgonyzott, főleg Panamavárosból jöttek motoros jachtokkal. Korán reggel visszaindultunk Panamaváros felé. A horgot jó korán kidobtuk, amire kb. fél óra múlva fel is akadt áldozatunk, egy tonhal. Éppen hogy elhagytuk a Perlas-szigeteket, amikor a távolban rengeteg bálnát vettünk észre. Először egy-két fújtatást lehetett látni, jó magasakat, mint egy szökőkút, majd egy hosszú hátat és végül egy hatalmas farkat. Előttünk is, mögöttünk is, mindenhol körülöttünk bálnák bukkantak fel. Hihetetlen élmény volt ezekkel a hatalmas, békésnek tűnő állatokkal találkozni, amelyek a Humbold-áramlással úsznak el évről évre ismétlődő útvonalukon a Las Perlas-szigetek felé. Panamavárosban pótoltuk a hiányzó készleteket, majd elindultunk a Csendes-óceán felé.

 

phoca_thumb_l_rotor_perlas

 

Képgaléria:

 

Kövess minket a Facebookon is.