Csodás csatornákon

Ezt a kicsiny országot, amely Magyarország területének egyharmada, hajózható folyók sora tagolja és komoly vízi útrendszer hálózza be. Sokan úgy tartják, hogy „Észak Velencéje” a hollandiai Amszterdam, pedig a belga Brugge városka már a középkorban kiérdemelte ezt a címet. Ugyanebben az időszakban a szomszédos Gent városa nagyságában Párizzsal vetekedett, és „Észak Firenzéje” néven ismerték. Belgium ilyen, csatornákban és történelmi-kulturális látnivalókban rendkívül gazdag ország. Egyetlen városában annyi katedrális található, mint egy másik ország egész területén. Továbbá ezernyi sörfajta és ínycsiklandozó csokicsodák várnak ránk hajós nyaralásunkon.

 

phoca_thumb_l_csatornahajozas_19

 

A legfontosabb tudnivaló, hogy hajóvezetői engedély nélkül, bérelhető lakóhajókkal fedezhetjük fel Belgium folyóit, csatornáit és legjelentősebb vízi útjait. A vízi úthálózat 1500 km hosszú. Az ország három részből áll, területileg és nyelvileg is. Az északi, lapos, flamand részt nieuwpoorti vagy eeklói indulással járhatjuk be az Ijzer, Leie és Bovenschelde folyókon és köztes csatornáikon. Ez a terület zsilipektől szinte mentes, viszont felnyíló hidak sora keresztezi utunkat. A déli, hegyes-dombos, vadregényes vallon tájba franciaországi indulással kóstolhatunk bele az Ardennekben eredő Meuse (más néven Maas) folyóról, rengeteg zsilippel a környező hegyi csatornákon. Mindkét útvonalon a biciklizés és nyáron a fürdőzés lehetősége egészíti ki aktív pihenésünket. A harmadik belga országrész maga Brüsszel, ahová repülővel érkeztünk. A tömeges vízi szállítás Belgiumban 300 éves múltra tekint vissza. Ekkor ásták ki az első csatornákat az országot átszelő folyók összekötésére. A textilipar virágzása idején a legnagyobb városok között és azokból a tengerhez kézi és lóerővel vontatták az uszályokat. Láttunk fotókat arról, hogy a világháborúban, amikor lóban, férfiben és üzemanyagban is hiány volt, gyermekek és asszonyok húzták a teherhajókat. Míg Franciaországban a kereskedelmi csatornák nagy részét 50 éve már csak turisztikai céllal hasznosítják, addig Belgiumban napjainkban környezetvédelmi okokból kifejezetten kedvezményezik a vízi szállítást. Egy uszály átlag 35 kamion rakományát viszi a fedélzetén. Mindössze 20 éve készült el a Központi csatorna részeként a világ legnagyobb hajóliftje (a Strépy Thieu), amely a hajókat vízzel teli medencében 74 m magasba emeli, így egyszerűsíti a belvízi teherfuvarozást. A széles vízi autópályák egész évben hajózhatók, de lakóhajónkkal közülük nem sokat érintünk. A nyaralásra használt vízi úthálózaton májustól októberig hétvégente „uszálystop” van, csak a sport- és kedvtelési célú hajók használhatják a zsilipeket és a hidakat. Belgiumban kereskedelmi forgalomtól mentes csatornák és folyószakaszok is bőven vannak: kézi működtetésű zsilipekkel szabdalt keskeny vízi utak és lassú folyók a békés vidéken. Ezek átszelik a kisvárosokat vagy éppen azokhoz érkeznek meg. Minden belga városka középkori éke a városháza, a négyszögletes piactér fedett árkádsorral, a harangtorony, a kontyos házak és céhes műhelyek. Sokuk 6-800 éve épült, és még az idő vasfoga és a háborúk sem fogtak rajtuk. Amit leromboltak, azt helyreállították, és minden történelmi épület szebb, mint újkorában.

Flandriai körutunk Gent városában kezdődött, és az Északi-tengernél Nieuwpoortban ért véget. One-way hajózást foglaltunk, hogy egyhetes utunk során minél többet és végig újat láthassunk. Gent (vagy kelta nevén Ganda, jelentése „összefolyás”) történelmi óvárosát keletről a Leie-folyó határolja, amely a városban torkollik a Bovenschelde-folyóba. Indulási kikötőnk a Portus Ganda jachtkikötő a Leie partján került kialakításra, a helyi uszoda mellett. A zárható pontonokra kóddal tudtunk bejutni. Este érkeztünk, ezért a hajóátvétel és az indulásunk is másnap reggelre tolódott. A bicikliket már előre felkészítették a hajónkra, így ezekkel vacsorázni és várost nézni indultunk. Gent textiliparának köszönhetően sok száz éven át Észak-Európa legnagyobb és leggazdagabb városa volt. Kellett is a bicikli, hogy kiterjedt óvárosának minden látnivalóját bejárjuk: a Városi Harangtornyot, a Szent Péter-székesegyházat, a Szent Bávó-apátságot, a Szent Miklós- és Szent Jakab-templomot, a Püspöki Palotát, a városházát, a Gravensteen-kastélyt, az Ördögvárat, a Szépművészeti Múzeumot Rubens-festményekkel és a Textil Múzeumot. A folyókon és csatornákon hidak sora vezet át. Villamos, trolibusz, biciklisek járják az utcákat, és kerülgetik a konflisokat. Sok az autómentes terület. Szűk utcácskák vezetnek a kontyos házakkal teli, híres, vízparti főutcához, a grasle-i kikötőrakpartra. Ide a lakóhajónkkal sajnos nem jöhetünk be, helyi csónakkal csodálhatjuk meg az óvárost a vízről is. Hajónkkal másnap, egy híd és egy zsilip leküzdése után, egy világváros vízi utcáin bóklásztunk.
Áthajóztunk az óváros délnyugati végének jachtkikötőjén, a Gent Centrum Yacht Haven kikötőn, majd tovább a Leie-folyón. A nagyváros körül épült vízi körgyűrűt kereszteztük, amely a Brüsszel–Antwerpen–Gent–Brugge vízi autópálya része, de mi maradtunk a folyón. Ez Belgium legszebb vízi útja. A szeszélyesen kanyargó folyócska Gent „Rózsadombján” vezet át, a pazar házak kertjei a folyópartig érnek. A gyönyörű gyepen automata fűnyíró dolgozott. A folyó átlag 1,8 m mély, de a kanyarulataiban vigyáznunk kellett, hogy lerakott hordalékára fel ne üljünk. Ez a szakasz kereskedelmi hajóktól mentes. A 25 folyamkilométeres utat 3 óra alatt tettük meg, és megérkeztünk Deinze városába. A kisvárosban csak nekünk felnyitott hidak a városi parkhoz vezettek, amelynek kikötőjébe bekötöttünk. A Deinze Yacht Club a Birelmeersen Park bejáratánál található. A park a helyiek Városligete állatkerttel, játszótérrel, sportpályákkal. Pávák és gólyák szabadon mászkáltak a sétáló, kocogó emberek között. Biciklis távolságra volt az óváros, és egy szupermarket, ahol egész hétre feltölthettük a konyhai készleteinket. Deinze városától két irányban folytathatjuk az utunkat. A Leie-folyón tovább el lehet érni Kortrijk városába. Látnivalói a főterén a Szent Márton- és a Miasszonyunk-templom, a városháza, a harangtorony, a Len- és Csipke Múzeum, és a híddal összekötött Broel tornyok a folyó két oldalán. A városból 15 kilométeres csatornán és 6 zsilipen át eljuthatunk a Boven-schelde-folyóra, és a különlegesen szép, gótikus városházával rendelkező Oudenaarde érintésével vissza Gentbe. Vagy Brugge irányába fordulunk, mi ezt választottuk. Ez a 15 km-es csatornaszakasz igen forgalmas, megrakott uszályok járják, fedélzetükön még a kapitány autója is. Ahhoz a négyes kereszteződéshez visz, amelynél előttünk van Eeklo 11 km-re, jobbra Gent 14 km és balra Brugge 30 km, mögöttünk pedig Deinze. Eeklo felé egy zsilip állja utunkat, amelyet napi kétszer nyitnak. Lakóhajót eeklói bázisról is foglalhatunk és akkor egy tipikus flamand kisvárosból indulunk. Brugge irányába félúton (19 km) Beernem jachtkikötője kiváló alvóhely vagy napközbeni megálló az éttermével. A közeli parkerdőben sétálhatunk, biciklizhetünk egyet. A csatornán folytatva utunkat a sűrűsödő hidak jelzik, hogy városhoz közeledünk, amely a gyapjúpiacától és a szövetkereskedelemből lett naggyá. Brugge külvárosi jachtkikötője, a VVW Flandria a várost körbeölelő csatornagyűrű 7 hídja előtt van, félóra sétányira az óvárostól. Mi a belvárosi jachtkikötőbe igyekeztünk, ehhez a 7 hídból kettőn át kellett jutnunk. A hidakat egymás utáni sorrendben, a teherforgalom igényei szerint nyitják, meg kellett hát várnunk a legközelebbi uszályt. Vele együtt átúsztunk a felnyitott közutak alatt, és hívtuk a Coupure kikötő vezetőjét, hogy nyithatja nekünk a kikötőt. Azt ugyanis egy kerékpárút határolja, amelyet előbb felemelnek, így válik szabaddá a behajtás a kikötőbe. A part mentén köthetünk ki párhuzamosan, parti áram és víz a pontonon, zuhanyzó/WC csak a hajónkban van. Nem érdemes biciklit használni, az óváros csak pár utcányira található. A hangulatos, girbe-gurba utcácskák 50 púpos hídon vezetnek át a keskeny csatornák felett, az olaszországi Velencéhez hasonlóan. Befizethetünk a helyi csipkével díszített gondolákra, ha a középkori házak között a vízen szeretnénk bolyongani. A történelmi óváros az UNESCO világörökség része, minket is lenyűgözött. Erődítmények és szélmalmok szegélyezik a vízi körgyűrűt, amelyen belül a városközpont őrzi a középkor hangulatát. Gyalogos látnivalói: a főtér, a Belfort, a Miasszonyunk-templom, benne Michelangelo Madonna a gyermekkel szobra, a Szent Vér Bazilika, a Szent Megváltó-katedrális, a városháza, a Begina Házak, a Groeninge Múzeum Bosch-festményekkel, és nem utolsósorban a Gyémánt Múzeum, közel a Coupure jachtkikötőnkhöz.
Miután kikéredzkedtünk a kikötőnkből, meg kellett várnunk a legközelebbi uszályt, hogy vele folytassuk utunkat 5 hídon és egy zsilipen át, Brugge körül. A kereskedelmi forgalom megy tovább 12 km-re Zeebrugge városába, ez Brugge északi-tengeri kikötővárosa, vagy Oostende irányába. Az oostendei csatornáról csendes vidékre zsilipelünk. Az előttünk álló 21 km-en Nieuwpoortig 5 híd van, amelyeket egyetlen hídőr üzemeltet. Hívtuk, hogy jönnénk. Várnunk kellett rá, mert előbb a szembeforgalmat intézte, mi addig megálltunk Oudenburg ingyenes kikötőhelyén. Amikor a hidakat magunk mögött hagytuk, megérkeztünk a tengerparti Nieuwpoortba, amely a hajónk leadási bázisa. Mivel egész hétre béreltük a lakóhajót, beszaladtunk még térképekért az irodába. Majd egy zsilipeléssel, ahol a zsilipkapu mint egy pallos emelkedett fölénk és csöpögött a vize a nyakunkba, az Ijzer-folyóra jutottunk. Olyan vidékre értünk, amelyen a kisvárosok a folyók partjára települtek. A természetes hajózóút keskeny és sekély. Belgium belvizein a horgászat amúgy 16 éven felülieknek szabad, de engedélyköteles, amely pár euróért a postákon váltható. A kétféle engedély közül olcsóbb a partról horgászás, mint a hajóról. Olyan meleg volt, hogy a halak mellett a folyóban tehenek fürödtek békésen. Az Ijzer-folyó az I. világháborúban frontvonal volt, védekezésül mesterségesen kiárasztották a tenger felől. Félúton Diksmuide városka egyszerű főterén ebédeltünk. A XII. századi piactéren áll szokás szerint egy nagyszerű városháza, egy óriási templom és harangtorony. A híres, magas békeemlékmű a folyó mentén, a „halál lövészárkai”-nál van felállítva, a városközponttól 1,5 km-re lévő világháborús emlékparkban. Amikor a városból elindultunk, már telefonáltunk is a hídőrnek. Az Ijzer-folyó egyetlen hídját sikerült előre felnyittatnunk, és így megnyílt az utunk az Ieper városáig vezető 15 km-es csatornán. Az Ieper-csatorna két zsilipét ugyanaz a zsilipkezelő üzemeltette. Hamar rájöttünk, hogy miért olyan izmos, amikor segítettünk neki a zsilipkapukat bezárni. Láthatóan hegynek fölfelé mentünk a hajónkkal, mivel a zsilipek 4-5 méter magasba emeltek. A másnapi visszaútra konkrét időpontban egyeztünk meg vele. Estére értünk Ieper városába, épp időben. Éjszakai hajózás ugyanis nem lehetséges a lakóhajókkal. A vízi út nincs kivilágítva, a hajó sem rendelkezik navigációs fényekkel. A közművek (hidak, zsilipek) többsége sem dolgozik éjszaka. Ieper óvárosában a háborús hősökre emlékeznek 1928 óta minden este 8 órakor hangszeres katonai tiszteletadással. Itt zajlott ugyanis az első, a második és a harmadik ypres-i csata. Az óriás diadalívük, a Menin Kapu belsején minden halottjuk neve szerepel. Sajnos olyan sokan estek el, hogy 54 896 név olvasható itt. Gyönyörű a főtér, a gótikus templom, a Szent Márton-katedrális, amelyet romjaiból építettek újjá tökéletesen. Amikor visszaértünk az Ijzer folyóra, a fintele-i zsilipnél újra csatornahajósok lettünk, a Lo-csatornán indultunk vissza a végállomásunk felé. 6 hidat kellett felnyittatnunk 14 km-en Veurne-ig, amely egy újabb szépséges kisváros. Körbebicikliztük, a kontyos házas főtere ennek is elragadó. A Pék Múzeumban a hagyományos belga pékséget mutatják be. Veurne előtt az egyik utolsó hídnál majdnem ottragadtunk. Az automatika leállította a hídnyitási folyamatot, mert még az utolsó pillanatban is a biciklisek slisszantak át a már felnyíló hídon. Így sem ők, sem mi nem tudtunk továbbmenni. Szerencsénkre a helyi „kocsmáros” volt a megbízott hídőr, elhárította a hibát, mi addig ittunk nála egy sört; vagy többet is? Veurne-nél kétfelé ágazik a csatorna. Nyugat felé alig 10 km a francia határ, Dunquerque a következő nagyváros (30 km). Keletnek 10 km-re Nieuwpoortba vezet a csatorna. A Nieuwpoorti négyes elágazást „libaláb”-nak hívják, mert az Ijzer-folyó vastag tengeri tölcsértorkolata a szárazföld felé három irányban ágazik szét. Mindhárom irányt bejártuk már, mégis ahhoz, hogy átjussunk az egyik csatornarészből a másikba, meg kellett várnunk a dagályt. Amikor a dagály feltöltötte tengervízzel a közbülső medencét, akkor engedtek ki az egyik zsilippel és utána be a másikon. Megérkeztünk a Nieuwpoorti bázisra, amely zuhanyzó/WC-vel kiépített kikötő a város szélén. Sajnos véget ért a hajós utunk, hát biciklikre pattantunk, és irány az Északi-tenger. A belga tengerpart mindössze 70 km hosszú! Homokos, óriás plázs parti promenádokkal és magas szállodákkal. A víz hosszan sekély, apálykor messzire visszahúzódik. Nieuwpoort esetében a réges-régi halászfaluból a csatornák mentén nagyváros nőtt ki, és külön városrésze a Nieuwpoort-Bad, a városközponttól 5 km-re lévő tengerparti nyaralótelep. Az Északi-tenger vize azért nekünk hűvöske volt. Fürdőzés helyett villamosra ültünk. Háromnegyed órás menetidővel Oostende városában „kötöttünk ki” 5 eurós villamosjeggyel. Nem bántuk meg, akadt látnivalónk bőven: a Szent Péter és Pál-templom, a Mercator Hajó Múzeum egy hajó belsejében, a Napóleon erőd, a parti plázs és a hosszú móló, az óriási kikötő és a tengerre kizsilipelő vitorlások. Frissen sütött garnélával a kezünkben sétáltunk egy jót. Azután visszamentünk, és átadtuk hajónkat a következő hajóbérlőknek, mégpedig honfitársainknak, mert Belgium egész évben várja a magyarokat is, hogy a vízről fedezzék fel csatornahajóval.
Szerzőink a Mérföld Yachting tulajdonosai
www.merfoldyachting.hu

Hajózási információ
A csatornahajók bérelhetők hétvégére, hétfőtől péntekig tartó minihétre vagy egész hétre, akár több hétre is. Attól függ, mennyit szeretnénk látni az országból. A zsilipelés és a hidak használata bérhajóval az egész országban ingyenes, saját hajóra mérettől függően évi 25-100 euró közötti a matricadíj. Nem kell fizetni a kikötésért közterületen. Sokfelé telepített pontonnal vagy stéggel segítik a parthoz állást. Ingyenes, de azt kérik: 24 óránál tovább ne maradjunk ugyanazon a helyen. Jachtklubok sokasága is üzemeltet szerény díjú kikötőket áram- és vízvételezési, zuhanyozási lehetőséggel. Ezekben a kikötési díj hajóhosszunk alapján kb. 1 euró/méter, ebben benne van a vízdíj. Vízvételezésre a zsilipeknél van még lehetőségünk, ingyen. A városi csatornákon 5 km/h a megengedett maximális sebesség, a limitmentes szakaszokon merüléstől függően 9-12 km/h. A bérelhető lakóhajók amúgy is legfeljebb 8-10 km/h sebességűek. Amelyiken nincs VHF rádió, ahhoz kölcsönözhető helyi mobiltelefon, hogy a hidakkal, zsilipekkel és kikötőkkel kommunikálni tudjunk. VHF 10, 18, 20 és 68 valamelyike a csatornájuk. Telefonos elérhetőségüket, nyitvatartási idejüket a hajón lévő pilotkönyv és részletes útvonaltérkép tartalmazza. A hidakat és zsilipeket állandó személyzet működteti, egyik zsilip sem automata vagy általunk üzemeltetendő. 1 órával és 1 km-rel is az érkezésünk előtt kéretik rádión vagy telefonon beszólni: hajónk nevét és hosszát, illetve útirányunk közlését kérik angolul. A be- és áthajózást a szokásos fényjelzésekkel szabályozzák. A piros jelzés akkor vonatkozik ránk, ha amúgy nem férnénk át a híd alatt. A zöld és piros együtt a Készülj! jelzés, azaz már észrevettek minket: töltődik a medence és nyílik a zsilipkapu vagy lezárják nekünk a közúti forgalmat és kezdődik a hídnyitás. A hajózási térkép azt is jelzi, hogy egyáltalán nyitható-e az adott híd, milyen magas nyitás nélkül és milyen maximális magasságot enged nyitott állapotában. A hidakat felnyitják, elnyitják, kinyitják, szétnyitják, emelik vagy billentik, kézzel vagy hidraulikával. Két egyforma híddal nem találkoztunk az utunk során! Egy kezelőhöz több híd is tartozhat, ekkor a várakozásra kialakított kikötőhelyen várjuk, míg utolér, és nyitja nekünk a következőt. Egész közúti autópályákat vagy fontos városi útszakaszokat nyitnak el előttünk. Minden autós, még a mentő is békésen várakozik ilyenkor. A hidakat és zsilipeket érkezésünk szerint nyitják, kivéve a vasúti hidakat, ahol nekünk kell alkalmazkodnunk a vasúti menetrendhez. A vonatsínekkel együtt emelkedő híd különleges látvány! A másik kivétel Brugge városa, amely körül jelentős a kereskedelmi hajóforgalom, itt a vízi autópályán osztoznunk kell. A város körüli 7 hidat az uszályok érkezése szerint nyitják, és mi ezen nyitásokhoz csatlakozhatunk. A teherhajóknak amúgy is mindig előnyük van a kedvtelési célú hajókkal szemben! A zsilipekbe is előbb az uszályt állítják be, a maradék helyeket tölthetjük meg mi.

Gasztronómiai extrák
A gin és a sör belga nemzeti italok. Sörfőzde és ginlepárló minden rendes középkori városban kellett hogy legyen. A több száz éves tradíció eredménye, hogy Belgiumban 200-fajta gint és 1000-féle sört kóstolhatunk. Bár a sajtok is finomak, holland szomszédjaikhoz hasonlóan, a helyi Trappista mégsem sajtfajta, hanem az egyik leghíresebb sör. Cisztercita szerzetesek receptje alapján készül, ereje a 11 alkoholfokot is eléri! Fantáziánkat megmozgatták a cseresznyés, meggyes stb., gyümölcsös, fűszeres sörök is, amelyeket a „sörházakban” válogattunk. Finomak a friss tengeri halételek is. Fogyni ne menjünk Belgiumba, mert sem a sörnek, sem a helyi csokoládének nem fogunk tudni ellenállni! A belga csokoládé egyik titka a nagy mennyiségű, hamisítatlan kakaóalapanyag, amelyet exgyarmataikról hozatnak.

 

phoca_thumb_l_csatornahajozas_30

 

Útvonalajánlatok
Eeklói indulással
hétvége: Eeklo–Gent–Deinze–Eeklo 82 km, 3 zsilip, 12 óra
hétvége: Eeklo–Beernem–Brugge–Eeklo 65 km, 2 zsilip, 11 óra
minihét: Eeklo–Gent–Deinze–Brugge–Eeklo – 156 km, 13 zsilip, 23 óra
1 hét: Eeklo–Gent–Oudenaarde–Kortrijk–Deinze–Brugge–Eeklo

Nieuwpoorti indulással
hétvége: Nieuwpoort–Oostende–Nieuwpoort
minihét: Nieuwpoort–Diksmuide–Ieper–Veurne–Nieuwpoort 98 km, 6 zsilip, 16 híd, 20 óra
1 hét: Nieuwpoort–Brugge–Gent–Deinze–Beernem–Oudenburg–Nieuwpoort
1 hét: Nieuwpoort–Brugge–Oudenburg–Diksmuide–Ieper–Veurne–Nieuwpoort

 

Képgaléria:

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.