Alsóörsön, az Elmű-kikötőben horgonyoz egy B31-es vitorlás. Neve Deneb, és kevesen tudják, hogy a hajó megjárta már Amerikát, amikor 1992-ben a földrész felfedezésének 500. évfordulóján Kolumbusz tiszteletére több száz társával együtt átkelt az Atlanti-óceánon. Majd negyed század telt el azóta, sok vitorlázótársunk tette már meg ezt a távot, de talán nem érdektelen felidézni az utat. Tormási György – egykori mancsaft – szubjektív hajónaplója következik.

Ott villog. Enyém a jutalom! – kiált fel Andor. San Salvadortól kb. 15 tengeri mérföldre vitorlázunk. Éjfél lehet. Délről, nagy ívben kerüljük a szigetet, mert zátonyos a déli vége.
– Megkapod a selyemkabátot, meg a díjat, úgy, ahogy Triana, Kolumbusz tengerésze megkapta. ő ugyanis soha nem kapott semmit – mondja Vince, majd folytatja: – A Navstar akkor nem működik, amikor a legnagyobb szükség lenne rá. Megint csak két holdat talált meg, ebből nem ad pozíciót – morogja.
– Ez is tipikusan vitorlásfigura, csak most nem a szembeszél, hanem a zátonyok miatt megyünk más irányba, mint amerre szeretnénk.
Mit csinálhatott itt Kolumbusz térkép nélkül? Csak a megérzése és a tapasztalata vezethette, amikor a sziget szélárnyékos oldalát kereste. Na meg Indiát, ahogy sumákolva a hajónaplóban írta – teszem hozzá.
A kormány közelében állunk, és nézzük a világító-torony 10 másodpercenként villanó fényét. Egyezik a térképpel. Lassan erősödik, mert amennyit közeledünk a szigethez, annyit távolodtunk a sziget déli vége felé, hogy a sziklákat elkerüljük.
Ez a villogó fény jelenti most a célt. Mindenki örül, de feszült is, mert még mindig messzinek érezzük, hiszen 34 napja várunk rá. Világos van már, mire a sziget nyugati oldalán meglátjuk Cockburn Townt, a fővárost .
Falusias, színes épületek. A kikötő mólója roncs, mert a hurrikán lerombolta. Horgonyzáshoz készülődik a csapat. A horgony lassan merül el a karibkék vízben, mintha harmincnégy napos pihenő után ismerkedne az új világ vizével. Öt méteren ér le a fenékre. Az áttetsző vízben jól látszik, ahogy az úszkáló halak kíván-csian csipegetik.
A víz kéksége a felhőtlen balatoni égbolt délutáni kékségéhez hasonlít. Ez a kékség másképpen keletkezik. Az Egyenlítő közeli ég sugarainak visszatükröződése a vakító fehér homokká vált korallállatkákról.
A tengernek más illata van, mint a viharos óceánnak volt. Olyan ez, mint a paloznaki olaszrizling illata – nem az, amit érzel, hanem ami erről eszedbe jut. Ez a nyugalom és a megérkezés illata. Az elmúlt napok viharos tengerének izgalom- és feszültségszaga volt. A hajó alig mozdulva ring. A tenger állandó, lassú hullámzása távoli viharok üzenetét hozza, majd erős, fehér tajtékkal törik meg a parton. Az Afrika felől fújó passzátszél eddig segített minket célunk felé. Most már a sziget takarásában alig érezhető.
1992. december 28-a van. 500 évvel Kolumbusz után Amerikába érkeztünk. Senki sem szól. Csend van, mint induláskor, Gomera előtt. Ülünk a reggeli napsütésben. Lobog a sárga zászló, jelzi a parti őrségnek, hogy a hajó járványmentes, és várjuk az útlevél- és vámvizsgálatot. Egyszerű és magától érthető minden, még az eddig szokatlan mintájú és színű bahamai zászló is, ami alig mozdul az éledező reggeli szélben.

 

 

Vitorlabontás
1992. november 21-én este indultunk a Nagy Kanári-szigetről, Las Palmasból Gomera felé, ahogy Kolumbusz is 500 évvel korábban. Az augusztustól november végéig tartó hurrikánszezonnak vége volt. Kolumbusz 1492.szeptember 6-án indult, mert nem tudott a hurrikánról. Többször áthajózott az óceánon, de nem találkozott a nagy tölcsérrel. A motorpróbánál a motor nem indult, működésképtelenné vált. Induljunk el csak vitorlával, vagy adjuk fel? Éjszaka volt, gyenge szélben, döghullámos vízen hánykolódtunk.
– Nekem filmet kell csinálnom, mert különben a tv kitekeri a nyakamat – érvelt Vince.
– Mi lesz a gyönyörű képeimmel a Karibon? – kérdezte Andor, az operatőr.
Éreztük, hogy nekünk – vitorlázóknak – kell döntenünk.
– Csak a Karibon kell a motor, útközben nem használhatjuk – mérlegelte a lehetőségeket Gábor. – Gyuri, mi a véleményed?
– Használhattuk volna – feleltem, hogy időt nyerjek, majd folytattam –; Kolumbusznak sem volt motorja, és azt sem tudta, hova indul. Mi legalább tudjuk, és nekünk filmet kell csinálni – próbáltam Vince és Andor felé gurítani a labdát. Jani hallgatott, várta, mi lesz a vita vége. A filmesek sem szóltak. Hosszú csend után beállítottuk a vitorlákat, és elindultunk nyugatnak.

Passzátszélben
Gomera után megjött a passzátszél. Öten négyóránként váltottuk egymást a kormánynál. Andorról kiderült, hogy korábban sosem vitorlázott, és a hullámzástól rosszul lett. Bevallotta, hogy úszni sem tud, de minek kellene úszni, mikor itt a hajó? Hozott magával elég Dedalont, de a rendszeres gyógyszerszedéstől kábulatba esett. Nem evett, csak vizet ivott. Szinte egész nap – mármint 24 órán át – aludt.
Ezután négyen négyóránként váltottuk egymást. Megszoktuk, hogy a nap 6×4 órából áll, mindegy, hogy éjjel volt vagy nappal. A vitorlákat közösen állítottuk. Éjszakára olyan vitorlákat húztunk fel, hogy az egyenletesen fújó szélben egy ember irányíthatta a hajót.
A hajóóra a greenwichi (GMT) időt mutatta. A „helyi időt” abból láttuk, hogy felkel a nap, delel, majd lenyugszik. A delelés fontos, méréséből számítható ki a hajó helyzete. Az asztallap méretű térképen csak egy-két centiméter volt az egy nap alatt megtett út. A reggelente berajzolt cikcakkos vonal a Kanári-szigetektől indult, és nagyon lassan tartott a Karib-tenger felé.

Az éjszaka magánya
Egyedül vagyok őrségben. A többiek a kabinban alszanak. Nem süt a hold. A Sarkcsillag körül forgó égbolt a csillagoktól szinte világít. A hajó alatt 5 ezer méternyi víz. A nagy és a végtelen vesz körül. Nagyon kicsinek érzem magam… Kormányozom a hajót az iránytűn látható halványpiros, 270 fokos irányba. Ez jelenti Amerikát.
Erre kicsi a hajóforgalom. A nagy hajóktól a radarreflektorunk véd, ha véd, és nem alszik az ügyeletes a nagy hajón. Ez is előfordulhat, mert azt a hajót automata kormány irányítja, amely nem figyel a radarernyő kis pontjára, vagyis ránk. Elalvás ellen legjobb gondolkozni, miértekre válaszolni. Az iránytű számai azért pirosak, mert a sötétben a szem a piros fényt figyelve kevésbé fárad.
Hajónk nevét a Deneb csillagról kapta. A Deneb a Hattyú csillagkép legfényesebb csillaga, átmérője 200-szorosa a Napénak. Fénye kb. 1000 fényév alatt ér el a földre. Tudom, merre keressem, de nem találom.
A Nagy Göncölt könnyű megtalálni. A szekér rúdjának első csillaga is jól látható. (Jó tudni – ez a Nagymedve farkának záró csillaga.) Ennek a hajókorláthoz viszonyított állásából meg tudtam mondani a négyórás kormányzás idejét, főleg a végét. Éjjel két óra lehet. Letelt a négy órám. – Jani! Gyere fel – szólok le a kabinba. – Még van tíz percem – hangzik a morgó válasz. Elég jól használtam a Göncölszekér-órát. Kávét főz. Elfáradtam, lefekszem. Elalvás előtt azon gondolkozom, hogy mit csinálok, ha visszatérek az óceánról.

Hétköznapok
Ahogy a nap feljött, előkerültek a szolgálaton kívüliek. Volt beosztás a konyhaszolgálatra is, de gyakran jelentkezett önkéntes a reggeli készítéséhez. A választékot magyar és spanyol konzervek adták. A mindennapos rutinban a reggelizés és a vacsorázás változatosságot jelentett. Jani nagy szakács volt. Az út elején remekelte az olajbogyóval, sonkadarabokkal dúsított rántottát. Kenyér, egy pohár Tinto nevű spanyol vörösbor, kávé tette emlékezetessé művét. A Kanárin vásárolt narancs néhány nap alatt elfogyott. Később kétszersült váltotta fel a kenyeret.
A hullámzástól mi nem lettünk tengeri betegek, de egy hét alatt elvette az étvágyunkat. Alig ettünk a gyönyörű spanyol sonkából. Pecázáshoz csalinak sok volt, nagy részét átvittük az Újvilágba.
A horgászással nem volt szerencsénk. Többszöri próbálkozás sem hozott eredményt. Reggelire csak egyszer ettünk halat. Néhány repülőhalat találtunk a fedélzeten, ezeket sütöttem meg. Soványak voltak, a húsuk fehér és jó ízű.
Reggelire egy doboz kagyló vagy halkonzerv elég volt hármunknak (Vince nem szerette a halat). Annyira nem volt étvágyunk, hogy még a közös vacsoráknál is mindössze egyetlen konzervet bontottunk ki négyünknek. Az utunk közepétől azt is hidegen ettük, mert elfogyott a denaturált szesz, amivel ételt melegíthettünk volna.
Személyenként 3 liter ivóvíz (2 műanyag flakon) volt a napi adag. Ebbe beleértendő a megivott vízen kívül a tea, a kávé, a leves, de még a fogmosáshoz használt víz is. A Tinto vörösbor nem számított bele a vízadagba. Néha segített az étvágytalanságon és a honvágyunkon is. Delfincsoporttal többször is találkoztunk. Játékosan, hosszú ideig kísérték a hajót. Egyszer reggelinél vettük észre a 8-10 méter hosszú, sötétbarna hátat, amely időnként felbukkant, időnként szuszogott is. Delfin vagy bálna lehetett. Néhány méternyire úszott a hajó mellett. A házasodni szándékozó bálna története jutott eszünkbe, amely szerelemtől hajtva tört össze egy vitorlást. Kísérőnk szerencsénkre néhány nap után elvesztette érdeklődését B31 típusú hajónk víz alatti formája iránt, és továbbállt.
Rövidhullámú rádiónkkal tartottuk a kapcsolatot a Diósdon lévő amatőr állomással. 17.30 GMT a mi állomásunk időpontja, ekkor kerestük egymást a rádiózástól zsongó amatőr sávban. Nekem mint operátornak rendszeres munkám volt ez. Mindig helyettesített valaki, ha éppen soros lettem volna a kormánynál. Az egyhangú, lassan múló napokban izgatottan vártuk a rádiózás időpontját. Együtt hallgattuk az otthoni híreket. – Mindenki jól van – szólt a hazaiak felé az üzenet olyankor, amikor a nap és a szél elég villamos energiát adott. Ha napokig nem volt összeköttetés, az otthoniak idegeskedtek, rosszra gondoltak.

 

 

A szél játékai
Beértünk a Bermuda-háromszögbe, a part nélküli Sargasso-tengeren vitorláztunk. Éppen hogy fújt a szél. Vince és Andor a buborékos tengeri fűben úszó hajót filmezte. Közeli kép is készült a különleges algáról. Kolumbusz azt hitte, közel a szárazföld, mi tudtuk, hogy utunk egyharmada hátravan még. Az algatelepben összegyűlik a tenger hordaléka, szemete. Szomorú látvány itt az óceánon. Angolnákat nem láttunk, pedig a természet csodájaként Európából is ide járnak szaporodni.
Másnap beborult a látóhatár. Nagy esővel kezdődött, a szél csak később erősödött. Felváltva fürödtünk a szakadó esőben. Örültünk az édesvíznek, mint a gyerekek. Sikerült kb. 20 liter vizet összegyűjteni a nagyvitorláról.
Vihar jött felénk, szembefújt a ciklon. Nagyok lettek a hullámok. A szél szemünkbe vágta a hullámok tetejéről felkapott sós vizet. Előrenézve nehéz volt levegőt venni. A hajó bukdácsolva, dülöngélve, lassan haladt. Közel 45 fokra – szerencsére mindig egy irányba – megdőlt.
A kormány mellett csak kötéllel kikötve, egyik kézzel kapaszkodva lehetett megmaradni. Az óceánálló viharruha sem védett az időnként átcsapódó víztől. Látni nappal is alig lehetett, éjjel pedig az iránytűt is csak ritkán. A legkisebb viharvitorlával ment a hajó. A kormányzáshoz nagy erő kellett. Nem volt elég tartani a kormányrudat, hanem ráengedve, majd újra magunk felé húzva lehetett a hullámokon átvinni a hajót. Eltértünk az útirányunktól is. Kétóránként váltottuk egymást, de közben aludni sem lehetett, csak pihenni. Kimerültek voltunk, vártuk, meddig tart a ciklon, meddig elég az energiánk és az akaratunk.
Egy hét múlva elállt a szél. Kis szünet után gyenge keleti szélben, újra a megszokott 270 fok felé vitorláztunk. Kisebb, de részletesebb térképet vettünk elő. Ezen San Salvador-sziget arasznyi volt. Az első térképet Kolumbusz rajzolta, ez sokat változott. A mi térképünket R. Owen, az angol királyi tengerészet tisztje mérte fel és rajzolta 1832-ben. Hitelességét az amerikai tengerészet 1959-es felmérése erősítette meg. Ilyen lassan változik a világ.
Amerika közelségét jelezte, hogy nappal repülőgép-kondenzcsíkokat láttunk. Éjszaka egyre több lett a hullócsillag, amíg nem jöttünk rá, hogy magasan szálló repülőgépeket látunk. Gyakrabban találkoztunk hajókkal is. Azután megérkeztünk, s ahogy a bevezetőben elhangzott: – Ott villog. Enyém a jutalom! – kiáltott fel Andor San Salvadortól kb. 15 tengeri mérföldre.

Epilógus
1994-ben a Magyar Televízió jó nézettséggel mutatta be a Kolumbusz 500 című kétrészes filmet. Az első években közel éltek egymáshoz, gyakran találkoztak. Később csak az évfordulókon (érdekes, hogy az indulás dátumának közelében) jöttek össze hárman-négyen. A Denebet másik csapat hozta vissza Európába. Gyuri Szicília vulkanikus szigeteinél vitorlázott rajta. Később visszakerült a Balatonra. Alsóörsön nyaralókat vitorláztat szélmentes napokon. A 20 éves évfordulón Vince és Gyuri nagy sikerrel vetítette le – Paloznakon, Lovason, Veszprémben – nyugdíjasklubokban a DVD-re átírt Kolumbusz 500 filmet és válaszolt a hallgatóság kérdéseire. Kikerülték a választ arra a kérdésre, hogy miért vállalkoztak az útra, és arra, hogy elindulnának-e újra.

 

 

Képgaléria: