A keleti fejlődés sodrásában – állás Kisvárda környékén (X)

Hazánk területi egyenlőtlenségei elsősorban gazdasági és munkaerőpiaci szempontból ütköznek ki. Ebben a tekintetben a keleti régiók korábban erős lemaradást mutattak, ám az utóbbi évek elhozták a felzárkózás és az egyértelmű fejlődés időszakát.

Határmenti kilátások

Magyarország mérete talán nem is indokolná azokat a különbségeket, melyeket az egyes régiók és országrészek között tapasztalhatunk, ám mégis ez a helyzet. Ennek története és az, hogy hogyan is alakult ki az egyensúly hiánya, valószínűleg több oldalt töltene ki, mint ez a cikk, illetve nyilván szakértők véleményét is igényelné a kérdés felfejtése. Jelenleg elegendő azzal az információval beérnünk, hogy míg az évtizedek során a nyugati országrész meredek fejlődésnek indult, a keleti régiók lemaradást mutattak.

Egy ilyen állapot hosszabb távon természetesen nem tartható fent, hiszen ez esetben a szakadék csak még tovább mélyülne. Bár tény, hogy a vidéki régiókban a mezőgazdaság erős szektornak számít, az ipari fejlődéssel ez önmagában nem kelhet versenyre. Ezt is jól mutatja, hogy a legnagyobb fejlődést az ipari szektorban jeleskedő régiók érték el az elmúlt évtizedekben. Úgy tűnik azonban, hogy mostanra az ország keleti része is megkezdte a felzárkózást.

Jó példa lehet erre az ukrán határ közelében található Kisvárda is, ahol eddig ugyan szintén a mezőgazdaság volt a fő bevételi forrás, ám az utóbbi időszakban több területen is történtek fejlesztések. Ez egyébként a komplett keleti régióról elmondható, így a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kisváros csak egy a sok közül. Ezzel együtt is Kisvárda munkalehetőség palettája az utóbbi időben nagy változásokon ment át, hiszen most már sokkal színesebb opciókkal találkozhatnak az álláskeresők.

Szektorok mezsgyéjén

A mezőgazdaságban jeleskedő régiók tekintetében az organikus fejlődés részének tekinthető az, ha az ipar képes ráépülni a helyi termelésre. Ezáltal mindkét szektor virágzásnak indulhat és nem egymást elnyomva, hanem egymást segítve működhetnek. Ezt szerencsére Kisvárdán is sikerült megvalósítani, hiszen a helyben termelt és feldolgozott alapanyagokból jól működő élelmiszeripar alakult ki a városban. A város jelenlegi legnagyobb munkáltatója ugyanis jelenleg egy komplex feladatokkal foglalkozó élelmiszeripari vállalat.

Ennek megfelelően jó pár állás Kisvárda eme országos szinten is jelentős piaci szereplőjének alkalmazásában érhető el, mely helyiek és környéken élők számára egyaránt stabil hátteret képes biztosítani. A fejlődés pedig folyamatosnak mondható, hiszen a Master Good egyre nagyobb szeletet követel magának a hazai élelmiszeriparból, mely természetesen a kisvárdai munkalehetőségek szempontjából is üdvös tendenciának mondható.

Az ipar mellett az utóbbi években a turizmus is új lendületet kapott, köszönhetően az újonnan létrehozott attrakcióknak. Ezek közül kiemelkedik a helyi strandfürdő és aquapark, illetve a valódi filmes díszleteket felvonultató filmpark. Amellett, hogy sok állás Kisvárda új turisztikai látnivalóihoz kötődik, ezek az itt töltött vendégéjszakák számát is jelentős mértékben növelik, melyek a város bevételeihez járulnak hozzá.

Távolabbi lehetőségek

Habár a keleti régiók felzárkózása valóban üdvös tendencia, egyensúlyi helyzetről továbbra sem beszélhetünk. A fővárosban vagy akár a Dunántúlon elérhető álláshelyek ugyanis egyelőre mennyiségben és minőségben is képesek felülkerekedni a legtöbb vidéki munkán. Tény, hogy a korábbiakhoz képest sokkal több nyitott pozíció érhető el a vidéki régióban is, ám még mindig nagyon messze van az, hogy megteremtődjön a balansz. Így tehát egy állás Kisvárda városában sem jelenti ugyanazt, mint egy fővárosi munka.

Ezt áthidalandó azonban ma már számos olyan munka is felbukkan a hirdetések között, melyek országosan bárhonnan végezhetők. Egyrészt a technológia fejlődése, másrészt a járvány időszakában bevezetett otthoni és távoli munkavégzéshez kapcsolódó megoldások ugyanis olyan körülményeket és hozzáállást teremtettek, melyek az ilyen lehetőségeknek is kedveztek. Így tehát egy állás Kisvárdán virtuálisan akár valamilyen nagyon távoli cég munkájához is kapcsolódhat, akár hazai, akár nemzetközi berkeken belül. Az ilyen lehetőségek pedig nagyban segítik a vidéki munkavállalók körülményeinek javulását.

Hogy mit hoz a jövő a keleti régiók számára, azt egyelőre nehéz megjósolni. Az mindenképpen pozitív, hogy a fejlődés egyértelműen megindult, nőtt a befektetői kedv és több tőke áramlik ezekbe a térségekbe is. Fontos azonban, hogy ezt az állapotot ne csupán konzerválják, hanem még tovább fejlesszék. Ez ugyanis a munkavállalók körülményeit is tovább javíthatja, még közelebb hozva egymáshoz az eddig nagy távolságban lévő térségeket.

(X)

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.