Litkey Farkas belőtte a tizenegyest, ha úgy tetszik, büntette legnagyobb ellenfelét, a Rafficát az elkövetett hibákért. Az utolsó klasszikus Kékszalagon behúzta a győzelmet, ismételten igazolva, hogy ebben a műfajban (is) szinte legyőzhetetlen.

EvoPro-Lisa és Litkey
Nem születtek meglepetések, nem történt semmi rendkívüli. De az idei tókerülőben is benne volt minden olyan apró finomság, ami különlegessé teszi ezt a versenyt. A három éllovas, az EvoPro-Lisa, a Raffica és a Principessa a töb-biektől elszakadva megvívta a maga külön harcát az abszolút győzelemért. A Füredtől Keneséig tartó cirkálószakaszon az 5-7 csomós frissülő, majd leálló, aztán észak-északkeletről újra erősödő szélben a három gyors hajóval sokáig lépést tartottak a 75-ös cirkálók, a legjobb Hetvenesek és az Avatar, Soponyai Géza hajója. Utóbbiak olyannyira jól mentek, hogy az északi frissüléssel az élre ugrottak, és nyomukban a Pomucz Tamás vezette Capellával elsőként kerülték a kenesei bóját. Siófok felé a bőszeles menetben aztán élre álltak és elhúztak a gyors hajók. Ekkor fújt a legjobb szél, 15 csomó fölé erősödő szélben rohant a mezőny.
Az éllovasok déltájt érkeztek a Tihanyi-csőbe. A Raffica Király Zsolt vezetésével jelentős előnyre tett szert a Rauschenberger Miklós kormányozta Principessával és az EvoProval szemben. Az Avatar mögött a Hetvenesek, a Capella, az Anna, az Irokéz és az Orpheus kergette egymást. A Sirocco (Cittel Lajos) is vezetett a Lillafüred (Detre) előtt, a Nemere már komoly hátrányban volt.
A nyugati medencében csütörtök délután leállt a szél, a hajók foltról foltra vergődtek Keszthely felé. Ott elsőként a Raffica fordult 16 óra 41 perckor, a Principessa és az EvoPro előtt.
A Lillafüred megelőzte a Nemerét, az Orpheus állt az élre a Hetvenesek között.
A Szigligeti-öböl elején a Principessa nagy lavórba futott és hosszan leparkolt. Az EvoPro-Lisa a második helyre jött fel, majd Badacsonynál a nagy Code Zero vitorlájával az élre is állt. Ám rövidesen bővült a szél, és a Raffica gennakert húzhatott, amivel viszont ők voltak minimális előnyben. Visszavették az első helyet és a testközeli taktikus menetben Király Zsolték okosan, lassan növelték előnyüket.
Aztán adódott egy lehetőségük meglépni, és ők ezzel is jól éltek. Az előnyük kilométeresre, majd még nagyobbra nőtt, ám eközben nem kontrollálták az üldöző Litkey-csapat mozgását. Akik viszont az utolsó, számukra nyitva hagyott lehetőséggel élve, a déli oldal közelébe vitorlázva elcsípték az éledő parti szelet. Sötétedéskor, őszöd magasságában elhúztak a Raffica mellett, és magabiztosan vitorláztak az élen a célig. Litkey Farkas ezzel megszerezte tizenegyedik Kékszalag-győzelmét.
A Raffica, a Principessa és az Avatar befutása után néhány órával ötödikként a kitűnően vitorlázó Anna Hetvenes cirkáló érkezett célba a következő csoport élén. A 75-ösök harcában fölényesen diadalmaskodott a Sirocco.
Pénteken forróság és szélcsend ült a Balatonon. Előrejutni szinte csak éjszaka lehetett. Így bár a tókerülő jól indult, a második napon a lassabb hajókkal versenyzők jó részének megoldhatatlan feladattá vált 48 órán belül teljesíteni a 155 kilométeres távot. Az elrajtolt 521 hajóból végül 337 ért célba időben az utolsó, korlátozó szabályokkal vitorlázott Kékszalagon.

 

 

Mi a klasszikus?

Principessa
Az idei tókerülő sok fontos kérdést utoljára tett élessé, miközben persze jó verseny is volt. Bejött a papírforma, az a három hajó küzdött az elsőségért, amelyektől ezt vártuk, és Litkey Farkas megszerezte tizenegyedik győzelmét. Jó küzdelmek zajlottak mögöttük is, és újra sok élmény jutott minden résztvevőnek. A Balaton ezúttal nem erős széllel vagy éjszakai árvaszúnyograjokkal tette próbára a versenyzőket, hanem inkább szétfőzte a második napon is vitorlázókat…
Az idei volt az utolsó… Utolsó mi is? Minek nevezzem?
Semmi sem fekete vagy fehér. Két kérdés szinte azonos is lehet, de csak az őszinte válaszok mutatják meg különbségüket.
Tuss Miklóst kérdezte a verseny előtti napon egy riporter, hogy édesapja, aki a Hungária Yacht Clubban az egyik kiötlője és alapítója volt a Kékszalagnak, mit szólna a modern hajókhoz. Miklós azt mondta, nem tetszene neki, mert az ő kedvence, a neki ideális forma a cirkáló volt. Szinte évente építtetett egy új hajót – akkoriban futotta erre egy sebész főorvos fizetéséből –, és folyton azon járt az agya, hogy miként lehetne jobbat, könnyebbet, gyorsabbat készíteni.
Ha viszont úgy kérdezem Miklóst, hogy miben ülne az édesapja, ha ma lenne húszéves, akkor már azt válaszolja, hogy feltehetően szkiffel, Liberával, de az sem kizárt, hogy katamaránnal vitorlázna.
Sokan klasszikus Kékszalagnak nevezték ezt a versenyt, amelyen utoljára nem indulhattak többtestű vitorlások, vagy trapézzal felszerelt, modern, egytestű versenyhajók. Tehát elméletileg dominálhattak volna a klasszikus, hagyományos építésűek. Persze valójában nem volt nyerési esélyük a szabályoknak megfelelő
Lisával, vagy a szabályoknak megfelelőre alakított Liberákkal, a Rafficával és a Principessával szemben.
Nem pontos az idei versenyt klasszikus Kékszalagnak hívni, mert a verseny klasszikus formájában, az eredeti kiírás szerint nincsenek korlátok. A tókerülő megalkotói egy nagy kihívást jelentő vitorlásversenyt teremtettek, amelynek első helyezettje a leggyorsabb, tehát egyben sebességi verseny is. Voltak kategóriák, de a cél az volt, hogy abszolút sorrendben győzzön a Balaton leggyorsabb hajója. A Kékszalagot kitalálók már a Hungária Yacht Clubot azért alapították, mert nem tetszett nekik a Balatoni Yacht Clubban és a korabeli egyesületek többségében
zajló arisztokratikus, urizáló tempó. ők versenyezni akartak, vitorlázni, kihívásokkal megbirkózni. A Kékszalag is egyfajta fricska volt, a lelki állóvíz felkavarása.
Az 1934-ben útjára induló Kékszalag sikere a dinamikus, erősödő polgárság diadala volt a fejlődést nem segítő arisztokratikus gőggel szemben. A korabeli újságokban bőséggel lehet olvasni lelkendező cikkeket, amikor 1936-ban és 1938-ban Kovács Béla gyógyszerész sporthajóival, a Kincsem III. és IV. 22-es Binnenjollékkal legyőzte a jachtokat. Elsőségeit sokan élték meg a polgárságnak az arisztokrácia felett aratott győzelmeként, de ezek a diadalok más folyamatokat is elindítottak: a korlátozások ekkor kezdődtek. 1940-ben Kovács Béla még második volt, de két évvel később mondvacsinált indokokkal már nem engedték rajthoz állni a 22-es Binnenjolléval. De nem ettől lett erős az ellenállás a Kékszalagon az újdonságokkal szemben az ezredfordulóra. Hanem történelmünk alakulása miatt.
A háború után átalakult az életünk. A tókerülő sem lehetett dinamikus, és nem lehetett a polgárságé sem. A vitorlázás úri tempó lett, amolyan megtűrt, mondhatni fű alatt művelt sportág. A dinamikus polgárság éppen vagy emigrált, vagy meghúzta magát, esetleg „diplomáciai küldetésben” volt, ahogy azt Miklós édesapja mondta: „török követ lett”.
De ha még lett volna dinamikus, fejlődésre törekvő vitorlázó, az ugyan hol fejlesztett volna az ötvenes-hetvenes években? A háború előtti időszakban az európai hajóépítés élvonalába tartozó Balatonfüredi Hajógyárban fokozatosan megszűnt az egyedi, minőségi sporthajógyártás, és lett belőle műanyag túrahajók sorozatgyártása. Az sem túl jó minőségben. Versenyző-szemmel egy vízi bödöngyár.
A Kékszalag szürke, szerényen meghúzódó nagyhajós túraversennyé vált. Én a nyolcvanas évek végén vettem először részt rajta Solinggal. De csak szórakozásképp, nem éles csapattal, hanem barátommal, feleségemmel. Nem tartottam komoly versenynek olimpiai kishajós pályafutamhoz képest, és ezzel a véleményemmel messze nem álltam egyedül.

Sirocco
A verseny akkoriban csak a résztvevőket érdekelte, a hatvanas-hetvenes évek eredményeit is nehéz olykor fellelni. A győztes hajók rendre ugyanazok a gyors cirkálók voltak, amelyek korábban is nyerhettek, vagy a Trami. Új kihívójuk nem akadt. Illetve, aki akadt, előbb-utóbb kigolyózták. A Starok több Kékszalagot megnyertek, a Solingok is ott kavarogtak az élmezőnyben. Külföldről érkezett egy-egy Across, és elverte az öreg hajókból álló magyar mezőnyt. Született hát szépen egy szabály, amely kabint és ágyat írt elő a hajókba, és akik ennek nem feleltek meg, többé nem indulhattak.
A rendszerváltással azonban megkezdődött a magyar vitorlásélet új polgárosodása. Egyének és új szervezetek jelentek meg, akiknek ambíciójuk és pénzük volt az abszolút győzelem megszerzéséhez szükséges újdonságokra. Kezdetben csak importból származó hajók jelentettek veszélyt az évtizedes status quóra, de megjelentek az új, eleinte kicsi, sufniszintről induló magyar hajóépítők, akiket nagyban motivált a Kékszalag elnyerésének vágya.
Így a zsinórban három tókerülőt (két Kék-, egy Fehér Szalagot) nyerő import 11 M OD-t (Manual – Tuss Miklós), a Libertét vagy a Barracudát már nem az öreg cirkálók szorongatták, hanem az akkoriban modern Pauger Hetvenesek (Paulovits Dénes), a Quadriga (Soponyai Géza) vagy az első magyar keretes Liberává fejlődő Garuda (Brencsán Ábel). Akkor kezdődtek a viták, és az öreg hajókkal vitorlázók egy része keményen védeni kezdte a korábbi helyzetet. Akkor állították szembe a modern hajókkal a ötvenes-hetvenes évek állapotát „klasszikusként”.
De a polgárságban az a szép, hogy haladni akar, és ez nem elfojtható, ha nincs már hozzá hatalmi eszköz, vagy éppen a langyos mocsarat generáló gulyáskommunizmus mindenre rátelepedő súlya. Vitorlásfejlődésünk pedig szétfeszíti a korlátokat, mert a nemzetközi trendbe történő visszakapcsolódásunk is erősíti, illetve a mind ambiciózusabb és a világ élvonala felé törekvő magyar hajóipar is mozgatja. Ami visszahozza a valóban klasszikus Kékszalagot, a nyitottat, amelyen az innovatív lélek uralkodik.
Félreértés ne essék, szó sincs arról, hogy a klasszikus hajókat védők maradiak, rossz szándékú visszahúzók lennének! ők azt védik, amit megszoktak és megszerettek, amit féltenek az újtól, mástól. A világunk, a hétköznapjaink nagyon sok eleme nem rokonszenvesen változik. A vitorlázásunkból is tűnnek el értékek, sokszor éppen az újra, a fejlődésre hivatkozók tevékenysége által. Mert emberek vagyunk, sokfélék, és bőven akad számító és erőszakos köztünk, akinek mindegy, hogy milyen eszközzel, álcával éri el céljait, és hogy eközben miben tesz kárt. Aki feketének és fehérnek igyekszik mutatni a dolgokat. Vagy csak éppen bután a dolgára nem figyelve, minden komoly ok nélkül, lustaság, kényszeres fontoskodás vagy kicsinyesség révén tesz kárt.
A múlt fontos elemei, az internet nélküli, lassabb élettempó idején született szépségek és értékek könnyű áldozatok az élet minden területén. A vitorlázásban is. Ezért kellene a már nyitott és ezáltal klasszikus Kékszalagon a szuper vitorlás csodák mellett nagyon figyelni és védeni a köztünk élő klasszikus hajókat és hajósaikat a 2014-es és majd minden további Kékszalagon, versenyen. Mert szép dolog a vágtatás, a fejlődés, a győzelem, de látni kell a lassabb tempóban felvillanó lágy fényeket is a vízen. Hagyni, hogy mindenki a maga módján élje meg a Kékszalagot!
A cirkálóknak nem ellensége a katamarán vagy a Libera, ahogy a klasszikus hajók sem rombolják a Balaton 25-össel megélhető szépségeket. Legfeljebb máshol járnak a pályán, és a rajt után előbb-utóbb már csak szembejövet találkoznak. És a most elöl száguldónak tudnia kell, hogy ha ragaszkodik a hajójához, akkor rövidesen neki is figyelnie kell a még gyorsabb, szembejövő éllovasokra.

 

 

Képgaléria: