1983-1991: A világ beköszön – Akros
A nálunk kényszerű langyos hazai nagyhajós állóvízhez képest a világ szabadabb részén fejlődött a hajóipar. Ezt nyilvánvalóvá tette 1983-ban egy váratlanul érkezett vendéghajó.
Egy német Akros típusú vitorlás, a Simi jelent meg a rajtvonalon, és jól el is porolta a Kékszalag mezőnyt. Pedig az Akros nem volt valamiféle csoda versenyhajó, pusztán egy német hajóépítő, a Stöberl Werft nem is túl nagy – 9, 2 méter hosszú, 1,3 tonnás –, modern vitorlása. Csak egy könnyűre épült, jó nagy vitorlázattal, korszerű formájú tőkesúllyal, és hatékony, a tőkesúlytól távol függesztett kormánylappal bíró hajó volt.
Az Akroson normál esetben trapézolt a négyfős legénység három tagja, de ettől a Kékszalagon persze tartózkodniuk kellett az addigra már sok korlátozást tartalmazó versenykiírás miatt. Szerencséjükre végig nagyon gyenge szél fújt, így a német tulajdonos pár mellett Bóna Gáborral és Rácz Ákossal négytagúra bővült csapat a Kékszalag aktuális korlátozó szabályainak is megfelelve fölényesen győzött.
Az Akros új csodát, könnyű anyagból szabott hatalmas elővitorlát, reachert hordott, amivel könnyedén gázolta le a jórészt önhibáján kívül csaknem négy évtizede megkövült magyar Kékszalag mezőnyt.
Utánuk egy másik német Akros, a Simsalabim ismételte meg kétszer a győzelmet, ezúttal is nagyon gyenge szélben, trapézolás nélkül.
Sokan zúgolódtak ellenük, de nem sértettek olyan szabályt, amely kizárásukra okot adott volna. A Start három győzelem után kizárták egy új szabállyal, később a Solingot is. De az Akrost nem lehetett kitiltani. Néhányan azt hozták fel, hogy ők nem MVSz tagok, vagy azt, hogy igazságtalan a verseny, mert a nyugat-németek jobb anyagi lehetőségekkel bírnak… Nehéz volt jó szívvel elfogadni, hogy nálunk a fejlődést tekintve negyven éve megállt az idő.
1991-ben egy harmadik Akros a Giftzwerg tolta a magyar mezőny arcába csaknem átlátszó mylar anyagból szabott reacherét, újra elhódítva a Kékszalagot.
Az Akrosok tükröt tartottak elénk, de a változás természetesen nem miattuk indult el. A nyolcvanas években és a kilencvenes évek elején sorra bukkantak fel azok a motivált, alkotni képes magyar hajóépítők, akik a jelentéktelenre sorvadt Balatonfüredi Hajógyár helyett minőséget és előre lépést hoztak vízi világunkba. Olyan túrázásra is alkalmas hajótípusok gyártása kezdődött (Sudár, Nautic, Dolphin, sorozatok stb.), amelyekkel ugrásszerűen gyarapodni kezdett a tókerülőn résztvevők létszáma és velük nőtt az érdeklődés is.
Ruják István
