A lellei BAHART-kikötőt akár Bavaria-kikötőnek is lehetne nevezni. Ez akkor esett le, amikor Lange Péter, a német márkát forgalmazó Royal Silver Kft. vezetője végigmutatott egy soron, ahol csupa rombusz-emblémás hajó állt, és tucatnyi bajorkék egyenruhás ember tüsténkedett féltucatnyi hajón. „Most zajlanak a vízretételek, amit minden itteni ügyfelünknek mi intézünk, az algagátlástól a kisebb karbantartásokon át a fedélzetmosásig” – magyarázta a sürgés-forgást a cégvezető. Az átlagos „barkácshajós” számára különösnek hat az a világ, amelyben valaki ilyesféle szolgáltatáscsomagot kap a hajójához. „Aki ilyen értékű hajót vásárol manapság, az joggal várja el azt, hogy kellő gondoskodást is biztosítsunk a családi kedvenc számára. Akad ugyan olyan ügyfelünk, aki maga is rendszeresen csinál valamit a hajóján, de a többség inkább ránk bízza, mert értékesebb a szabadideje annál, mint hogy csiszolással töltse” – fogalmazott Lange.
A szerelők szinte katonai fegyelemmel, összeszokott módon dolgoznak mindenütt: van, aki egy rakoncátlan stoppert cserél ki, más meg biminit installál. Kicsit arrébb, egy brigád hajót mos, a parton pedig folyamatosan dolgozik a cég saját daruja, sorra engedi vízre a szebbnél szebb hajókat. A látvány impozáns, de ez még nem minden. Házigazdánk invitál, tartsunk vele a pár kilométerrel arrébb található műhelybe.
Balatonlelle legdélebbi csücskében, közvetlenül a főút mellett található a Bavaria igazi bázisa. A kék vaskapun áthaladva valóságos arzenál tárul a látogató szeme elé. Mármint olyasféle arzenál, amilyen az egykori Monarchia haditengerészeti bázisa volt Pula mellett…
Négy hatalmas ipari ponyvasátor tátong félig már üresen, de azért még mindig jó néhány hajót rejtegetve az árnyékban – egyenként 500 négyzetméteres fedett téli tárolók. Középen pedig kőépület, a tényleges javítóműhely. „Összesen 24 hajó fér el egyszerre fedésben nálunk. Minden hajó a saját kocsiján áll, ezeket is mi terveztük és mi gyártjuk, sokéves tapasztalattal” – mondja érezhető büszkeséggel a márka hazai képviseletének vezetője. Meg is mutatja, mennyit fejlődtek a tárolókocsik a régi, még fix csápokkal rendelkező „ősöktől” a mai korszerű, flexibilis támasztékokkal ellátott, leereszthető talpakkal rendelkező, variálható tengelyterhelésű modern példányokig. Elég egy pillantást vetni rájuk, és az ember máris tudja, hogy egy-egy ilyen tréler többe kerül, mint egy átlagos balatoni hajó…
A műhely nem sok újdonsággal szolgál: tágas, tiszta, és úgy általában, pont olyan, mint egy hajójavító műhely. Attól az apróságtól eltekintve, hogy általában gyárak szoktak ekkorák lenni – márpedig a Bavaria nem gyárt, csak javít hajót Lellén.
„Ez itt a lakatos részlegünk, ezt pedig főleg festési, csiszolási munkákra használjuk” – vezet körbe Lange Péter. Rafinált apróságokból azért itt sincs hiány, ilyen például az a jópofa állvány, amelynek magasra felnyúló támasztékai kiküszöbölik a vízvonal alatti munkák végzésekor örökké ottmaradó „tappancsnyomok” kialakulását. „Minden munkát meg tudunk csinálni az ablakcserétől a festésen át az olyan utólagos tuningokig, mint az orrsugár kormány beszerelése, vagy klímarendszer kiépítése” – sorolta Lange. Mutat is egy példát: egy Bavaria 33-asba éppen most szerelik be a vízsugaras orrkormányt. Ebben az az igazán érdekes – tudtuk meg – hogy a Bavaria nem is kínál orrsugárkormányt a legkisebb modellcsaládhoz. De a hazai képviselet igen.
Ennél is meggyőzőbb az, amit egy másik, sokkal szűkebb helyiségben látunk: két összeillesztett konténer gyomrában oldalanként 18 méternyi polcsor, tele mindenféle alkatrésszel. A készletet a jobban felszerelt hajósboltok is megirigyelhetnék: van itt minden a sekliktől a köteleken át a csörlőkig. Próbaképpen belenézek egy lőszeresláda méretű dobozba. Tele van fekete fogantyúkban végződő csavarokkal. „Bimini rögzítők” – adja meg a választ ki nem mondott kérdésre vendéglátóm. „Egyszer napokig kellett rohangálnunk pár ilyen kis fülért, ezért beszereztünk belőle pár százat.” A hatalmas raktár magyarázata is az, hogy annyi a műhelyben a munka, hogy nincs idő egyesével rohangálni mindenért a hajósboltba. Mindenből tartanak raktáron eleget. Sőt, még többet is.
A telephelyen látottak egykori honvédségi szolgálatom helyszínét, az 1. javító zászlóalj újpesti laktanyáját idézi (amely amúgy az egész pest megyei keleti régió katonai alakulatinak kiszolgálását végezte) – csak itt Csepel teherautók és UAz-ok helyett hajókkal volt tele minden. De, mint kiderült, még ez sem minden. Péter átvitt a műhelyhez vezető bekötőút másik oldalára, ahol egy másik telephelyük található az új kirendeltség-központ épületével, és akkora területtel, hogy arra stadiont is lehetne építeni.
„Ezt nemrég vettük meg, még rengeteget kell rendezünk rajta – mondta restelkedve. – De szükségünk volt rá, mert a másik oldalon már nem férnek el a téli tárolásra nálunk hagyott hajók” – mutat körbe a ma még jobbára csak üresen álló területen Lange. Az az öt-hat hajó ugyanis, amely egy csoportban szinte összebújva ácsorgott a sarokban, úgy veszett el a rét közepén, mint a gyerekek matchboxai a szobaszőnyeg mintáiban. Csak Bavariából több van, mint a gyerekek játékautóiból: a cég már több mint kétszáz hajót adott el 12 éves működése alatt – és persze mások már korábban is forgalmazták a német márka hajóit nálunk. Flotta tehát van – s mint láttuk, kiszolgáló bázis is.
Szöveg: Lénárt Attila, Kép: LA, Novák Mária
